Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)
2004 / 2. szám - A Magyar Szabadalmi Hivatal tevékenységi jelentése a 2003. évről
14 A Magyar Szabadalmi Hivatal tevékenységi jelentése a 2003. évről kötött a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesülettel. E megállapodás szerint az egyesület feladata a tanfolyam meghirdetése, népszerűsítése, a résztvevők nyilvántartása, a képzéssel kapcsolatos adminisztráció, tájékoztatás, a képzéshez szükséges technikai feltételek és oktatók biztosítása, valamint a képzés lebonyolítása. Az MSZH-ra hárul a képzés szakmai felügyelete, a vizsgáztatás, a vizsgáztatók díjazása, a bizonyítványok kiállítása, valamint a tanfolyammal kapcsolatos dokumentumok megőrzése. A 2001-2002-ben indított kétéves felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyam hallgatói közül 2003. I. félévében 34 fő tett záróvizsgát (ebből 20 hivatali munkatárs). 2003. decemberben érkezett a befejezéséhez a két évvel ezelőtt indított felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyam, amelyen 28 fő vett részt (ebből 12 fő hivatali munkatárs), és 2004.1. félévében kerül sor a szakdolgozatok elkészítésére, valamint megvédésére. Az igényekhez igazodva 2003 szeptemberében újabb felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyam indult, amelynek létszáma 32 fő (ebből 10 hivatali munkatárs). Elkezdődött az iparjogvédelmi szakképesítésről szóló 78/1995. (XII. 29.) IKM rendelet módosításának előkészítése, a megváltozott gazdasági és jogi környezet követelményeihez történő igazítása. Az MSZH több céltanfolyamot tartott az elmúlt évben a szellemitulajdon-védelem témakörében például a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a Nógrádi Gazdaságfejlesztő Közhasznú Társaság, a Magyar Kémikusok Egyesülete, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem megkeresésére kis- és középvállalkozások, illetve az egyetemi oktatók részére. Szoros együttműködés a felsőoktatási intézményekkel Az elmúlt években az MSZH a legjelentősebb egyetemek és főiskolák közül számossal kötött együttműködési megállapodásokat, a felsőoktatási intézmények hallgatói graduális, posztgraduális képzés, távoktatás, valamint céltanfolyamok keretében sajátíthatják el a korszerű szellemitulajdon-védelmi ismereteket. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel kialakított együttműködés intézményi keretét a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon folytatott széles körű oktató és tananyagfejlesztő munka biztosítja. További példák: a Vasúti Járművek Tanszékén kötelezően szabadon választható iparjogvédelmi képzés 26 órában, a Műanyagipari Tanszéken 20 óra terjedelemben; a diplomamunka készítésére a Pro Progressio Alapítvány közreműködésével kiírt pályázatot 11 hallgató nyerte el; hatodik féléve működik sikeresen a távoktatási program az Ergonómia és Pszichológia Tanszéken. A Miskolci Egyetemmel kötött együttműködési megállapodás értelmében az iparjogvédelem első alkalommal volt jelen alternatív tantárgyként a Gépészmérnöki Karon; a levelező tagozaton kerül bevezetésre a távoktatási program; az egyetemi hallgatók jártasságának elmélyítésére az MSZH pályázati lehetőséget teremtett a végzős hallgatók számára diplomamunka készítésére, illetve támogatására, amelyre 13 hallgató jelentkezett. A Szolnoki Főiskolával kötött együttműködési megállapodás alapján az MSZH közreműködik a szellemitulajdon-védelmi ismeretek oktatásában, segíti az iparjogvédelmi modulokra alapított távoktatást, szakdolgozati és kutatási pályázatokat ír ki. A főiskola Kereskedelmi Tanszéke levelező tagozatán szellemitulajdon-védelmi szakirányt hirdetett meg. Az MSZH a felsőoktatási intézményekben ún. részképzéssel, valamely más tantárgyba integrálva is oktat iparjogvédelmi ismereteket. Ilyen részképzés folyt: a Szolnoki Főiskolán, az ELTE Szerves Kémia Tanszéken, az ELTE Tanárképző Főiskolán, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán, a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Gyógyszerészeti Intézetében, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, a Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen angol nyelvű képzés keretében. Az MSZH diplomamunka támogatására vonatkozó pályázatot hirdetett meg a Magyar Iparművészeti Egyetemen, a Tessedik Sámuel Főiskolán, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar Alkalmazott Művészeti Intézetében, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolában Az MSZH egyre növekvő aktivitással vesz részt a posztgraduális képzésben is. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem A llam- és Jogtudományi Doktori Iskola — az együttműködési megállapodással összhangban - „Szellemi alkotások joga a gyakorlatban” címmel hirdetett meg fakultatív tantárgyat. A tantárgy iránt 22 hallgató mutatott érdeklődést. A BMGE-ELTE-Semmelweis Egyetem közös speciálkollégium (PhD-kurzus) keretében 105 doktorandusz 4 óra időtartamban hallgatott szellemitulajdon-védelmi ismereteket. Az iparjogvédelmi képzés jellemző adatai 2003-ban Képzési forma A képzés óraszáma Hallgatók létszáma (fő) Szakmai képzések Középfokú iparjogvédelmi tanfolyam 86 47 Felsőfokú ÍDariogvédelmi tanfolyam 184 94 Felsőoktatási intézményekben tartott tanfolyamok Graduális képzés 190 618 Posztgraduális képzés 24 127 Céltanfolyamok 69 258 Távoktatás 182 49