Gelléri Mór: A magyar ipar úttörői: élet- és jellemrajzok (Budapest, 1887)
I. csoport - Élelmi és élvezeti szerek ipara
apfsfis ■ vm RIEGER GYÖRGY, malomigazgató. A magyar malomipar nagy Ilire az egész világon el van terjedve. Magyarország volt az első, mely kitűnően berendezett gőzmalmaiban a búzát oly finoman tudta megőrölni, hogy lisztünk a világpiacz forgalmában előkelő helyet foglalt el s a többi búzatermelő országok mind hazánk mintaszerű gőzmalmait kezdték utánozni, s berendezésüket követni. A nagy verseny közepette a magyar lisztnek is számos versenytársa akadt, s e mindjobban fejlődő verseny ma gőzmalmainkat és általában lisztiparunkat válságokba sodorta. A lisztipar terén beállott mai kevésbbé örvendetes viszonyok azonban nem képezhetnek akadályt arra nézve, hogy azoknak érdemeit méltányoljuk és elismerjük, kiknek kiváló része volt abban, hogy ez iparág világhírűvé lett s meg tudta hódítani a világpiaczokat. E szakférfiak között előkelő helyet foglal el Rieger György, a budapesti Yictoria-gőzmalom igazgatója, a ki mai kiváló állását saját szorgalmának és tehetségeinek köszönheti. Született 1838. február 22-én Lippán Temesmegyében. Már fiatal korában a gyakorlati életpályának szentelte magát, s elemi iskoláinak befejezte után a kereskedelmi szakiskolát végezte, s 1858-ban