Gelléri Mór: A magyar ipar úttörői: élet- és jellemrajzok (Budapest, 1887)

VII. csoport - Az ipar szellemi munkásai

267

sajátlag jellemzi : az. a mit 6 majd ildomnak, majd modornak nevezett^ s a mire épen oly nagy. ha nem nagyobb súlyt fektetett, mint nagy tervei és kezdeményei lényegére. „Mindent a maga idejében.“ tehát el nem hamarkodva, nem erőltetve, megérés előtt a gyümölcsöt nem siettetve, — s „mindent erőszak nélkül.“ tehát az ellenkező érdekeket nem sértve, harczra ok nélkül ki nem híva, sőt lehetőleg megnyerve s kibékitve : ezt értette ő az ildom és modor alatt. S ezért remegett mindentől, a mi forradalom színét viselte magán.

Az 1848-iki forradalom után következett visszaesésből a nemzet csak lassan, de életrevaló lévén, mégis felocsúdott. S uj életre ébredése épen összeesett Széchenyi — egykor imádott, majd félreismert vezére — halálával. Most már csak sírjára tehette le koszorúit a nemzet s hálájának csak érczszoborral adhata kifejezést. De ez érczszobor örökre hirdetni fogja Széchenyi tetteit, melyeken buzdulni fog a magyar, mig „nemzet él e hazán . . .“

/