Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2002 (107. évfolyam, 1-6. szám)

2002 / 4. szám - Hírek, események. Tidrenczel Béla: A Magyar Szabadalmi Hivatal nemzetközi tevékenységének főbb jellemzői 2002 első felében

72 Tidrcnczcl Béla — Hagyományos ismeretek Az elnök megállapítása szerint itt két fő aspektus kü­lönböztethető meg: a defenzív védelem, amely a szaba­dalmak elbírálásához kapcsolódik, valamint az aktív vé­delem, amely elsősorban a hagyományos ismeretek sui generis védelmét jelenti. A defenzív védelemmel kapcsolatban a Kormánykö­zi Bizottság öt lehetséges tevékenységet vizsgált meg: 1) PCT-minimum dokumentáció; 2) az összegyűjtött információ hozzáférhetővé tétele a WIPO honlapján a szabadalmi elbírálók és egyéb érdekeltek munkájának megkönnyítésére; 3) olyan lehetőségek figyelembevé­tele, amelyek segítségével a szabadalmi hivatalok meg­oszthatják egymással eszközeiket; 4) a „hagyományos ismeretek osztályozási akciótervének” terjesztése; 5) dokumentációs eszköztár létrehozása, mely felhívja az érdekeltek figyelmét a hagyományos ismeretek és a szellemitulajdon-védelem kapcsolatára. Hosszas esz­mecsere után a bizottság mind az öt javasolt tevékeny­séget elfogadta.- Folklór Az ülésen megvizsgált dokumentum a folklór kifeje­ződésének jogi védelmével kapcsolatban beérkezett vá­laszokat dolgozza fel. A Kormányközi Bizottság négy lehetséges további tevékenységet vizsgált meg. Az első feladat szerint a WIPO igény esetén fokozott jogi és mű­szaki támogatást nyújtana államoknak, lakosságaiknak, közösségeknek, helyi szervezeteknek a folklór kifejező­déseinek nemzeti szintű jogvédelmének megerősítésére. A második feladat az 1982. évi „W1PO-UNESCO Model Provisions” modernizálása. A harmadik feladat szerint a Kormányközi Bizottság megvizsgálná a folklór kifeje­ződéseinek nemzetközi jogi védelméhez szükséges ele­meket. A negyedik lehetséges feladat a szokásjog és a „hivatalos” szellemitulajdon-védelem rendszere közötti kapcsolatokra irányul, mellyel kapcsolatban célszerű lenne egy erre vonatkozó tanulmány elkészítése. Részle­tes vita után a bizottság az 1. és a 4. feladatot elfogadta, a 2. és a 3. feladatot illetően azonban nem sikerült közös álláspontra jutni. UPOV Adminisztratív és Jogi Bizottság, Konzultatív Bizottság és Tanács ülése, Genf, április 18-19. Az ülésen az MSZH részéről a Szellemi Tulajdonvédelmi Tanács elnöke és egy hivatali osztályvezető vett részt. Az Adminisztratív és Jogi Bizottság, többek között, megvi­tatta a megkülönböztethetőség, egyneműség és állandó­ság vizsgálatára, és az új növényfajták harmonizált leírá­sainak kidolgozására vonatkozó átdolgozott iratot, a sza­badalmi és a nemesítői jogok közötti átfedésekre vonatko­zó specifikus kérdéseket, megvizsgálta a munkacsoport biokémiai és molekuláris technikákkal kapcsolatos javas­latoknak eleget tevő fejlesztéseket ismertető dokumentu­mát, illetőleg az UPOV-ROM információs adatbázisokat és szolgáltatásokat áttekintő dokumentumot. A Konzultatív Bizottság ülésén Rolf Jördens UPOV fő­titkár megbízatását 2003 novemberéig meghosszabbítot­ták. Az UPOV Tanács ülése elfogadta a vonatkozó jegy­zőkönyvet és a témával kapcsolatos dokumentumokat. Egyéb jelentősebb WlPO-rendezvények WlPO-konferencia a nemzetközi szabadalmi rendszerről, Genf március 25-27. A háromnapos konferencián világszerte elismert és jeles szakembere számos iparjogvédelmi hivatal elnöke és munkatársa tartott igen érdekes előadást, melyek a szaba­dalmi rendszer legszélesebb értelemben vett kérdéseit, te­rületeit, aspektusait és vonatkozási pontjait ölelték fel. Hi­vatalunk részéről a konferencián elnökhelyettesi szintű küldöttség vett részt. Az előadások foglalkoztak a szabadalom és az egészség­ügy kérdésével, az információtechnológiának a szabadalmi rendszerre gyakorolt hatásával, a genetikai készletek téma­körével, a szabadalmi hivatalok változó szerepkörével, a „hagyományos ismeretek” helyével. Szó esett a szabadalmi rendszereknek a kutatási beruházásokra gyakorolt hatásá­ról a fejlődő országok vonatkozásában, a szabadalmi rend­szerről mint gazdaságpolitikai eszközről, a kutatás és vizs­gálat kölcsönös elismeréséről és témazárásként arról, való­jában merre is tart a nemzetközi szabadalmi rendszer. WIPO szeminárium a kis- és középvállalkozások (KKV) és a szellemi tulajdon kapcsolatáról, Brassó, május 14—15. A WIPO és az ŐSIM (Román Találmányi és Védjegy Hi­vatal) által közösen szervezett szemináriumon a hivatalt ügyfélszolgálati munkatárs és jogász képviselte. A szeminárium előadói arra keresték a választ, hogy a szellemitulajdon-védelem milyen szerepet tölthet be a kis- és középvállalkozások versenyképességének növelé­sében. E cél megvalósításához többszintű stratégia megal­kotására van szükség. A szemináriumon e stratégiák és a kis- és középvállalkozások teljesítőképességét támogató lehetséges nemzeti politikák bemutatására került sor. Ki­emelkedőjelentősége van az oktatási politikának, a szel­­lemitulajdon-védelmi eredmények felsőoktatásba való integrálásának, az innovációs politikának (technológiai parkok, inkubátorházak létrehozása, egyetemi kutatóinté­zetek fejlesztése), az adó- és exportpolitikának. Román részről az oktatási minisztérium képviselője is­mertette az ún. „nemzeti stratégia” főbb célkitűzéseit, emellett jeles külföldi szakemberek és meghívott üzlet­emberek is előadásokat tartottak. A WIPO kis- és közép­­vállalkozások számára készült honlapja három nyelven, több mint 100 oldalon tanulmányozható. 2. Részvétel az Európai Unió szellemitidajdon­­védelmével kapcsolatos rendezvényein Szeminárium ,,A szellemi tulajdon védelme az Európai Unióban ” címmel, Madrid, május 23-24. Az EU spanyol soros elnökségéhez kapcsolódó felada­tok keretében a spanyol igazságügyi minisztérium kétna­pos szemináriumot rendezett. Célja a szellemi tulajdon védelme aktuális fejleményeinek elemzése volt mind a magánszektor, mind a közigazgatás szemszögéből, ille­

Next

/
Oldalképek
Tartalom