Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 1. szám - Technikatörténet. Végh László: Az Egyesült Államok szabadalmi rendszerének létrejötte és korai működése 1. rész
88 Vcgh László II. Amerika új utakon 1. Gyarmati sorban A fejezet alcíme az olvasóban olyan képet idézhet fel, amely a történelemoktatás közelmúltbeli nézetein alapulva, az egyén rabszolgasorsával párhuzamba állítható állami létet feltételez. A valóságban azonban a szóban forgó északamerikai kolóniák függősége az önálló külkereskedelem és külpolitika hiányára korlátozódik. Amint a brit korona ezen túl kívánt lépni, és a gyarmati bel ügynek tekintett gazdasági területeken adójövedelemre akart szert tenni (egyébként a helyi igazgatás költségeinek az előteremtésére hivatkozva), szembetalálta magát a helyi autonómiájára büszke államok vezetésével. A magyar történelemből ismert megyei önigazgatáshoz hasonló alapokon működő államok önállósodási kísérletének sikerét az biztosította, hogy amíg Magyarországon a jobbágyi sorban lévő tömegek inkább ellenségesen viszonyultak a helyi jogszolgáltatás által a törvény erejével rájuk nehezedő rendi társadalomhoz, addig az észak-amerikai gyarmatokon a telepeseknek nevezett köznép jogegyenlősége szinte már a kezdetektől fennállt. (Hozzá kell tenni, hogy a telepesek tehermentesítésében jelentős szerepet játszott az a tény, hogy az agrárszektorban létezett a rabszolgatartás intézménye. Az amerikai nagybirtokon a rabszolgák alkalmazása kioltotta azt a konfliktust, amit az európai országokban a nagyhatalmú földbirtokosok és az uralkodó által gyakorolt feudális előjogok okoztak. Az európai uralkodó osztályok saját állampolgáraikat kényszerítették a földek, ültetvények megművelésére, például a korban szinte kötelezővé vált állandó nemzeti hadsereg fenntartásához szükséges élelem előállítása miatt. Amerikában viszont - paradox módon - a modem kori rabszolgaság hozzájárult az első modem demokrácia zökkenőmentesebb megszületéséhez, úgy, hogy csak később okozott súlyos belső megrázkódtatásokat.) 1.1. Az anyaország és a gyarmatok jogrendszere Az anyaország jogrendszere az Újvilágban csak határozatlanul, szellemképesen képezte le önmagát. Angliában a jogi hivatás pontosan rétegzett volt, a csúcsán az ügyvédi kollégiumok rangidős tagjai felügyelték az ügyvédi karba való bejutást. A szakmai monopóliumokon alapuló jogszolgáltatási rend az angol átlagpolgárt elzárta a jogi ismeretektől. Ezzel szemben az amerikai gyarmatokon szükség volt a mindennapi életben való eligazodáshoz alapvető jogi jártasságra. Ennek oka elsősorban abban gyökerezik, hogy az Újvilág meghódítása apránként, szinte parcelláról parcellára ment. Az újonnan érkezők folyamatosan jutottak földbirtokhoz, és a föld piaci körforgása, állandó adásvétele hozzátartozott a hétköznapokhoz. Mindez Angliában inkább örökösödési ügyleteket jelentett egy szűk társadalmi rétegen belül. Ezért az amerikaiak fokozatosan szert tettek egyfajta laikus jogtudatosságra, amely alapján kritikusan szemlélték az anyaország egyes jogintézményeit. Az angol ügyvédi kollégiumok legfőbb jogosítványai a védőügyvédek kinevezésében mutatkoztak meg. Ennek a legfelsőbb rétegnek a tagjait nevezték „barrister”-eknek. Nevüket onnan kapták, hogy egyedül az ügyvédeknek ez a csoportja volt jogosult a vádlottak padja előtti korlátnál („bar”) felszólalni a bíróság előtt valakinek a védelmében, azaz csak ők lehettek védőügyvédek. A legmagasabb egyetemi végzettség és a kiváltságos ügyvédi kollégium iskolájában letett záróvizsga számított alapkövetelménynek, amely aztán a későbbiekben lehetővé tette a bírói pályára kerülést is. (Az angol hagyományok kontinuitására jellemző, ha két nevet említünk napjainkból, akik az Inns of Court Law School-on végeztek: Margaret Thatcher, Tony Blair.) A barristerek azonban elsősorban a fellebbviteli fórumokon kapcsolódtak be a jogszolgáltatásba. A mindennapi igényeket az „attomey”-k látták el, akik legfontosabb jogosultsága a perindításra vonatkozott. Egy attorney azonban csak meghatározott bíróságokra kiterjedően tevékenykedhetett. Másképpen fogalmazva, az illetékes bírósághoz fordulni csak a bíróság által felhatalmazott attomey-k igénybevételével lehetett. További fontos csoport volt a „solicitor”-ok, a magánjogi megbízottak köre, akik sem védőügyvédi, sem perindítási jogkörrel nem rendelkeztek, de a földbirtokosok és kereskedők megbízása alapján lebonyolították azok szokványos jogi ügyeit (pl. szerződéskötés, adásvétel). Végül a jogi iratokat a jegyzők, hivatalos írnokok („scriveners”) készíthették el, az iratok hitelesítésére, az adott iratban foglaltak valódiságának tanúsítására pedig a „patent agent”-ek voltak jogosultak. A gyakorlatias amerikaiak alkalmazkodóképességét meghaladta ennek a bonyolult hierarchiának az elsajátítása. Az anyaországi intézmények túl messze voltak ahhoz, hogy átörökítsék kiváltságaikat a gyarmatokra is. Ezenkívül ebben az időszakban az egyes gyarmati államok bíróságainak fellebbviteli fóruma sem létezett, nem volt táptalaja bármiféle szétosztályozódásnak a jogi hivatásúak között. Ezért lényegében az „attorney” fogalmába sorolódott a teljes jogásztársadalom, akik viszont az összes ügyvédi jogosultságra szert tehettek. A jogi hivatás elnevezésének amerikai fogalmi egységesülése odáig jutott, hogy az igazságügyminiszternek az „Attorney General” kifejezés felel meg máig a kormányzati pozíciók megnevezései közül. A szabadalmi területre „tévedő” jogi végzettségűek pedig megkapták, illetve később megszerezhették a „patent attorney” címet, míg a műszaki területről átrándulóknak a „patent
