Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2001 (106. évfolyam, 1-6. szám)

2001 / 1. szám - A Magyar Szabadalmi Hivatal tevékenységi jelentése a 2000. évről

A Magyar Szabadalmi Hivatal tevékenységi jelentése a 2000. évről 7 d) Egyéb szabadalmi hatósági tevékenység A korábbi, hosszabb távú célkitűzéseknek megfelelően alakult az újdonságkutatási munka. Egyre több szabadalmi elbíráló tevékenysége felel meg annak az optimálisnak ítélt állapotnak, amely szerint minden elbíráló a saját maga által végzett újdonságkutatás alapján hoz érdemi döntést a felelősségi körébe tartozó ügyben. A 2000-ben elvégzett újdonságkutatások száma 4052 volt (20%-kal több, mint az előző évben), és ebből mindössze 591 kutatás készült megbízásos szerződéses jogviszony alapján. A magyar el­sőbbségű ügyekben az újdonságkutatás elvégzésére a be­jelentés napjától számított 10 hónapon belül sor került. Ebben az évben először fordult elő, hogy az engedélyezési eljárással szorosan össze nem függő feladatok elvégzése is szerepelt a szabadalmi elbírálókkal szemben támasztott kö­vetelmények között, például oktatás, nemzetközi munka, ki­állítási informátori tevékenység. Az elbírálói feladatok ezen tudatos, a mindenkori igényektől függő átstrukturálása alkal­mas lesz a majdani európai csatlakozással együtt járó mun­­kateher-változás kezelésére is. Rugalmasan alkalmazkodni lehet általa a hazai ipar fejlődéséhez, miközben egy esetleges, időszakos munkateher-csökkenés esetén sem kell eltérni az egyes szakterületekre eső találmányok elbírálásánál attól a bevált munkamegosztástól, ami eddig is az elvégzett mun­ka minőségének a záloga volt. A hazai piaci viszonyokon túl, az engedélyezési eljárás során hozott döntések megalapozottsága is szerepet j átszik a kontradiktórius ügyek számának alakulásában. Ez a szám évek óta igen alacsony, idén összesen 14 tanácsi ügy indult, amiből mindössze 7 kérelem vonatkozott egy-egy szabadalom megsemmisítésére. A kontradiktórius ügyek­ben eljáró tanácsok ebben az évben 16 döntést hoztak. 2. Használati mintaoltalmi hatósági tevékenység A 2000. évben a bejelentők 370 használati mintaoltalmi bejelentést tettek, ami az előző évi 334 bejelentéshez ké­pest 10,7%-os növekedést jelent. Összesen 397 használati mintaoltalmi bejelentés befejezésére került sor, amelyből 249 a megadás, 44 az elutasítás és 104 a megszűnés. A folyamatban levő ügyek száma 282, az érvényben levő használati mintaoltalmak száma 991 volt az év végén. Ennek a rövidebb oltalmi időt kínáló, de érdemi vizsgá­latot csak érdekütközéskor igénylő, gyorsabb és olcsóbb eljárásfajtának tavaly sikerült az átfutási idejét átlagosan 8-9 hónaposra csökkenteni. Összesen 9 megsemmisítési és 4 nemleges megállapítási tanácsi ügy zajlott 2000-ben. Használati mintaoltalmi bejelentési és engedélyezési adatok 1996-2000 között 1996 1997 1998 1999 2000 Használati mintaoltalmi bejelentések 364 324 318 334 370 Hazai eredetűek 330 299 291 301 331 Külföldi eredetűek 34 25 27 33 39 Megadott használati mintaoltalmak 271 267 197 213 249 Elutasított bejelentések 68 61 39 19 44 Megszűnt bejelentések 16 70 65 67 104 Befejezett bejelentések 355 398 301 299 397 Folyamatban lévő bejelentések 308 255 245 280 282 Érvényben lévő mintaoltalmak 734 801 843 982 991 Használati mintaoltalmi bejelentések száma 1996-2000 között 1996 1997 1998 1999 2000 Külföldi ■ Hazai Befejezett használati mintaoltalmi bejelentések 1996-2000 között 1996 1997 1998 1999 2000 ■ Megadott használati mintaoltalrak ■ Befejezett bejelentések

Next

/
Oldalképek
Tartalom