Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)
2004 / 1. szám - Válogatás a szerzői jogi szakértő testület szakvéleményeiből
36 Válogatás a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeiből Szerzőnek ebben az esetben a régi Szjt. 41. § (3) bekezdése alapján a filmelőállítót kell tekinteni: „A filmre vonatkozó szerzői vagyoni jogokat a szerzőkkel kötött szerződések alapján jogutódként a filmgyár (értsd: filmelőállító) szerzi meg, és harmadik személyekkel szemben kizárólag a filmgyár gyakorolja. A filmgyár a szerzők személyhez fűződő jogai védelmében is felléphet.” A régi Szjt. 28. § (2) bekezdésében hivatkozott, a szóban forgó esetre vonatkozó jogszabály az Szjt. végrehajtására szolgáló 9/1969. (XII. 29.) MM rendeletnek a felhasználási szerződés alapján szerezhető jog átszállásáról szóló szabálya (22. §) volt, amely kimondta, hogy „A felhasználó jogai jogszabály vagy hatósági rendelkezés alapján történő jogutódlás esetén a jogutódra szállnak át.” Ez annyit jelent, hogy az ügyleti akár részleges, akár teljes (pl. üzletrész vagy részvény megszerzése) vagy társasági jogi cselekménnyel megvalósuló teljes jogutódlás (pl. átalakulás) alapján az ügyben alkalmazandó jogszabály szerint a jogelőd esetlegesen meglévő, akár határozatlan időre megszerzett felhasználási jogai sem szálltak át a jogutódra. Ha az alperes jogelődjénél filmfelhasználást veszünk alapul (megfilmesítés reklámfilm céljára), akkor a régi Szjt. 26. § (2) bekezdésének utalása alapján a megfilmesítési szerződések feltételeiről és a szerzők díjazásáról szóló 12/1970. (VI. 30.) MM rendeletet, valamint az azt módosító 2/1983. (III. 23.) MM rendeletet kellett alkalmazni. Ha reklámcélú grafikai felhasználást tételezünk fel (a folyamatban levő perben megállapított felhasználással analóg felhasználás), akkor az alkalmazott grafikai alkotások felhasználási szerződéseinek feltételeiről és a szerzői díjakról szóló 6/1970. (VI. 25.) MM rendelet szabályait kellett alkalmazni. Mindkét rendelet alapján lehetett határozatlan időtartamra felhasználási szerződést kötni. A gazdagodás megtérítésére irányuló szerzői jogi igény A perben érvényesíteni kívánt, szerzői jogsértésre alapított felperesi igény [hatályos Szjt. 94. § (1) bekezdés e) pont] ún. TRIPS-szabály, amely már a régi Szjt.-nek is részévé vált 1997. július 1-jétől kezdve [1997. évi XI. tv. 120. § b) pont, amely a régi Szjt. 52. §-át módosította]. A TRIPS-egyezmény (kihirdette: 1998. évi IX. törvény) I: C. melléklet 45. cikk (2) bekezdésének második mondata a szóban forgó Szjt.-szabály alapja. (Az eredeti egyezményes rendelkezés célja az objektív, tehát akár vétkesség nélküli jogsértés esetére megjelölt, a jogsértő által elért „profit” (az egyezmény angol szövege szerint) jogosult javára történő elvonására jogosulti igény létesítése [Gyertyánfy Péter (szerk.): A szerzői jogi törvény magyarázata. KJK, 2000, p. 437.]