Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2002 (107. évfolyam, 1-6. szám)
2002 / 5. szám - Tanulmányok. Dr. Kovács Krisztina: Biodiverzitás, genetikai források, hagyományos tudás és szellemi tulajdon
Biodivcrzitás, genetikai források, hagyományos tudás és szellemi tulajdon II lálmányokra vonatkozó bejelentések vizsgálata.35 A feltalálói tevékenység, az ipari alkalmazhatóság, valamint a közrendbe vagy közerkölcsbe ütközés kapcsán egyaránt a gyakorlatnak kellett megküzdenie számos olyan, homályba vesző elvi kérdéssel, amelyeket maradéktalanul talán a hányatott előéletit, 1998-ban elfogadott európai biotechnológiai irányelv sem rendezett. Az irányelvnek az oltalom terjedelmére vonatkozó 9. cikke például „még számos vita alapjául szolgálhat, mivel a bejelentők általában nem csak azon EST- vagy SNP-szekvenciára igényelnek oltalmat, amellyel hozzájárultak a technika állásához, hanem igényt tartanak minden olyan (időben későbbi) találmányra is, amely például az EST-et tartalmazó génre vonatkozik. (...) A transzgenikus növények esetén az is vitatott, hogy az oltalom csak a sejtre vonatkozik-e, amibe a gént bevitték, vagy a sejtből regenerált növényre is, esetleg az így előállított növény sokszorozásával előállított minden növényre. Még nem tisztázott annak a kérdése sem, hogy a szabadalmazott gént tartalmazó növény(fajtá)t a nemesítők új fajták előállítására milyen feltételekkel használhatják. A növénynemesítők érdeke az, hogy (...) az oltalom a transzgenikus komponensre, és ne a növény(fajta) egész genomjára vonatkozzon.”36 A növényfajta-oltalom tekintetében a biotechnológiai találmányok esetében mutatkozó zavar ugyancsak tetten érhető. Az UPOV 1991-es új szövege kapcsán is elhangzanak a fajtaoltalmi rendszert alapjaiban biráló vélemények, akárcsak az új rendelkezések tartalmát tételesen bolygató kritikák. A XX. század végén a szabadalmi rendszer új szellemi tulajdonjogi megközelítéseket ötölt ki: a számítógépi szoftverek és az integrált áramkörök oltalma egyaránt a szabadalmijog és a szerzői jog elemeit sajátosan elegyítő rendszerekben valósult meg. Egyesek a szellemi tulajdonjogi rendszer „elfajzásának” jelenségét vélik felfedezni annak kapcsán, hogy hasonló módon - elsősorban azért, mert a nemesítők igen nehezen vagy egyáltalán nem tudtak megfelelni két alapvető szabadalmi jogi követelménynek: a feltalálói tevékenységnek és a megvalósíthatóságot lehetővé tevő leírásnak - több ország a növényfajták oltalmáról az oltalom tárgyának és a nemesítők igényeinek sajátosságaira tekintettel sui generis szabadalmi szabályozást alkotott. Azonban több mint négy évtizeddel ezelőtt az UPOV-ot alapvetően nem élelmiszemövények termesztésének ösztönzésére, hanem új virágok és dísznövények oltalmának biztosítására hozták létre. A leggyakrabban oltalmazott fajták listájának élén még 1991-ben is a rózsa és a krizantém állt, utánuk - a kukorica mögött kissé lemaradva - a szegfű következett (e három virágfajtára vonatkozott a hat legaktívabb UPOV-országban benyújtott bejelentések összesen közel 60 %-a).37 Az oltalmazott fajták körének bővítése, valamint a nemesítői jog tartalmának és terjedelmének kiszélesítése azonban oda vezetett, hogy a növényfajta-oltalom - az élő anyagok szabadalmazásához hasonlóan - „minőségileg más” kérdéssé alakult. Az alapvető élelmiszemövények esetében ugyanis mind a gazdálkodói jogok korlátozása, mind pedig a megizmosított nemesítői jogok más nemesítőkre való hatása neuralgikussá válik. Az UPOV 1991-es szövegének átfogó bírálata lénye35 The Crucible Group, 4. Patents; Executive Summary 36 Petz, p. 19. 