Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2003 (108. évfolyam, 1-6. szám)
2003 / 6. szám - Technikatörténet. Reményi Péter: Perpetuum mobile – a technika fejlődésének egyik tévútja
66 Reményi Péter A Newtonnak írt Gravesande-levelet megírása után egy hónappal Hollandiában publikálták, ezért olyannyira megnőtt az Orffyreus-gép ismertsége, hogy az állandóan gyanakvó Orffyreus, nehogy ellopják a titkát, újra összetörte a gépét. Most már harmadszor. Nem tudni, hogy ez azért történt-e, mert új házat kapott egy kis faluban a kastély mellett, és szokásához híven minden egyes költözés előtt összetörte a régi gépet, vagy pedig valóban a Gravesande-levél által keltett kíváncsiskodásnak akarta elejét venni, vagy esetleg félt, hogy a gép költöztetése során fény derül egy, a gépet külső erőforrással összekötő mechanizmusra. Az uralkodó halálával Orffyreus elvesztette legfőbb támogatóját. 1727-ben cselédlánya meglepő vallomást tett: az Orffyreus-kerekeket kezdettől fogva kézzel mozgatták, azok sohasem mozogtak maguktól. A tartóállvány üreges volt, ebben volt egy, a kerék tengelyéhez csatlakozó fogasléc. A forgatást egy másik szobából a család és a szolgálók végezték, éjjel-nappal. Orffyreus szegénységben halt meg, 1745-ben. Az örökmozgókkal foglalkozók hidrodinamikai és kapilláris hatásokat felhasználó gépeket is kitaláltak. 1686- ban de la Roque abbé, a Journal des Scavans kiadója egy olyan örökmozgó ötletét vetette fel, amelyben egy lefelé szűkülő keresztmetszetű edény aljától egy kis cső halad az edény oldala mentén a folyadék felszíne fölé (7. ábra). De la Roque azt remélte, hogy a folyadék nagy felszínén lévő víz kinyomja a vizet a kis keresztmetszetű csőből, és a víz onnan visszatér az edénybe. 7. ábra: De la Roque örökmozgója Sir William Congreve (1772-1829), az angol parlament egyik tagja, a XIX. század elején szintén víz felhasználásával akart ingyenes energiaforráshoz jutni (8. ábra). Az ő terve szerint egy lejtős lapot szivacsok végtelen lánca vesz körül, és a szivacsok alul egy vízfürdőn vannak keresztülvezetve. A szivacsok tetejéhez egy súlyos lánc van rögzítve. Az elképzelés az volt, hogy míg a szivacsok a függőlegesen lógó ágban magukba szívják a vizet és súlyosak lesznek, addig a lejtőn fekvőkből a lánc kipréseli a vizet, könnyűvé téve azokat. így a szivacslánc a függőleges oldalon mindig nehezebb, mint a kifacsart oldalon, és ezért forogni fog. Congreve elfelejtette számításba venni azt a munkát, aminek hatására a víz kipréselődik a szivacsokból. 8. ábra: Congreve örökmozgója Érdemes visszatérni az Orffyreus életrajzában elmondott két aprósághoz. Az egyik, hogy Orffyreus állítólag 300 különböző örökmozgóval kísérletezett, a másik pedig, hogy Gravesande azt írja Newtonnak, hogy a többség az örökös mozgás lehetetlenségét állítja. Ezek szerint Orffyreus korában elég sokan próbálkoztak örökmozgókkal, és valószínűleg sok tapasztalat gyűlt össze a sikertelenségről. Ennek hatására a Francia Tudományos Akadémia 1775-ben „végérvényesen” bezárta a kapuit minden olyan terv és kutatás előtt, amely perpetuum mobile, azaz örökmozgó létrehozására irányult kimondván: „a kutatásnak ez a fajtája sok családot tett már tönkre, ugyanakkor számos esetben pénzüket, idejüket és szellemüket erre pazarolták el olyan technikusok, akik maradandót alkothattak volna.” 2. A másodfajú örökmozgók A természet megfigyelésével apró lépésenként haladó fizika a XIX. század közepére ért el odáig, hogy állást tudjon foglalni az örökmozgók megvalósíthatóságának kérdésében. A kérdést megválaszoló törvényt, a termodinamika első főtételét, amely az energiamegmaradás törvényének egyszerűsített változata, három egymástól független gondolatmenetet végigjáró tudós is kimondta (javasolta). A törvényt először - legkezdetlegesebb tonnájában - a német Julius Robert von Meyer fogalmazta meg, okfejtését az emberi test megfigyelésére alapozva. Megfigyelte, hogy a test üzemanyagot (ételt) fogad magába és átalakítja azt munkává és hővé. Az angol James Prescott Joule egy kísérlettel be tudta mutatni az azonosságot a munka és a hő között, egy leleményesen megtervezett készülék segítségével, ami a mechanikai munkát hővé alakította át. 1847-ben a szintén német Hermann von Helmholtz „Über die Erhaltung der Kraft” című értekezésében pontosan kimondta a tételt és meggyőzte a német tudóstársadalmat az elv érvényességéről. Demonstrálta, hogy mind a hő, mind a mechanikai munka az energia egy-egy formája, és hogy ami állandó, az az összegük, valamint azt, hogy a két formát külön-külön vizsgálva nem lehet megállapítani semmit. Ezen túl Helmholtz igazolta, hogy Joule kísérleti felfedezései összhangban vannak Mayer számításaival.
