Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2003 (108. évfolyam, 1-6. szám)
2003 / 2. szám - Könyv- és folyóiratszemle
Könyv- és folyóiratszemle 97 addig nem tudtunk előhívni, s még inkább, ahogy a hipnózis képes helyreállítani az emlékezést. Meglehetősen gyakoriak emlékezetünk hibás működésének azok a formái is, amelyeket köznapi nyelven tévedésnek nevezünk. Ilyen, ha téves információ jön föl az igaz helyett, de az is, ha olyasmire vélünk emlékezni, amiről nincs is betárolt adatunk, emlékképünk. Valójában felmérhetetlenül nagy a jelentősége annak, mennyire vagyunk képesek vagy éppen képtelenek arra, hogy jól vezéreljük az emlékezetünket. Kevés olyan tudatos tevékenységünk lehet, ha van egyáltalán, amelyhez ne lenne szükségünk az emlékezetünkben tárolt információk előhívására. Másrészt kevés tudatos tevékenységünk lehet, ha van egyáltalán, amelyet rosszabb hatékonysággal végeznénk, mint az emlékezetünk használatát. Kiváló példa erre, bár csupán egyik a sok lehetséges közül, az ismeretszerzés céljával történő tanulás. Az ember nagyon régóta keresi a tanulás hatékony technológiáját. Ősidőktől az emlékezetbe betárolás és az onnan történő előhívás célját szolgálták a krónikás énekek, a regölés formális szabályai, amelyek a mai fogalmunkkal élve lényegében hibafeltáró kódként működtek. Ősi elv az is, hogy ismétlés a tudás anyja, ám gyakorlati működésének két fontos jellemzőjét tudjuk igazán biztosan: hogy így tanulni nagyon idő- és munkaigényes, valamint hogy az eredmény gyakorta bizonytalan, megbízhatatlan. Már a régi görögök is keresték a tanulás és felidézés hatékony módszereit, tőlük származtatjuk a mnemotechnika fogalmát és első eszközeit. Ugyanakkor még ma is zsenikként csodáljuk és irigyeljük azokat, akik képesek valóban magas hatékonysággal működtetni az emlékezetüket — gondoljunk pl. a fej számolóművészekre, vagy azokra, akik képesek egy hallásra sok adatot megjegyezni. A modem világban sokan és sokfelől igyekeznek az emlékezetünk révén manipulálni a gondolkodásunkat, és ezáltal a döntéseinket. Ennek működési mechanizmusára ragyogó kereskedelmi példát találunk Max Sutherland és Alice K. Sylvester A reklám és a fogyasztó elméje (Advertising and the mind of the consumer) c. könyvében (Allen & Unwin, 2000, angol nyelven). Ebben a vásárlói magatartást és a döntéshozatal mikéntjét elemezve felvázolják, hogy a választásainknál, így például a vásárlási döntéseinknél rendszerint eleve a lehetőségeknek csupán egy részét vesszük figyelembe. Amint mondják, él bennünk egy „rövid lista”, és arról választunk. Legtöbbünk nincs is tudatában e lista létének és formálódásának, ám tény, hogy ami nincs rajta e listánkon, annak legfeljebb csak igen korlátozott esélye van arra, hogy reá essék a választásunk. Legfeljebb csak akkor fogadjuk el és vásároljuk meg, ha nem kerül elénk olyan árucikk, amely - a termék, a márkaneve, a gyártója, forgalmazója stb. — rajta van e rövid listánkon, és már nincs időnk vagy kedvünk tovább keresni. A reklám így sokszor nem azzal éri el a hatását, hogy rábír a reklámozott árucikk vagy márka kiválasztására, hanem azzal, hogy beágyazza azt az emlékezetünkbe, s így rövid listánkra. Nyilvánvaló, hogy az e listára történő felkerülés igen gyakran nem is tudatos döntésünk eredménye, hanem azáltal