Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2002 (107. évfolyam, 1-6. szám)
2002 / 5. szám - Tanulmányok. Dr. Kovács Krisztina: Biodiverzitás, genetikai források, hagyományos tudás és szellemi tulajdon
Biodiverzitás, genetikai források, hagyományos tudás és szellemi tulajdon 9 a Tudományos és Ipari Kutatás Indiai Tanácsa támadott 25 meg. A Wisconsin Egyetem egyik szabadalma a Gabonban honos Pentadiplandra brazzeana bogyóiból nyert különlegesen édes anyagra vonatkozik. Az édességért felelős összetevőt genetikai mérnökséggel kukoricába jutatták át, és az így előállítható, alacsony kalóriatartalmú édesítőszer nagy piaci sikernek ígérkezik.26 Az éremnek azonban szerencsére van másik oldala is. Ellenpéldaként említhető a híressé vált Merck-InBio kezdeményezés. 1991-ben a világ legnagyobb gyógyszergyártó vállalata két évre szóló szerződést kötött egy Costa Rica-i nonprofit magánszervezettel, az InBio-val, a következő feltételekkel: a Merck 1,135 millió dollárt fizet az InBio-naka Costa Rica nemzeti parkjaiból származó 10 000 biomintáért, amelyeket a Merck átvizsgál abból a szempontból, hogy található-e bennük kereskedelmi lehetőségeket rejtő potenciális gyógyszerösszetevő. Amennyiben a rendelkezésre bocsátott genetikai anyagok alapján piacképes gyógyszereket fejlesztenek ki, a Merck kizárólagos jogot szerez ezek forgalmazására, és a gyógyszerek után meghatározott (a nyilvánossággal nem közölt mértékű) díjat fizet az InBio-nak. E kezdeményezés kapcsán a vélemények megoszlottak: mind ellene, mind mellette több érv is megfogalmazódott. A lelkesek tábora egyetértett annak örvendetességében, hogy a szerződésnek köszönhetően számos Costa Rica-i tudós részesül hasznos parataxonómiai képzésben, a helyiek laboratóriumi felszereléshez juthatnak, és a bevételek révén jelentős összegek fordíthatók nemzeti biodiverzitás-megőrzési célok szolgálatára. A megállapodás alapján a Costa Ricának jutó kereskedelmi haszon összege ugyan nem nyilvános, de feltételezhető, hogy az ország akár csak tíz sikeres gyógyszertermékkel számolva is több pénzhez jut évente, mint saját kávé- és banánexportjából együttvéve. A kezdeményezés továbbá jó példával szolgál mások számára, és hasonló megállapodások létrehozására ösztönöz. Mindezzel szemben kritikai éllel hangozhat el, hogy a Merck a szerződéssel remek üzletet csinált: a nem kereskedelmi növénygyűjtemények esetében szokásosnak tartott mintánkénti 400 dollár helyett 113 dolláros mintánkénti áron szerezte be a Costa Rica-i anyagot. Ezen túlmenően aligha tekinthető jó példának az olyan megállapodás, amely valójában nem a CBD szellemében megvalósított kollektív, sokoldalú környezetvédelem céljait szolgálja, hanem az „oszd meg és uralkodj” elvére épülő, a fejlődő országokat a haszonszerzés reményében egymás ellen uszító, és a nemzetközi tárgyalásokat aláásó, káros és veszélyes bilateralizmus megtestesülése. Az ilyen kétoldalú megállapodások előnyeit ugyanis valószínűleg csupán néhány ország és nagyvállalat élvezheti majd, miközben számos déli ország vállalati partner nélkül találhatja magát, és a saját jólétéhez nélkülözhetetlen biodiverzitás megőrzéséhez szükséges pénzeszközökhöz nem tud majd sokoldalú alapokból hozzájutni. Ez akár oda is vezethet, hogy - a CBD szellemével ellentétesen - rövid távú, szelektív megőrzési szempontok uralkodnak el, amelyek eredménye a biológiai források globális sokféleségének