Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2002 (107. évfolyam, 1-6. szám)
2002 / 5. szám - Tanulmányok. Dr. Kovács Krisztina: Biodiverzitás, genetikai források, hagyományos tudás és szellemi tulajdon
6 Dr. Kovács Krisztina lyek Indiában vagy éppen Mexikóban találhatók meg. Délkelet-Azsia az olajpálma-termesztés központja is, amelynek génközpontja Afrikában van; a latin-amerikai kávéipar Etiópiából, az észak-afrikai szizálkender-termesztés pedig Közép-Amerikából származó génekre épül. A kölcsönös függőség tudatában nyilvánvalóvá vált, hogy a növényi genetikai forrásokhoz való hozzáférés olyan sokoldalú, szilárd rendszerére van szükség, amelynek segítségével a nemzetállamok biztosíthatják genetikai források iránti szükségleteiket és tárgyalhatnak a hozzáférésről. A kölcsönös függőség a tudományos intézetek és a bennszülött és vidéki közösségek, vagyis az ún. formális és informális innovációs rendszerek kapcsolatát is érinti: világos, hogy a világ közössége óriási hasznot hűz a közösségi innovátorok tudásából és a megőrzés terén felhalmozott tapasztalatából.8 Az új évezredbe lépve a biológiai anyagok birtoklásáról, megőrzésről és cseréjéről szóló stratégiai vitákat befolyásoló és alakító legnyilvánvalóbb és legalapvetőbb trendek közé tartozik a globalizáció és a privatizáció. Az elmúlt két évtized során a mezőgazdasági kutatás és fejlesztés növekvő privatizációjának, a szellemi tulajdonjogok biológiai anyagokra és eljárásokra való kiterjesztésének, valamint a világpiac liberalizációjának lehettünk tanúi. Ezek a trendek a mezőgazdasági és egészségügyi/kozmetikai felhasználású biológiai termékek piaci előretörését és a gazdasági hatalom néhány nemzetközi óriásvállalat kezében történő összpontosulását eredményezik, továbbá a genetikai forrásokkal kapcsolatos kulturális, technológiai és kormányzati közegre is hatással vannak/ A XX. század utolsó három évtizedében a világgazdaságban az áruk és szolgáltatások exportja megháromszorozódott, a - nagyrészt cégjogi tranzakciókban megnyilvánuló - külföldi tőkebefektetés mértéke meghétszereződött. A világgazdasági mutatók szerint azonban a globalizációból származó előnyök megoszlása rendkívül egyenetlen: a megnövekedett exportérték 82%-a, míg a tőkebefektetési érték 68%-a a világ leggazdagabb országait lakó „felső egyötöd” érdekkörébe tartozik - az emberiség legszegényebb országait népesítő „alsó egyötödre” pedig a keletkezett hasznoknak csupán 1 %-a esik. A szegénység mellett a túlnépesedés és a környezet pusztulása is elsősorban a fejlődő országokban teremt nyomasztó kihívásokat a mezőgazdasági termelés és a népesség élelmezése terén. A megművelhető földterület kiterjesztésének korlátozott lehetőségeire tekintettel e problémák megoldása a termelési, elosztási és tudományos stratégiák helyes kialakításán múlik. Az éhező tömegek megsegítésére a hagyományos megközelítés szerint a legbiztosabb módszer a nagyüzemi befektetésen és termelésen alapuló gazdálkodás, esetleg a növelt terméshozamot biztosító modem biotechnológiai módszerekkel kiegészítve. Egy másik elképzelés a fenntartható növénytermesztést és kevesebb vegyszer alkalmazását hangsúlyozza, középpontba állítva a rovaroknak, kórokozóknak és szárazságnak ellenállóbb, növelt tápértékű fajtákat. Megint mások az élelmiszertermelés helyi és regionális szintű önellátására törekvő, biodiverzitáson alapuló mezőgazdasági kutatás mellett