történik, hogy a hozzánk érkező üzenetekből valami megragad az emlékezetünkben - ez pedig megmutatja, mekkora manipulációs képessége lehet a reklámoknak. Ide tartozik az is, hogy mennyire döntő jelentőségű maga a sorrend, ahogyan adott esetben a választási lehetőségek elénk tárulnak. Lehet, hogy közülük e sorban az ötödik lenne számunkra az igazi - ám ha előbb már egy másik megfelelőnek mutatkozik, megállunk nála és a mérlegelésben el sem jutunk az ötödikig. A reklámnak így azért kell harcolnia, hogy minél előbbre kerüljön a reklámozott dolog ezen a bennünk nem is tudatosuló rövid listán. Könnyű belátni, hogy minden olyan módszer, illetve eszköz, amelynek a rendeltetése, hogy egyszerre sokak gondolkodását befolyásolja - és ide tartozik a propaganda, a marketing és úgyszintén a politikai marketing kommunikációs eszköztára, valamint sok egyéb —, az emlékezetünket veszi célba, azt használja elsődleges támadási pontként. Ezeknek a maguk szempontjából akkor különösen jó a hatékonyságuk, ha úgy sikerül az emlékezetünkbe beágyazniuk eszméket, értékítéleteket, döntési szempontokat stb., hogy azt észre sem vesszük, nem is emlékszünk azok forrására, hanem egyszerűen a magunkénak érezzük őket. A manipulátor számára az az optimális, ha magától értetődő tudásunkká vált - és itt tudás-emlékezet -, hogy a ghibellinek jók és a guelfek rosszak, hogy - Aldous Huxley klasszikussá vált szlogenjével a Szép új világból - Szóma, ha mondom, segít a gondon, már egy köbcenti helyrebiccenti. Draaisma arról ad magas színvonalú, igen sok tudást kínáló áttekintést, hogy hogyan igyekeztek a gondolkodók, majd a kutatók feltárni az emberi emlékezet működésének a módját. Különösen érdekes a párhuzam, amelyet a különféle jelrögzítési technikák kialakulása, fejlődése, valamint az emlékezet működéséről felállított elképzelések között megmutat. Valójában ma sincs még biztos tudásunk arról, hogyan valósul meg az agyunkban a tanulásnak, emlékezésnek és felidézésnek az a folyamata, amelyet a beírástárolás-visszakeresés nagyvonalú blokksémával jellemezhetünk. Itt láthatjuk, hogy gondolkodó eleink, amint megismertek egy újfajta jelrögzítési technikát, megkísérelték kisebb-nagyobb részben azzal, illetve annak az analógiájával modellezni az agy működésének ezt a részét. Műve így a jelrögzítés vonatkozásában sajátos technikatörténetként is olvasható, s mint minden jó technikatörténet, egyúttal kultúrtörténet is. Ez a könyv természetesen olyan olvasmány, amelyet megfelelő elmélyültséggel kell tanulmányozni. Stílusa, gondolatvilága valószínűleg elsősorban azokhoz áll közel, akik nem egészen járatlanok a humán tudományokban. Nagyon érdekes és hasznos szellemi gyakorlatot kínál azonban mindenkinek, akit érdekel, hogy hogyan, milyen megközelítési módokon, milyen eszközökkel, milyen logikai utakon igyekeztek okos emberek feltárni e rendkívül bonyolult és nehezen vizsgálható rendszernek, az emberi emlékezetnek a működését. Aki elolvassa, egyet fog érteni az Oxfordi Egyetem nyelv és kommunikáció professzorának véleményével: Draaisma lenyűgözően izgalmas, évszázadokat átölelő áttekintést nyújt az emlékezet metaforáiról, és elénk tárja, hogy a metaforák mennyire döntő szerepet játszottak elménk működésének megértésében. Ezt a könyvet nem szabad kihagyni. Dr. Osman Péter