csökkenése lesz. Mindezeken túl az ilyen megállapodások többnyire az északi nagyvállalatok és a déli formális kutató- és megőrzési intézetek között jönnek létre, és meg sem említik bennük a bennszülött közösségeket, akikhez a beáramló pénz nem jut el; ezáltal a bennszülött népeket kirekesztik, ahelyett, hogy - a CBD szellemében - támogatnák, elismernék és méltányos haszonmegosztásban részesítenék őket, illetve velük együttműködnének. E nézetkülönbségek ellenére azonban kétségtelen, hogy a Merck-InBio megállapodás egészséges vitát gerjesztett, amelynek mentén a világ az elméletektől a gyakorlati megoldások felé mozdult el.27 Jóllehet, valamennyi fent említett példa kapcsán erősen megoszlanak a vélemények, mégis levonható az az általános következtetés, hogy a szellemi tulajdonjogi rendszer cseppfolyós állapotban van: ahogy a tudomány és a társadalom birkózik az új bioanyagok piacra jutásával, nem csak a játékszabályok változhatnak meg, de maga a játék is.28 Közismert nézet, hogy a genetikai források természete kettős: egyfelelől fizikai anyagok, másfelől önreprodukcióra képes, öröklődő genetikai információ hordozói. E kettős természetből következik a genetikai források mint fenotipusok feletti fizikai tulajdon és a mikroorganizmusok, illetve növény- vagy állatfajták mint genotípusok feletti szellemi tulajdon közötti megkülönböztetés.29 Az emberiség történetében először lehetővé vált, hogy kizárólagos jog legyen szerezhető „az élet formuláira”, ideértve az egyes tulajdonságokért felelős géneket is. A transzgenikus gyapotra vonatkozó szabadalom alapján például egy teljes faj tekintetében lehetségesnek tűnik a fajon belüli élő folyamatok kisajátítása. Az eredeti szabadalom még a további generációkra és a fajjal kapcsolatos későbbi találmányokra is kiterjedhet. Egyesek szerint itt már nem pusztán tulajdonjogról van szó, hanem minőségileg más kérdésről. Vannak társadalmak, országok és kultúrák, amelyek számára a szellemi tulajdon mint olyan ismeretlen; számukra végképp felfoghatalan lehet ennek az idegen rendszernek az élő anyagokra való kiterjesztése. Számos kultúrában maga a magántulajdon nyugati koncepciója sem létezik - a tulajdonra kollektívabb módon tekintenek. Egyes bennszülött törzsek az ilyen magántulajdont felháborítónak tartják. Az, hogy a szellemi tulajdonjogi rendszert napjainkban élő anyagokra is kiterjesztik, az ilyen közösségeket - és sokszor az „északi” közvéleményt is - mélyen felkavarja.30 31 * („It’s ill to loose the bands that God decreed to bind” '1 - írta 1886-ban megjelenő művének, a „Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete” című kisregényének verses mottójában Robert Louis Stevenson - aki egyébként nem csak a világítótornyairól híres skót mémökcsalád sarja volt, hanem végzett jogász is. Az Isten által egybeforrasztott kötelékek ember általi meglazítása már egy hasonlóan tartós népszerűségű korábbi műben, Mary Shelley 1818-ban kiadott „Frankenstein’-jében is katasztrófához vezet. A biotechnológiai fejlődés beláthatatlan veszélyeitől való visszarettenés, illetve erkölcsi viszolygás távolról sem tekinthető újszerű jelenségnek.) A szellemi tu-27 The Crucible Group, Different Viewpoints IX; Vogel 28 The Crucible Group, I. Policy 29 uo.; WIPO/GRTKF/IC/3, p. 12; Szarka, p. 119. 30 The Crucible Group, 1. Policy 31 The Strange Case of Dr Jekyll and Mr Hyde, Penguin Popular Classics, 1994
