Gelléri Mór: A magyar ipar úttörői: élet- és jellemrajzok (Budapest, 1887)

III. csoport - Fa-, butor- és építési ipar

143 gazdag építése és díszes, de mindamellett ízléses modora által szembeötlő. Nem is lehet ezt bérháznak nevezni, hanem nagy és elismerést érdemlő áldozatokkal előállított művészi szentélynek kell tekinteni. De a többi általa tervezett épületek is a jó ízlés és az arányok helyessége által tűnnek fel. Építészi tevékenysége nem marad­hatott megfigyeletlenül a felsőbb körökben sem : és a vallás- és közoktatási miniszter, Trefort Ágoston több állami épület tervezésével bízta meg : az első ezek között a kivitel alatt levő tanárképezde, a gyakorló-iskola (minta-gymnázium) és a közoktatásügyi tanács épülete, mely az ősz-utczában épült. Tevékenységének és sokoldalú tehetségének fényes bizonyítékát adta az 1885. évi országos általános kiállítás épületeinek tervezésénél és felállításánál. Két éven keresztül, a tervezési programm meg­alkotásától fogva, mint előadó, mint bíráló, mint felügyelő és ellen­őrző, szóval mint a kiállítási építési bizottság munkás tagja, egész hévvel és odaadással díjtalanul dolgozott. Munkásságának elismeréséül őt ő Felsége a király, a Ferencz József-rend lovagkeresztjével tün­tette ki. Elismerést érdemlő tevékenységet fejtett ki Bobula kartársai körében, a .Mérnök és építész-egyletben“, hol az építészi viszonyok rendezése tekintetéből, egy vagy több építési kamara felállítását indítványozta, mely indítvány el is fogadtatott s ő bízatott meg a javaslat kidolgozásával. E javaslatot ő el is készítette és a hírlapok a terjedelmes és kitűnő szakavatottsággal dolgozott munkát dicsérettel ismertették. Az iparos közügyek terén Bobula szintén ernyedetlenül mun­kálkodott. Az iparos-mozgalmak ujjáébredése alkalmával ipari szaklapot alapított, mely nem csekély szolgálatot tett 1879-ben a székesfehér­vári országos kiállítással kapcsolatos ipari mozgalmaknak, s az ugyanez évben megtartott IE országos iparos.gyűlésnek. Az országos iparos- gyűlés előkészítő bizottságának Bobula buzgó tagja volt. és ezóta tevékenyen vesz részt az iparos-mozgalmakban és a Terézvárosnak nem csekély szolgálatot tett az által, hogy az i p a r h a t ó s á g i meg­bízottak elnöki tisztét az alakulás és szervezkedés első évében buzgón töltötte be. Az irodalmi téren számos jeles szakczikkével tűnt ki. melyekben a polgári osztály érdekeinek előmozdítását fejtegette mindenkor. Mint fővárosi polgár. Bobula a benne helyezett bizalomnak szinte mindig

Next

/
Oldalképek
Tartalom