foglalnak állást, különös tekintettel a marginális gazdálkodói környezetben működő, korlá-8 uo.; Executive Summary 9 The Crucible II Group, Vol. 1, p. 6. tozott forrásokkal rendelkező gazdálkodók szükségleteire. Ez utóbbi megközelítés nagy hangsúlyt fektet a gazdálkodói kezdeményezésekre, a gazdálkodók által nemesített fajták olyan felhasználására, amelynek során a gazdálkodók és a fonnális innovációs rendszer nemesítői társulnak és együttműködnek, valamint az olyan technológiákra, amelyek révén csökken a gazdálkodóknak a megvásárolandó anyagoktól való függése. Valamennyi nézet közös azonban abból a szempontból, hogy bármelyik alapján az élelmezési és mezőgazdasági felhasználású genetikai források, a biológiai sokféleséget tápláló és fejlesztő gazdálkodói közösségek, valamint a formális rendszer nemesítőinek hozzájárulása egyaránt kulcsfontossággal bírnak.10 11 Mint ismeretes, a szellemi tulajdonjogok ösztönzést jelentenek a kereskedelmi növénynemesítés számára, és kérlelhetetlenül a lehető legnagyobb piaci lehetőségeket rejtő növényfajták kifejlesztésének irányába hatnak - vagyis olyan erős növényfajtákat eredményeznek, amelyek nagy területeken, széles körben alkalmazhatók, és amelyek jellemzői a legjobban kielégítik a nagy tételben termelő gazdálkodók, a piaci értékesítés és a feldolgozóipar igényeit. Ez azonban egyes vélemények szerint azt is jelenti, hogy a sajátos környezeti viszonyokra alkalmazott, illetve a kisebb tételben termelő gazdálkodók igényeit jobban kielégítő - kisebb piaci értékkel bíró - fajták kevesebb hasznot ígérnek, így fennáll annak kockázata, hogy mivel velük nem kifizetődő foglalkozni, ezeket a fajtákat elhanyagolják, sőt egy idő után veszni hagyják.11 A szellemi tulajdonjogok továbbá azt is eredményezik, hogy a vetőmaggyártó vállalatoknak jobban megtérülnek az oltalmazott új fajták, mint a nem oltalmazott hagyományos fajták. Egyúttal erős az a tendencia, hogy a vezető piaci fajtán ne, vagy alig változtassanak. A szellemi tulajdonjogok kereskedelmi szempontból a legújabb fajtáknak kedveznek, és a növényfajta-oltalom megadásának feltételei révén a megkülönböztethetőségre és az egyneműségre fektetik a hangsúlyt, a számottevő genetikai sokféleség rovására. Egyes vélemények szerint ezáltal a szellemi tulajdonjogok a genetikai egyféleség növekedését és - ahol a sokféleség még létezik - a sokféleség csökkenését eredményezik, vagyis genetikai erózióra vezetnek. Ezen túlmenően a szellemi tulajdonjogok akadályozzák a genetikai anyagok nemzetközi cseréjét, ennélfogva a nemesítők hozzáférését a diverzitás forrásaihoz.12 Más vélemények szerint a genetikai eróziónak több oka van, és ezek egyikének szerepe sem állapítható meg egyértelműen; bizonyosság csak azon biológiai tény tekintetében létezik, hogy a főbb élelmiszemövények esetében a mag nem csak a szaporodás eszköze, hanem a fogyasztásra kerülő végtermék is. Megfelelő megőrzés hiányában tehát fennáll az a veszély, hogy a mellőzött vagy más fajtával helyettesített növényt egyszerűen kieszik az élők sorából. Egyetlen tál reggeli zabkásával gazdálkodók által több száz generáción át nemesített diverzitás tűnhet el.13 Ezen túlmenően, ami a genetikai erózió okait illeti, meg lehet említeni, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság - és az alapvetően a nagyüze10 uo., p. 6-7. 11 The Crucible Group, Different Viewpoints I 12 uo. 13 The Crucible Group, 2. Plants
