Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)
2004 / 2. szám - Tanulmányok. Dr. Gonda Imre: A közösségi és a tagállami védjegyjog kapcsolata az Európai Unióban
A közösségi és a tagállami védjegyjog kapcsolata az Európai Unióban 31 na elhelyezni a hivatalt, míg Hollandia Hágában. A fentieken túl igényét jelentette be az Egyesült Királyság London, Spanyolország Madrid megjelölésével. Végül, de nem utolsósorban az Európai Unió Bíróságának székhelye, Luxemburg is felmerült potenciális helyszínként, hivatkozva az esetleges vitarendezésnél felmerülő földrajzi előnyökre. Végül a létrejött megállapodás értelmében Spanyolország kapta meg a jogot arra, hogy meghatározza a Közösségi Védjegyhivatal székhelyét. A spanyol döntés - némiképpen meglepő, és belpolitikai megfontolásokat nem nélkülöző módon - nem a korábban megjelölt Madridra, hanem Alicante városára esett. Védjegyjogi kérdésekben különösen az alábbi három tekintetében jelentkeztek nézetkülönbségek a Tanácsban:7- a viszonylagos kizáró okok meghatározása,- a költségek megállapítása,- valamint a Közösségi Védjegyhivatal döntéseivel szemben a jogorvoslat eljárásjogi és intézményi hátterének a rendezése. Mindhárom kérdés szoros kapcsolatban áll a nemzeti védjegyjoggal, ezért az alábbiakban csak rövid összegzés lesz található, a részletes ismertetésre a későbbiekben kerül sor. A viszonylagos kizáró okok körében anyagi jogi és eljárásjogi kérdések is felmerültek, nevezetesen, mely korábbi nemzeti jogokat kell figyelembe venni a későbbi közösségivédjegy-bejelentéssel szemben, illetve ezt milyen eljárás, felszólalási vagy hivatalból végzett vizsgálat keretében kell elbírálni. A második kérdés a kontradiktórius eljárások során a felek oldalán felmerült költségek viseléséről szól. Ebben a tekintetben jelentős eltérés volt tapasztalható a tagállamok központi iparjogvédelmi hivatalainak eljárásjogi szabályozása között. A megoldást a hazai gyakorlatnak is megfelelő modell jelentette: az eljárásban vesztes fél viseli a másik fél oldalán az eljárással összefüggésben felmerült költségeket. 1.3. A közösségi védjegyre irányadó jogszabályok A közösségi védjegy oltalmára, illetve az azzal összefüggő eljárásokra vonatkozó jogszabályok három csoportba sorolhatók. Az első csoportba azok a közösségi jogszabályok tartoznak, amelyek közvetlenül meghatározzák a közösségi védjegy oltalmát, illetve az oltalom megadásával és fennállásával összefüggő eljárásokat. Ide kell sorolni az alábbi jogforrásokat:- a Tanács közösségi védjegyről szóló 40/94/EK rendelete,- a közösségi védjegyről szóló 40/94/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló 2868/95/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: Végrehajtási Rendelet),- a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal részére fizetendő díjakról szóló 2869/95/EK tanácsi rendelet,- a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal Fellebbezési Tanácsának eljárási szabályairól szóló 216/96/EK tanácsi rendelet. A második csoportba azok a közösségi jogszabályok tartoznak, amelyek ugyan közvetlenül nem határozzák meg a Alexander von Mühlendahl: Das künftige Markenrecht der Europäischen Gemeinschaft. GRUR Int., 1989, 5. szám 7 közösségi védjegy oltalmát, azonban bizonyos esetekben olyan kérdés eldöntését eredményezi az alkalmazásuk, amely közvetlen hatással lehet az oltalomra. Ide tartozik például a közösségi formatervezési mintáról szóló 6/2002 EK tanácsi rendelet, vagy a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi jelzéseinek, illetve eredetmegjelöléseinek oltalmáról szóló 2081/92 EK tanácsi rendelet. A harmadik csoportba elsősorban az olyan tagállami és közösségi jogszabályokat soroljuk, amelyek bizonyos kérdések elbírálásánál közvetett hatással lehetnek egy közösségi szinten lajstromozott védjegy oltalmának megszűnésére. Ezek a nemzeti védjegytörvények, a hozzájuk kapcsolódó végrehajtási rendeletek, valamint az Unióban megvalósított védjegyjogi harmonizáció alapját képező Irányelv. 2. A közösségivédjégy-oltalom főbb jellemzői A Közösség megalakítása óta elsődleges gazdasági célkitűzés egy egységes belső piac megalkotása a tagállamok közötti kereskedelem akadályainak a lebontása útján. Iparjogvédelmi szempontból határozottan állítható, hogy az alapító szerződésekben meghatározott célok eléréséhez az egyik hatékony eszköz a közösségivédjegy-rendszer felállítása volt, amelynek kettős dimenziója van,8 egyrészt a tagállami védjegyjogok közelítése útján felszámolni a tagállamok oltalmi rendszerei között fennálló olyan eltéréseket, amelyek az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának akadályát képezhetik, másrészt pedig a közösségi szintű egységes védjegyoltalom létrehozása. Mindkét elem ugyanazon célt szolgálja, az egységes belső piac megteremtését és működésének fenntartását. A fenti megfontolások kezdettől fogva determinálták a közösségivédjegy-rendszer kialakítására irányuló munkálatokat, és ezáltal meghatározták a közösségi szintű oltalom három fő jellemzőjét, ezek az egységesség, az autonómia és a koegzisztencia. 2.1. Egységesség A Rendelet 1. cikkének (2) bekezdése szerint a közösségi védjegy egységes jellegű. A közösségi védjegy a Közösség egészén belül azonos hatályú: lajstromozni, átruházni, lemondani az oltalomról, a megszűnését megállapító vagy törlő határozatot hozni, a használatát megtiltani kizárólag a Közösség egészére vonatkozóan lehet. Ha e rendelet másképpen nem rendelkezik, ezt az elvet kell alkalmazni. A közösségi védjegy-oltalom egységessége annyit jelent, hogy az oltalmat területi alapon nem lehet megosztani. Az egységesség elve kifejezetten az egységes belső piac követelményeivel összhangban hatja át a Rendelet egészét. Az egységesség elvének gyakorlati érvényesülését biztosítja, hogy az oltalom keletkezése, illetve a közösségivédjegylajstrom vezetése központilag, az OHIM-nál történik. Ennek megfelelően a közösségi védjegy lajstromozására irányuló eljárás, valamint a közösségivédjegy-bejelentéssel szemben benyújtott felszólalás elbírálása kizárólag az OHIM előtt történhet. Ezzel szemben a közösségi oltalom Ruiz-Jarambo Colomer ügyésznek az ún. „BRAVO”-ügyben (C-517/99) elhangzott állásfoglalása nyomán.
