Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 4. szám - Tanulmányok. Kulcsár Eszter: A követő jog nemzetközi és európai uniós szabályozásának alakulása – II. rész
8 Kulcsár Eszter A piac résztvevői tehát számos - adózási, pénzügyi, jogi — tényezőt vesznek figyelembe, amikor megválasztják tevékenységük színhelyét. Ezért túlzás volna azt állítani, hogy a követő jog bevezetése az Egyesült Királyságban a műkincspiac más országba való áthelyeződéséhez vezetne. A ráták lépcsőzetesen csökkenő rendszere a tagállamokban általában alkalmazott 3 és 5% között mozgó, fix arányok helyett fontos eszköz lehet ennek elkerüléséhez. Azon elhunyt művészek esetében, akiknek a müveire a 70 éves védelmi idő még nem járt le (lényegében ők a kortárs művészek), London 2010-ig megtarthatja a műkereskedelemben elfoglalt privilegizált helyét. Ennek az irányelvben foglalt engedménynek a hátterében azonban nincsenek gazdasági megfontolások, pusztán politikai magyarázat kínálkozik: a szellemi tulajdont érintő kérdések egyes kormányzatok aktuális és globális érdekei mentén átpolitizálódnak, figyelmen kívül hagyva az intézkedéssel érintett egyéni érdekeket.23 * * A Tanács 2000-ben tett javaslatára az irányelv 4. cikkének 2. pontjába bekerült egy opcionális szabály arról, hogy az első eladási sávra irányadó 4%-os ráta helyett 5% is megállapítható tekintettel arra, hogy néhány tagállam már alkalmazza ezt a százalékos arányt. Ezen felül az idetartozó, legfeljebb 50 000 eurós átruházások alapvetően a tagállamok nemzeti piacain zajlanak le. Ennek alapján az 1%-os emelés lehetősége nem befolyásolhatja jelentősen a belső piac működését. A Parlament 1997-ben kezdeményezte, a Bizottság 1998-ban, a Tanács 2000-ben fogadta el egy újabb ráta bevezetését a 3. cikkben szabályozott, 3000 euróbán megszabott küszöbértéknél alacsonyabb tagállami küszöb meghatározása esetére. A 4. cikk 3. pontja szerint előírható 5% vagy ennél magasabb ráta is a legfeljebb 3000 eurónyi vételárig terjedő sávban, de nem lehet 4%-nál alacsonyabb a jogdíj mértéke. Tekintettel az ebbe a sávba tartozó ügyletekből származó alacsony bevételekre, a szabály opcionális jellegéből adódó különbségek az egyes tagállamok között nem hatnak majd károsan a belső piac működésére. 2.2.3. Küszöbérték Az irányelv 3. cikke rögziti az eladási árnak azt a minimumát, amely alatt a vételár után nem áll fenn követő jogdíjfizetési kötelezettség. E küszöbérték meghatározásának célja, hogy elkerülje a jogkezelés költségeiből adódó gazdaságtalan kifizetéseket. Másfelől fontos szempont, hogy az így rögzített küszöb ne legyen túlságosan magas a kevésbé ismert művészek érdekében, akik még nem találták meg helyüket a műtárgypiacon. A küszöbérték meghatározását komoly viták övezték. A Bizottság eredetileg 1000 eurót javasolt az alsó határt alkalmazó tagállamok szabályozásából kiindulva. Noha a Parlament ezt követően 500 euróra tett javaslatot, a Tanács 2000- ben 4000 euróra emelte az összeget, a Bizottság pedig 2001- ben visszatért 1000 eurós javaslatához. Végül az egyeztető bizottság segítségével kieszközölt kompromisszumos megoldás a 3000 eurós küszöbérték lett. Vladimir Duchemin: i. m., p. 69. Ez az összeg igen magasnak tekinthető, figyelembe véve az erre vonatkozó tagállami szabályokat.26 A tagállamok átlagához képest végrehajtott jelentős mértékű eltérés a 3. cikk szabályozási logikájában bekövetkezett módosítással magyarázható. Ahelyett ugyanis, hogy előírná a küszöbérték meghatározásának tagállami kötelezettségét és az adott alsó határ további csökkentésének lehetőségét, a 3. cikk tagállami hatáskörbe utalja a határérték rögzítését azzal, hogy megadja a díjmentes vételár maximumát.27 E megközelítés figyelembevételével a Tanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy a 4000 eurót meg nem haladó árbevételt produkáló ügyleteket szinte kizárólag a nemzeti piacokon bonyolítják le. Ezek az átruházások igy nyilvánvalóan nem hatnak hátrányosan a belső piac működésére, a tagállamok pedig a szubszidiaritás elve alapján e határon belül szabad kezet kapnak a tagállami piaci viszonyoknak legmegfelelőbb szabályozás kialakításában. A 3. cikk 2. pontjában rögzített küszöbértéktől a tagállami művészek javára való eltérés lehetősége ellenére valószínűsíthető, hogy egyes tagállamok - elsősorban azok, amelyek ellenezték a követő jogi közösségi harmonizációt - a maximális 3000 eurót írják majd elő szerzői jogukban.28 Ezzel azonban számos alkotót — különösen a még kevésbé ismerteket - megfosztanak majd megélhetésük egyik fő forrásától, ami ellentétes a követő jog egységes európai szabályozásának az irányelvben megfogalmazott igényével. Megjegyezzük, hogy a 3000 eurós küszöb rigorózus alkalmazásával a gyengébb piaci pozícióban lévő művészek elesnek attól a lehetőségtől, hogy figyelemmel tudják kísérni alkotásaik értékének változásait. Ha ugyanis nem jár nekik a követő jogdíj, műveik eladási adatai nem jelennek meg a közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásaiban sem. Az alábbi táblázat a degresszíven összetett kulcsrendszert szemlélteti. Műalkotások újraeladása és a fizetendő jogdíj '6 Portugália, Luxemburg és Görögország egyáltalán nem rendelkezik alsó határról, jelképesnek mondható az összeg Franciaországban (15 euró) és Németországban (50 euró). Az olasz jog minden műtípusra külön-külön szabja meg a minimális vételárat, Spanyolországban 1800 euróra rúg ez az összeg. Konrad Schmidt-Werthem: i. m., p. 37. Vladimir Duchemin: i. m., p. 75. 28 * Vladimir Duchemin: i. m., p. 77. A műalkotás újracladási ára (ezer €)
