Pollák Antal: 40.000 szó óránként (Budapest, 1934)
II. Chicagóban
45 sem értünk oda, hanem csak Liverpoolba, a végállomásra tudtunk elvergődni. Az írországi utasokat, akik már 14 óra óta készenlétben álltak a Queenstownban való leszállásra, Liverpoolból küldték más úton haza. Az utat megszakítás nélkül folytattuk. Én még Budapesten sem álltam meg, hanem azonnal tovább mentem Szentesre, hogy karácsony estére otthon lehessek. Ez az út még most is emlékezetes előttem, mert 13 napig egyfolytában expresz, gyorsgőzös, gyorsvonat szórakoztam tott, Szolnokon azután átültem a vicinálisra. Szentesig, a mintegy 70 km-nyi távolságot, 4 óra alatt tettük meg, és a 16 állomás mindegyikén jó hosszéi pihenőt vettünk. Ügy éreztem, hogy az egész utat két részletben tettem meg; az egyik volt Chicago—Szolnok, a másk Szolnok—Szentes, és mintha ez az utóbbi lett volna hosszabb. A nehezebb bizony ez volt. A hosszúra nyúlt tengeri úton volt időnk Virággal alaposan megbeszélni az átélt és itt-ott izgalmassá vált eseményeket. Elmondtam neki, hogy a banknál a szerző- dós aláírása előtt az egyik igazgató azt mondta nekem:; akármilyen szép és hatásos is a gyorstávíró, mégis meg kell gondolni, hogyha a táviratok óránként 80,000 szónyi gyorsasággal beérkeznek és a Morse-jelekröl még olvasható írásra át kell írni, ez nemcsak nagyon sok tisztviselőt. hanem annyi időt is igénybe vesz majd, hogy a kézbesítés késedelmessé válik és a kezelés körülményes lesz. Ha tehát valódi sikert akarunk elérni, alakítsuk át a gyorstávírót úgy, hogy ne Morse-jeleket, hanem mindenki által olvasható, közönséges írással adja át a táviratokat. Én természetesen nem ígértem semmit, de figyelmébe ajánlottam, hogy tekintse meg a Western Union itteni nagy jelvevötermét, ahol most ugyanazt a munkát végzik, és még milyen körülmények közt!
