Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2001 (106. évfolyam, 1-6. szám)

2001 / 6. szám - A Szerzői Jogi Szakértő testület eljáró tanácsának megjegyzései dr. Gyertyánfy Péter cikkére

FÓRUM 65 deti és már megvalósult sugárzáshoz képest, új felhaszná­lásnak számít, míg a dekódolás a (3) bekezdésben leírt és egységesen sugárzásnak minősülő cselekménysornak az elválaszthatatlan, az eredeti felhasználás beteljesülését le­hetővé tevő része. 5. Az eljáró tanács feladatának megfelelően csak de lege lata alapozású véleményt adhatott. Mindez nem zárja ki azt, hogy a Szerző de lege ferenda fogantatású elképze­lései esetleg megvalósíthatók legyenek. Ehhez azonban módosítani kellene a törvényt. Az eljáró tanács nem látja feladatának, hogy ennek indokoltságáról és megvalósítha­tóságáról itt véleményt mondjon; a „no comment" pozíci­óját foglalja el. 6. Fontos azonban rámutatni arra, hogy az eljáró tanács és a Szerző véleményének az eltérő mozzanatai - a sugár­zást végző szervezet és az azzal kötött megállapodás alap­ján a sugárzott programot dekódolás útján foghatóvá tevő szervezet egyetemleges felelőssége folytán - aligha jár­nak kézzelfogható különbségekkel a kódoltan sugárzott programok jogosítása és az azért járó jogdíjfizetés tekinte­tében. Ahogy arra az eljáró tanács rámutatott, minden a sugárzó szervezet, a kódoldást elvégző kábelszervezet és a jogtulajdonosok, illetve a képviseletüket ellátó kollektív jogkezelő szervezetek komplex szerződéses kapcsolatain múlik [s különösen az, hogy kinek kell megszereznie a 26. § (3) bekezdése szerinti sugárzáshoz a jogosítást, és hogy ki kinek köteles jogdíjat fizetni]. 7. Ami a kapcsolódó nemzetközi magánjogi kérdéseket illeti, nagyobb az egyetértés az eljáró tanács és a Szerző között annál, mint amire az utóbbinak e tekintetben tett megjegyzései alapján következtetni lehet. Úgy tűnik, fél­reértésre vezethető vissza az, hogy a Szerző igen határo­zott szavakkal fejezi ki ellenérzését a „kommunikációs el­mélettel” szemben. A kommunikációs elméletnek a lé­nyege éppen az, hogy az a műholdas műsorsugárzást olyan folyamatként fogja fel, amely ugyan a programnak a kibocsátásával kezdődik, de nem fejeződik be azzal (mint ahogy azt az ellentétes - „emissziós” - elmélet állítja), ha­nem magában foglalja a programnak a műholdra való fel­vitelét, az onnan a célterületre való továbbítását, és csak akkor válik teljessé, amikor az az említett területen hozzá­férhetővé válik. Az alkalmazandó jog tekintetében az emissziós elmélet arra az álláspontra helyezkedik, amit a szakvélemény leír, s a szakvélemény nem azt írja le, amit a szerző a cikkében állít, mint ahogy az alapul szolgáló kommunikációs elmélet sem olyan egyszerű és egyoldalú, mint ahogy az ő ismertetése azt sugallni látszik. A cikkben előadott nézetei alapján a kommunikációs elmélet kifeje­zetten vonzó kellene, hogy legyen a Szerző számára. Ez többek között azért is így van, mert ez az elmélet nem csak az alkalmazandó jogra tartalmaz alternatívákat (arra a tényre alapítva, hogy a műholdas sugárzás nem „pontszerű” cselekmény; ugyan az emisszió országában kezdődik, de csak a célterület országaiban válik teljessé), de figyelemmel van arra is, hogy az érintett országokban eltérő jogtulajdonosok és jogi képviselők lehetnek, s kife­jezetten megkívánja mindannyiuk jogainak és érdekeinek a figyelembe vételét. Ez vonatkozik a közös jogkezelő tár­saságok helyzetére és az általuk kezelt jogokra is; ezért a kommunikációs elmélet a CISAC-nak a szerző által hivat­kozott „Sidney Rule”is összhangban áll, s annak mintegy alapjául is szolgálhat. Azokat az ítéleteket pedig, amelyekre a Szerző utal, a Szellemi Tulajdon Világszerve­zetének a kommunikációs elméletet bemutató dokumen­tumai kifejezetten olyanként említik, mint az elmélet gya­korlati alkalmazásait és egyszersmind igazolásait. Mindez megint csak azt mutatja, hogy a kommunikációs elmélet bizonyos fontos elemeinek a figyelmen kívül hagyása vagy félreértése állhat a cikkben kifejtett, erős hangsú­lyokkal előadott „ellenvélemény” mögött. A szakvélemény azonban nem állította, hogy az adott nemzetközi magánjogi kérdésekben végleges és általános elfogadásra alkalmas válaszok birtokában lennénk. Na­gyon ritka még az ilyen válaszok vetése, s messze még a közös aratás (és azt a világhálón átvonuló digitális viharok is késleltetik). 8. Végezetül azt is megemlíti az eljáró tanács, hogy e megjegyzések megírása előtt indokoltnak tartotta az ellen­érdekű fél - a részére megbízást adó Magyar Kábelteleví­ziós Hálózatok Szövetsége (MKHSz) - véleményének a meghallgatását is. A MKHSz nem úgy értékelte a szakvé­leménynek a bírósági végzéssel jóváhagyott egyezség ki­alakításában játszott szerepét, mint a Szerző, aki azt állít­ja, hogy az egyezségben kifejeződő „szakmai vélemény” eltér attól, amit a szakvélemény tükröz. Az MKHSz a szakvéleményt hasznosnak ítélte, és megerősítette, hogy az az egyezség létrejöttében pozitív szerepet játszott. Az MKHSz az egyezség egy másolatát is az eljáró tanács ren­delkezésére bocsátotta, s abban nem talált olyasmit az el­járó tanács, ami e vélekedés alaposságát - vagy akár a szakvéleményben foglaltakat - megcáfolná.

Next

/
Oldalképek
Tartalom