Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2001 (106. évfolyam, 1-6. szám)
2001 / 6. szám - Hírek, események
72 Hírek, események 1894-ben 12 férfi és 3 fiatal dolgozott az üzemben. A bányászatot 1897 őszén abbahagyták. A kihozott ércből 1905 tavaszáig, Lántzky Sándor haláláig dolgoztak. Azon évben mindenki elköltözött, Bodvajra csend borult, csak az alkalmazott telepőr maradt. A bodvaji limonitrétegben fedezték fel az egész világon egyedülálló, csíkozott opált, melynek ismertetése a tudományos világban nagy feltűnést keltett. A fehér és kávébarna színben, 2-3 mm vastag rétegekben egymásra rakódott, dobostortához hasonló vasérc ma is ritka szép látvány. Lántzky Sándor népes családja örökölte a gyárat, de egyikük sem vette a kezébe, sem közös alapon nem állították üzembe, egy 1914. május 1-én kelt szerződéssel 100 000 aranykoronáért eladták a Magyar Államnak. Ezzel együtt a magyarhermányi, kisbaconi, bibarcfalvi, bardoci, száldobosi tárnákat is. Mivel kitört az első világháború, átadásra, átvételre nem került sor. A gyár berendezése, felszerelése a helyén maradt, a lakóházak cserepét, fáját az örökösök eladták, az olvasztó és az üzem többi épülete a háború kezdetén jó karban volt. A tiszti házban a bútorok, a raktárban a sok szerszám és egyebek, a kápolna díszes oltárával, miseruhákkal, vastag porréteg alatt úgy állottak, miként az utolsó szertartásnál ott hagyták - meséli id. Máthé János. A háború után minden pusztulásnak indul, nagybaconi Nagy Effaim, a Lántzkyak utolsó felügyelője, 1919-ig őrt tartott az ingó javak vigyázására, de mivel sem maga, sem a telepőr számára fizetést nem adtak, minden gazdátlanná vált. A jogutód román állam illetékes szervei figyelmen kívül hagyták Bodvajt, részükről 1920-1945 között senki még a helyszínen sem járt. A II. világháború után a vajdahunyadi vasgyár mérnökei jártak Bodvajban, és 1945 tavaszán megkezdték a bánya és a kohó helyreállítását. Az újraépítésnél megtalálták a gyárépület falába helyezett, 1874. évi emlékiratot, melyet „N. B. Gecse Sándor vasigazgató” írt azon záradékkal, hogy „utódaink ezen írást vegyék jó néven”. Az irat szerint bibarcfalvi Bartalis Sándor volt az öntésvezető, Ülkei Tamás a kőműves és Kaláka Ferenc az ácsmester. A hunyadi gyár 1946-ban a közbirtokosságtól kibérelte a Lántzkyék által használt területet évi 400 000 lejért. A bérletet két évig fizették, azután nem. A felszínt 1850-ben államosították. A kitermelt ércet tengelyen Ágostonfalvára, onnan a hunyadi kohóhoz szállították, de mivel a szállítást a nagy távolság költségessé tette, 1949-ben a szentkeresztbányai gyár vette át a termelést. Az újított kemencében az első olvasztás 780 kg nyersvas volt (libavas), ami rövid idő alatt 3000 kg fölé emelkedett. Bodvaj fél évszázados csendjét újra életzaj váltotta fel. A vízierő helyett gőzkazánt állítottak be, villanytelepet szereltek, kint és a bányában villanyfény mellett dolgoztak, összesen 52 férfi és női munkaerő - köztük volt Balog Sándor apai nagyapám, mint főgépész, Baló János anyai nagyapám, mint öntőmunkás, Baló Ferenc nagybátyám és még sok más rokonom és falumbeli. Nyersvason kívül motorfejeket, dugattyúgyűrűket, vasúti kocsi féktuskókat öntöttek. A bányászást 1950 márciusában beszüntették azon indokkal, hogy az érc kifogyott. A jelentésre két mérnököt küldtek ki. Ezek a magyarhermányi bányászok elmondása szerint semmi érdemleges vizsgálatot nem tartottak. A termelés ideje alatt új tárnát nem nyitottak, csak a régi tárnák közeit, az úgynevezett „lábtámaszokat” bontották el. Ez idő alatt nem jutottak el a régi fejtésekig. A tervszerűtlenül végzett termelés miatt a hegy beszakadt, odatemette a sínhálózatot, a beomlás a felszínen ma is megfigyelhető. A szentkeresztbányai mérnökök, mesterek egyike sem szeretett az „Isten háta mögötti” helyen tartózkodni, alig várták, hogy megszabaduljanak. A magyarhermányi bányászok szerint ez állt az érc elfogyásáról szóló jelentés mögött. 1954. április 1-jén kialudt a tűz a kemencében. A gépeket és felszereléseket átvitték a Száldoboson épített olvasztóhoz. Közhírré tették, hogy Bodvajban az épületek eladók. Ezzel zárult a bánya és a gyár 1831-ben megkezdett működése. A dolgozatot készítette: Balog Dezső irányítótanár: Velencei András Baráti Szabó Dávid Középiskola, Barát (Románia)