. A TRIPS-egyezmény egyik kommentárja hangsúlyozza, hogy nem kompenzációs (reparativ) jogintézményről, hanem a jogsértő teljes, a jogsértéssel összefüggésben keletkező gazdagodásának elvonásáról van szó (Dániel Gervais: The TRIPS Agreement. Sweet & Maxwell, London, 1998, p. 207.). Az pedig nyilvánvaló, hogy „objektív jogsértés esetén a szerző vagyoni igényének legalsó határa az elmaradt jogdíj. Ha a jogsértő gazdagodása ezt a mértéket meghaladja, a különbözet is követelhető.” [Gyertyánfy Péter (szerk.): A szerzői jogi törvény magyarázata. KJK, 2000, p. 437.). Ez a tétel elfogadottnak tekinthető más, TRIPS-konform szerzői jogi törvényekben is. így pl. az Egyesült Királyság törvénye, az ún. CDPA (Copyright, Design and Patent Act) 96. § (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy gazdagodás megtérítése címén a jogosult legalább olyan megfelelő díjat követelhet, amennyit önkéntes licenciamegállapodás alapján kaphatna (Martin Delafaille: A damaging year for infringers. Copyright World, October, 2002, p. 14.). Az említett elvet kifejezetten tartalmazza a német szerzői jogi törvény 101. §-a is a vétlen jogsértés jogkövetkezményei között, kimondva, hogy „kártalanításként olyan összeget kell fizetni, amely a felhasználási jogot engedélyező szerződés alapján megfelelő (arányos) ellenérték lenne (Fromm/Nordemann: Urheberrecht. Verlag W. Kohlhammer, 1994, p. 591. A szabályt a német törvény 2003. szeptember 12-én kihirdetett módosítása, ld. Bundesgesetzblatt, 2003.1. rész 46. szám, nem érinti.) Ha tehát vétlen szerzői jogsértést feltételezünk, szükség van a felhasználás fejében járó, megfelelő jogdíj mértékének meghatározására. Az eljáró tanács összevont válasza a bíróság 1. és az alperes 3. és 4. számú kérdésére A jogdíj mértéke meghatározható számítással vagy becsléssel. Az nyilvánvaló, hogy a royalty típusú, tehát a felhasználással elért bevétel arányában meghatározható jogdíj mértékét csaknem mindig ki lehet számítani. Ennek feltétele, hogy a jogsértő felhasználó a kiszámításhoz szükséges adatokat szolgáltassa, amire kötelezhető az Szjt. 94. § (1) bekezdés d) pontja alapján, és minden más olyan külföldi szerzői jogi törvény szerint is, amelynek szabályai megfelelnek a TRIPS-egyezménynek. A Szerzői Jogi Szakértő Testület gyakorlata alapján számítással lehet meghatározni az elmaradt licenciadíj (jogdíj) mértékét pl. olyan esetben, amikor kereskedelmi forgalomban kapható, ún. „dobozolt” szoftverek engedély nélküli felhasználása tárgyában kell dönteni (SZJSZT-5/95). Ugyancsak így lehet eljárni olyan esetekben, ahol a közös jogkezelés körében a hivatalos lapban közzétett jogdíjak alapján lehet az elmaradt jogdíj mértékét meghatározni (SZJSZT-27/95). Hamisított CD-k forgalomba hozatala esetében is ki lehet indulni a fogyasztói árból a gazdagodás/hátrány meghatározása során (SZJSZT-01/00, 10/01). Az egyösszegű, tehát nem a bevétel százalékában meghatározott jogdíj mértékét rendszerint csak becsülni lehet. A perben a felperes egyösszegű jogdíjat követel. A becslés módszereinek meghatározásához az eljáró tanács áttanulmányozta az SZJSZT kereskedelmi hasznosításra vonatkozó gyakorlatát. Filmalakok reklámcélú felhasználásával foglalkozott az SZJSZT a 13/03-as ügyben (sörreklám - a Mátrix c. film jellegzetes alakjai), valamint a 39/02-es számú ügyben (átdolgozott Flinstones-figurák alkalmazása reklámcélra). Egyik esetben sem volt szükség az ügyben a gazdagodás minimális mértékének (az elmaradt szokásos jogdíjnak) a meghatározására. A 17/02. sz. ügyben a Digimon rajzfilmfigurák bagatell értékű, rágógumi-csomagoláson történő másodlagos keres
