Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2002 (107. évfolyam, 1-6. szám)
2002 / 5. szám - Tanulmányok. Dr. Kovács Krisztina: Biodiverzitás, genetikai források, hagyományos tudás és szellemi tulajdon
Biodivcrzitás, genetikai források, hagyományos tudás cs szellemi tulajdon 13 nas mentén élő kayapo asszonyok nem csak új fajtákat nemesítenek, hanem a reprezentatív mintákat hegyvidéki génbankokban is őrzik; míg a kolumbiai Amazonas-vidék tanimuka és yukuma törzsbe tartozó asszonyai sima törzsű, szokatlanul nagy és magtalan gyümölcsű barackpálmát fejlesztettek ki, és ugyancsak őrzik is annak számos kiónját. Szudánban, ahol a földművelést általában nők végzik, az 1984-es éhínség idején a toposa asszonyok életük kockáztatásával rejtették el a következő évi vetéshez szükséges magot. A dél-afrikai azande gazdálkodók - a kockázatok minimálása érdekében—gyenge termés után mindig bonyolultabban és intenzívebben kísérleteznek. A nigériai gazdálkodók, amikor kölesüket egy sajátos gyomnövény támadta meg, a Száhel-övezet más, tapasztaltabb közösségeivel konzultáltak, akik a köles közé szezámfüvet vetettek a gyom megfékezésére. A vetőmagoknak a gazdálkodói közösségek közötti lendületes cseréje valójában nem más, mint a különböző kutatási anyagokhoz való hozzáférésre tett lázas erőfeszítés, amelynek célja az élelem biztosítása. Míg a gazdálkodói fajtákat a konvencionális tudomány még néhány évtizeddel ezelőtt is a „kőkorszaki”, illetve „primitív” jelzőkkel illette, az elmúlt években ezt a gondolkodást az a jóval realisztikusabb értékelés váltotta fel, hogy ezek a fajták folyamatosan fejlődőek, és az előző szezonban elvetett magokkal összehasonlítva eltérő jellegzetességeket produkálnak.45 Sőt: a megművelt földek és a háziasított növények távolról sem jelentenek mindent. Számos bizonyíték van arra, hogy a bennszülött és vidéki közösségek környezetében fellelhető biodiverzitás csaknem teljes egészét - tehát az őserdőkben lévőt is - a közösség tagjai ápolták és fejlesztették. Azokat a fajtákat, amiket mi „vad” fajtáknak nevezünk, tulajdonképpen helyesebb lenne „társított” fajtáknak hívni, miután igen gyakran szerves részét képezik olyan gazdálkodási rendszereknek, amelyek e „vad” közösségek szellemi tevékenységének eredményei. Ezek az úgynevezett vad fajták ráadásul nagyon fontos szerepet játszanak e közösségek élelmezésében: a már említett Sierra Leone-i közösség táplálékának csupán kevesebb, mint egyötöd részét biztosítják termesztett fajták, míg több mint felét erdők, patakok és ugarterületek. Kenya nyugati részén a családok csaknem fele a vadon élő fajtákat saját kertjében is termeszti, és csak jóval kevesebb család megy el értük az erdőbe gyűjtögetni. A helybeliek számára alapvető fontosságú saját nemesítésű fajtákat és „vad” fajtákat azonban egyaránt szinte teljesen figyelmen kívül hagyja a hagyományos mező- és erdőgazdasági kutatás és fejlesztés, amely kisszámú, globális jelentőséggel bíró háziasított növényre fekteti a hangsúlyt.46 A gazdálkodók fajtáikat többnyire mikrokömyezetük sajátos feltételeihez igazodva termesztik és nemesítik, de gyakran előfordul, hogy ezek a sajátos fajták nagyjából hasonló környezetben a világ más részein is figyelemre méltóan jól teremnek. Kutatóintézetek tudósításaiban lehet olvasni olyan etiópiai fajtáról, amit Burkina Fasóban is termesztenek, vagy olyan dél-afrikai fajtáról, ami Etiópiában