Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2001 (106. évfolyam, 1-6. szám)

2001 / 6. szám - Könyv- és folyóiratszemle

Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete

106. évfolyam VI. 2001. december

KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE

Boer, F. Peter: The Valuation of Technology - Business and Financial Issues in R+D (A technológia értékelése - Üzleti és Pénzügyi Kérdések a K+F-ben), John Wiley & Sons, 1999 (Angol nyelven)

F. Peter Boer műve az innovációs munka és a fejlesztési eredmények hasznosításának egyik legnagyobb gazdasági jelentőségű kérdéskörével foglalkozik: a technológiák értékének megállapításával. E területen általánosan elfogadott, megbízható megoldások, értékelési módszerek még nem váltak ismeretessé. A nagynevű szakkönyvkiadó e könyve segít az előbbrelépésben.

A technológiák értékelésének kiemelkedő jelentősége van a gazdasági élet mind több területén. Egyes becslések szerint a fejlett országok gazdasági növekedésének mintegy fele új technológiák hasznosításához kötődik. Az új technológiák kifejlesztésébe, másrészt az iparban történő hasznosításuk megvalósításába történő befektetés, továbbá az innovációs fejlesztési eredmények eladása és megvétele azonban üzleti vállalkozás, amely megbízható gazdaságossági számításokat igényel.

Ismert tény, hogy korunkban az innovációs fejlesztőmunka - és benne a kutatás és a fejlesztés - eszközigényessége igen nagymértékben megnövekedett, és a jövőt illetően is azzal a tendenciával kell számolnunk, hogy tovább növekszik a ráfordítás szükséglete. Ez több vonatkozásban is felértékeli mind a fejlesztők, mind a fejlesztések hasznosítására támaszkodó vállalkozások számára a technológiák adásvételének gazdasági szerepét és jelentőségét.

Az innovációs fejlesztés az esetek túlnyomó többségében igen jelentős gazdasági terheket ró arra, aki ezen a téren eredményt akar elérni. Szintúgy nagy és számos területen szétterített ráfordításokat követelhet meg a fejlesztési eredmények gazdasági kiaknázásának - azok hasznosításának és értékesítésének - az előkészítése és tényleges megvalósítása. Ezek a terhek olyannyira nagyok lehetnek, hogy egy-egy kisebb, vagy közepes cég már csak azért sem képes azokat magára vállalni, mert egyszerűen nem is rendelkezik az ehhez szükséges erőforrásokkal.

Ilyen esetekben tehát csak nem is mérlegelés kérdése, hogy a cég nem egyedül viszi végig az innovációs programot: megkerülhetetlen tény, hogy csak akkor tud abban részt venni és annak eredményeiből részesülni, ha lehetősége van arra, hogy másokkal megossza az innovációs munka terheit. Emellett az erőforrásokkal való célszerű gazdálkodás alapvető szabályai közé tartozik - sőt már a puszta gazdasági ésszerűség is mindenképpen azt kívánja -, hogy kivételes esetektől eltekintve a cégek/vállalkozók soha ne kössék le minden erőforrásukat egy cél elérésére, hiszen ezzel túlságosan is nagy kockázatot vállalnának. Különösen érvényes ez az innovációs fejlesztőmunkára, ahol a siker - éppen az innovációs munka legbensőbb lényegéből következően - soha nem vehető eleve bizonyosra, és mindig számottevő mértékben van jelen a kudarc eshetősége is. Bizonyos, igen zártan körülhatárolható és meglehetősen szűk területektől eltekintve, az innovációs munkában ki kell használni a munkamegosztásban és az azt megvalósító technológiatranszferben rejlő lehetőségeket. Ez teszi lehetővé a cégek/vállalkozók számára, hogy pótolják, illetve kiegészítsék a maguk ezen a területen végzendő tevékenységének bizonyos elemeit mások hasonló tevékenységével, pontosabban annak átvehető eredményeivel. Mindenekelőtt ezáltal válik lehetővé a számukra, hogy megteremthessék a saját, innovációs fejlesztéshez mozgósítható erőforrásaik optimális kihasználásának feltételeit, és ezzel javítsák tevékenységük gazdasági hatékonyságát - ami már önmagában is a jövedelemtermelő képességük javulását eredményezheti. Az így megvalósított munkamegosztás révén a cégek/vállalkozók további, igen jelentős előnyökhöz is juthatnak:- jelentős mértékben lerövidíthetik az innovációs fejlesztés elvégzéséhez szükséges időt, és ezzel számottevően gyorsabban tudnak megjelenni a piacon az új innovációs eredményeket megtestesítő árucikkekkel;- a mások által létrehozott, kész és főként már kipróbált illetve igazolt eredmények átvétele révén ugyancsak jelentős mértékben csökkenteni tudják az innovációs fejlesztőmunkával amúgy elkerülhetetlenül együttjáró kockázatokat és el tudják kerülni a fejlesztési zsákutcákat és buktatókat (az innovációban is „más kárán tanul az okos”);- ugyancsak az innovációs munkában megvalósuló munkamegosztás kínál gyakorlati lehetőségeket arra, hogy a cégek/vállalkozók és a feltalálók a saját lehetőségeiken, a saját közvetlen tevékenységi körükön túl oly módon is kiaknázhassák innovációs fejlesztési eredményeiket, az azokban rejlő gazdasági értékeket, hogy azokat megfelelő ellenszolgáltatás fejében másoknak engedik át hasznosításra.

Kiemelkedően fontos, hogy az új jelentős versenyelőnyt kínáló, vagy ilyenné fejleszthető innovációs fejlesztési eredmények birtokosai gyakorta a technológia eladása révén jutnak olyan bevételekhez és/vagy egyéb előnyökhöz, amelyek számukra teljesebbé teszik vagy éppen megteremtik ezen eredményeik gazdasági kiaknázását. A kisebb vállalkozásoknak és még inkább a vállalati háttér nélkül dolgozó fejlesztőknek - „magánfeltalálóknak” - gyakorta a fejlesztési eredményeik technológiaként történő majdani értékesítése jelenti a legfőbb, gyakorta egyedüli esélyt arra, hogy innovációs eredményeiket hasznosítani tudják, tehát gazdasági értelemben ez teszi számukra elfogadhatóvá, hogy vállalják a fejlesztéssel járó ráfordításokat. Mindezek szintúgy megkerülhetetlenné teszik a technológiák értékelését, hiszen- azok adásvétele csak akkor jön létre, ha a felek meg tudnak egyezni a technológia árában;