Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)
2004 / 1. szám - Technikatörténet. Longa Péterné: Egy magyar író találmányának sorsa regényben elbeszélve, avagy egy biciklifék története
Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete 109. évfolyam 1. szám 2004. február TECHNIKATÖRTÉNET LONGA PÉTERNÉ Egy magyar író találmányának sorsa regényben elbeszélve, avagy egy biciklifék története Fütyülj, tovább, kéthangon, Mester! Építsd hordozható csónakjaidat, törd fejed ős-sípon, új bicikli-féken, - szépítsd, javítsd, akkor is, ha nem kell, a részletet, te, teljes ember! (Illyés Gyula: Oda a törvényhozóhoz — A jubiláló Tersánszkynak) Tersánszky Józsi Jenő (1888- 1969) a közelmúlt magyar irodalmának különleges egyénisége. „Ez az ember csupa-csupa játék volt, bohókás lélek, egy kópé” - így jellemezte író barátja, Szeberényi Lehel. Monográfusa, Kerékgyártó István szerint: „Ha nem a tizenkilencedik század végén születik, hanem a régi korok valamelyikében, amikor még nem vált el egymástól költészet, zene, ének és tánc, bizonnyal vándor énekmondó, igric lett volna. De az Osztrák-Magyar Monarchiában született, s így végül is író lett. Közben azonban, a céhbelieket botránkoztatva, bohém és agyafúrt ötletekkel áll elő. Megszólaltatja az ősi avar sípot, kabarét szervez, dalszöveget ír, zenét szerez, énekel és gitározik. Kivételes egyéniség és rendhagyó tehetség.” Erdélyben született, Nagybányán, mint visszaemlékezéseiben írja „a világ legbűbájosabb városában". Apja bányaigazgató. „Szüleim tehetős emberek voltak, akik korán kultúrára fogtak. Könyvek és képek között nevelkedtem. ” Mégis, leginkább a városszéli patak partján, az ott lebzselő tolvajok, csavargók között érzi magát legjobban. „A kártya figuráit ... előbb ismertem, mint a betűvetést. ... első elemista értesítőmben ezt írta be apámnak a tanító: Tessék vigyázni a gyerekre, mert szivarozik! ” A nyaranta működő híres nagybányai művésztelepen megismert, a kor legkiválóbb művészeinek (Ferenczy Károly, Thorma János, Iványi Grünwald Béla) hatására festő szeretne lenni, de családi nyomásra jegyzőnek, majd joggyakornoknak kényszerül. Apja tönkremegy, az egyre vékonyabban csordogáló apanázst Tersánszky nem tankönyvekre, hanem kártyára, italra költi. Az írás nem leküzdhetetlen művészi kifejezés vágyként, hanem mint lehetséges pénzkereseti forrás merül fel: „ ... egy vasárnap délután együtt ültünk ifjú barátok a szobámban, és haditanácsot tartottunk, hogy mit kellene tenni sanyarú anyagi helyzetünk föllendítésére? ... aznap délután árultam el életem különös és röstellt titkát. Hogy tudniillik én az irodalomra vetemedtem, és már kész is van egy elbeszélésem. Vajon nem lehetne ezzel a művel valami pénzt és esetleg világhírt szerezni? ” Nagyobb a megdöbbenése, mint az öröme, amikor első novelláját a Nyugat legendás szerkesztője, Osvát Ernő rögtön elfogadja, s a korszak irodalmi világába „egyszerre csak belerikkant egy vidám, tiszteletlen hang” . Tersánszky sikeres indulása - várakozásával ellentétben — egyelőre, és még jó darabig, nem jelenti az áhított anyagi biztonság megszerzését. De „az írás ördöge” már magával ragadja, meghatározza egész további életét. Az első világháború kitörése után kalandvágytól, virtuskodástól vezérelve önkéntesnek jelentkezik. A nagy nekilendülést keserű kiábrándulás követi. Nyomasztó háborús élményei hatására születnek első, meghatározó és elismerést hozó müvei. A Viszontlátásra, drága című regényéről Ady és Ignotus ír dicsérő kritikát. A húszas évektől kezdve egyre többet publikál. Regényhősei közül - szavaival élve — „a rendesen mosakodó társadalom” tagjait ironikusan, olykor maró gúnnyal ábrázolja, rokonszenve a társadalom „alján” élőké, Till Eulenspiegel, Ludas Matyi utódaié. Legnépszerűbb hősével, Kakuk Marcival sokan azonosították, olvasók és kritikusok egyaránt. Életrajzi értelemben nincs szó egyezésről, viszont Kakuk Marci személyiségjegyei, derűje, elpusztíthatatlan optimizmusa, kirobbanó életöröme valóban fellelhetők az íróban. Tersánszky sem vetette meg a kalandokat, az italt, a nőket, de figyelemre méltó, hogy a köztudat által „link”-nek, bohémnak tartott író egész életében nap mint nap szorgalmasan dolgozott - másképpen hogyan is hozhatta volna létre terjedelmére nézve is tekintélyes életművét? Ő maga így vall erről: „A fordítottját csináltam annak, amit gyermekkoromban. Akkor egész nap lebzseltem, és este sunyi, jámbor pofával somfordáltam szüleim elé. Itt mega művészek között adtam a ledér, javíthatatlan szoknyavadászt és borisszát: de otthon, a négy fal között kétségbeesett komolysággal ültem a papír elé, és