is elterjedt. A falusi társadalmak azért tartják fenn a mezőgazdasági biodiverzitást, mert ez számukra nélkülözhetet45 The Crucible Group, 3. People; The Crucible II Group, Vol. 1, p. 73-74. len. Saját fajtáikat is ugyanilyen okból nemesítik. Az ő számukra nincs értelme különbséget tenni megőrzés és fejlesztés között.47 Az informális innováció értékeit egyébként mi sem tanúsítja ékesebben, mint az a jelenség, hogy az északi nagyvállalatok biológiai kutatásokkal kapcsolatos költségei jelentős mértékben megcsappannak, mihelyt együttműködésbe kezdenek a távoli genetikai források származási országait lakó helybeli közösségekkel. A Merck/InBio megállapodáson túlmenően további példaként említhetők a Shaman Pharmaceuticals Peruban és más országokban létrehozott társulásai, amelyek keretében a bennszülött és helyi közösségekkel való együttműködés révén - mintegy anyagi kárpótlásul a sikeres gyógyszerekből származó hasznok egy részének átengedéséért - a vállalat kutatási költségei a hagyományos laboratóriumi technikák költségeinek mindössze egytizedére csökkentek. Általában elmondható, hogy a közösségi innovátorokkal való együttműködés több mint négyszeresére növeli a növények potenciális kereskedelmi értékkel bíró tulajdonságainak feltárására irányuló kutatás (bioprospecting) - rövidebben esetleg: „biológiai aranyásás” - hatékonyságát.48 A CBD létrehozását eredményező folyamat során világossá vált, hogy a vidéki és bennszülött közösségek a növényi genetikai források megőrzéséhez szükséges szakértelemmel és tudással rendelkeznek. Az egyik oldalon tehát a bennszülött és más vidéki közösségek állnak (az ún. informális innovációs rendszer), a másikon pedig a köz-, illetve magánfinanszírozású kutatóintézetek (formális innovátorok). Az egyik oldal alapos „makrobiológiai” tudással rendelkezik saját mikrokömyezetéről, míg a másik oldal alapos „mikrobiológiai” tudással bír a makrokömyezetről. A különböző kutatói rendszerek a genetikai erózió hatását is különböző módon érzik meg: az intézményes (formális) innovációs rendszerben akkor, ha a nemesítéshez szükséges anyag nem érhető el génbankokból; a közösségi (informális) rendszerben akkor, ha a nemesítéshez szükséges anyag már sem a földeken, sem a helyi piacokon nem található meg. Bármelyik rendszernek csak sovány vigasz abban reménykedni, hogy a másik rendszer technológiai határain belül a hiányzó anyag esetleg még fellelhető. Továbbra is áll ugyanis a két rendszer közti sorompó: a szisztematikus és méltányos forráscsere két okból szinte példa nélkül álló. Egyrészt a közelmúltig a formális szektor nem fogta fel kellőképpen a helyi közösségek megőrzési és növénynemesítői tevékenységének gyakorlati szerepét. Másrészt a magok forrásával kapcsolatos információ elégtelensége és a hiányos gyűjtemények miatt, valamint a magok sokszorozásához és szétosztásához szügséges infrastruktúra nélkül a génbankok számára ellehetetlenül a gazdálkodók által igényelt utánpótlás biztosítása. A gazdálkodók tehát génbankokban őrzött forrásaikhoz csupán elméletileg férhetnek hozzá - valójában azonban fennáll az esélye, hogy soha nem látják őket viszont.49 Az informális innováció növekvő ázsiója különös nyomatékot ad annak a ténynek, hogy az UPOV1991 -es szövege a nemesítő kizárólagos hasznosítási jogának tartalmát 47 The Crucible Group, 3. People 48 uo. 49 The Crucible Group, 2. Plants; Executive Summary