37 The Crucible Group, 4. Patents; Tansey, p. 8. gében azon alapul, hogy a revízió révén a fajtaoltalmi szabályok elsősorban azon országok érdekeit szolgálják, amelyekben az aktív lakosságnak csak viszonylag kis része folytat mezőgazdasági termelést. 1991 -ben az UPOV-nak még csak 18 tagja volt, és valamennyi fejlett ipari ország — 2002-re azonban a tagállamok száma elérte az 50-et, és a tagság ma már különböző gazdasági fejlettségű országokat ölel fel. Ezek között 1999-ben csak hét olyan ország volt, amelyeknek aktív lakossága legalább 25%-os arányban a földművelésből él, és csak két olyan (Kenya és Kína), ahol ez az arány az 50%-ot meghaladja. Mindez különösen aggályos arra tekintettel, hogy a TRIPS 27. cikke (3) bekezdésének b) pontja szerint a tagoknak biztosítaniuk kell a növényfajták oltalmát szabadalommal, hatékony sui generis rendszerrel vagy ezek bármely kombinációjával. Miután az UPOV-hoz való csatlakozásra az enyhébb szabályozást jelentő 1978-as szöveg alapján újonnan csatlakozó országoknak nincs lehetőségük, a fejlődő országok számára kulcsfontosságú a „hatékony sui generis rendszer” jelentése. A kifejezés értelmezése vitatott; a „hatékonyság” tekintetében több megközelítés is lehetséges. Az egyik alapján a hatékonyság a jogok érvényesíthetőségét jelenti, miután a TRIPS ezt a szót jellemzően a jogérvényesítés összefüggésében használja; ezzel kapcsolatban az aggály az, hogy így a sui generis rendszer az alkalmazott oltalmi követelményektől függetlenül is hatékony lehet. Egy másik megközelítés szerint hatékony sui generis rendszer alatt az UPOV-ot kell érteni (ezt egyébként a WTO, valamint az UPOV Titkársága is sugallja, és - éppen a bevált oltalmi követelményekhez való ragaszkodás miatt - a nemesítők nemzetközi érdekérvényesítési fóruma, az ASSINSEL is támogatja). Ezzel szemben ellenérvként hangozhat el, hogy a TRIPS más helyeken mindig név szerint utal az egyes szellemi tulajdonjogi megállapodásokra, igy jelentőséggel bírhat, hogy a szóban forgó pontban az UPOV ilyen formában nincs megemlítve. Végül létezik olyan nézet is, amely szerint a hatékonyság egyedüli mércéje az, hogy az oltalom a növényfajták milyen széles köre számára áll rendelkezésre; vagyis az a leghatékonyabb rendszer, amely alapján a legtöbb új növényfajta válik oltalmazhatóvá. Ezt az utat követte India, lét rehozva a világ első olyan kodifikált sui generis fajtaoltalmi rendszerét, amely az UPOV-tól eltérő.39 A fejlődő országok kapcsán az UPOV tekintetében is elhangzik az az aggály, hogy a TRIPS révén olyan szellemi tulajdonjogi megoldásokat próbálnak ezekre az országokra erőltetni, amelyek tőlük idegenek és számukra hátrányosak. A fajtaoltalmi rendszert nagyüzemi gazdálkodókat kiszolgáló kereskedelmi nemesítők számára alakították ki fejlett ipari országokban, ahol a gazdálkodók a lakosságnak csupán kis részét teszik ki, a mezőgazdaság piacra termel, a vetőmagot vetőmaggyártó cégektől vásárolják, és a mezőgazdasági tennékek nagy részével kereskednek. Sok fejlődő országban ezek a feltételek a nemzeti mezőgazdaságban csupán a hazai fogyasztásra termelt növények egy része, valamint a legfontosabb exportcikkek esetében állnak fenn. A gazdálkodók többsége ehelyett helyi közösségekben, helyi piacra, illetve döntő mértékben saját fogyasztásra termel. A gazdálkodók aránya a lakosság körében lényegesen nagyobb, sok a helyi kifejlesztésű fajta, 38 Dhar, p. 8. 39 Dhar, p. 7-8.; The Curcible Group, Different Viewpoints V
