Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2003 (108. évfolyam, 1-6. szám)
2003 / 6. szám - Technikatörténet. Reményi Péter: Perpetuum mobile – a technika fejlődésének egyik tévútja
Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete 108. évfolyam 6. szám 2003. december TEC HNIKATÖRTÉN ET REMÉNYI PÉTER Perpetuum mobile - a technika fejlődésének egyik tévútja Az örökmozgók külső energiabevitel nélkül a végtelenségig mozgó, sőt, energiát szolgáltató berendezések. A sok szellemi és anyagi ráfordítás ellenére nem sikerült ilyeneket szerkeszteni. A próbálkozások a feledés homályába merültek, és lassanként olyan misztikus köd vette körül az egészet, mint az alkímiát és a többi középkori titkos társaságot vagy manapság az ufókat és a parajelenségeket. Az alábbi cikkben ennek a munkának néhány korai „eredményét” kívánjuk bemutatni, felidézve egy olyan kort, amikor még nem lehetett tudni, hogy az ilyen próbálkozások hiábavalók. Ismertetünk olyan berendezéseket is, amelyek a környezetben megtalálható, szinte észrevehetetlenül kicsi energiakülönbségeket használják fel a működésükhöz, és így azt a látszatot keltik, mintha örökmozgók lennének. Végül pedig megemlítünk néhány, a szabadalmaztatással kapcsolatos esetet és gondolatot. A fizika és a technika történetét tanulmányozva az a benyomás alakul ki bennünk, hogy az egymást követő szereplők az előttük járók eredményeit megismerve, a természetben valamit meglátva vagy a véletlen ötleteiket megvalósítva mindig továbbléptek egy kicsit. A fizika és a technika mai állása ezeknek az apró lépéseknek az eredménye. Pedig van egy olyan csoport is, akiknek a szeme előtt egy nagyszerű cél lebeg, és a kor fizikai és technikai ismereteitől elrugaszkodva mindjárt ezt a célt kívánják megvalósítani, átugorva az odavezető számtalan kis lépcsőfokot. A feladat nagyon merész, mert mindegyik kis lépcsőfok megtételéhez is egy-egy nagy elmére volt szükség, és az sem biztos, hogy a nagyszerű cél egyáltalán megvalósítható. Joggal érezhetjük ezt a tudománnyal szemben tanúsított dölyfnek, elbizakodottságnak. Talán az egyik legnagyobb ilyen célkitűzés a perpetuum mobile, az örökmozgó megalkotása volt, amelyet ha egyszer megindítanak, akkor külső ráhatás, hajtóanyag betáplálása nélkül mozgásban marad, és lehetőség szerint költségmentesen hajtóteljesítményt is szolgáltat az emberiségnek. A technikai haladás útján járva nem lehet tudni, hogy egy adott út tévút-e. Ez csak később tisztázódik. A hibás megítélést még csak tévedésnek sem lehet nevezni, mert a biztos döntéshez nem állnak rendelkezésre támpontok. Csak a megérzésekre lehet hagyatkozni, a jó döntés inkább szerencse dolga. Másrészt általában a tévúton bejárt keserves út sem teljesen hiábavaló — mert létrejöhetnek használható részeredmények,- mert ötleteket adhat, — mert a tévedésekből okulni lehet,- mert érdekes lehet önmagában és- mert az úton visszanézve nyilvánvalóvá válik, hogy erre a területre a továbbiakban időt, munkát, pénzt áldozni hiábavaló. Az örökmozgók esetében a legnagyobb haszna ennek a tévútnak az, hogy — tévút mivolta megerősíti az energiamegmaradás axiómáját. Az energia - általában és legegyszerűbben meghatározva munka vagy a munkavégzés képességének a mértéke. Az energia formája lehet gravitációs, mozgási, hő-, alakváltozási, elektromos, kémiai, sugárzási, nukleáris, tömegstb. Az energiát anyagi testtel is lehet társítani (pl. egy rugóval vagy mozgó tárggyal), de független is lehet az anyagtól (pl. fény vagy elektromágneses hullám, amely vákuumban is haladhat). Az energiamegmaradás törvénye szerint minden természetijelenség során az egymással kölcsönhatásban lévő testek vagy részecskék energiájának összege állandó marad a lejátszódó változások közepette. A törvény alapja a megfigyelés, a tapasztalat, a más törvényekkel való összhang és az, hogy nem sikerült olyan fizikai folyamatot találni, amelynek során nem teljesül a törvény. Az energiamegmaradás nem egy természeti folyamat lejátszódását írja le, hanem azt, hogy az energia mennyisége állandó marad attól függetlenül, hogy mikor tekintjük, vagy hogy milyen folyamatok - beleértve az energia átalakulását egyik formából a másikba - játszódnak le egymás után. Az energiamegmaradás törvénye nemcsak a természet egészére alkalmazható, hanem egy zárt és izolált rendszerre is. Az első energiafajta, amelyet felismertek, a kinetikus, más néven mozgási energia volt: a részecskék bizonyos típusú ütközései, az ún. rugalmas ütközések során a részecskék mozgási energiájának összege ugyanakkora az ütközés előtt, mint utána. Az energia fogalmát folyamatosan kiterjesztették más jelenségekre is. Először a helyzeti, azaz a potenciális energiára, majd az 1840-es években a súrlódás során keletkező hőre is. Az energiamegmaradás törvényének ezekre az energiafajtákra vonatkozó változata a termodinamika első főtétele.
