Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2001 (106. évfolyam, 1-6. szám)
2001 / 6. szám - A szellemi tulajdonvédelmi tanács állásfoglalásai. Dr. Vörös Imre: A szabadalom fordításának nyelve – alkotmányossági kérdések
Dr. Vörös Imre: A szabadalom fordításának nyelve - alkotmányossági kérdések 45 A gazdasági verseny szabadsága az AB gyakorlata szerint nem alapjog, hanem a piacgazdaság olyan feltétele, amelynek meglétét és működését biztosítani az Alkotmány 9. § (2) bekezdése értelmében az államnak is feladata. A gazdasági verseny szabadságának állami elismerése és támogatása megköveteli a vállalkozás joga, a piacgazdaság megvalósulásához szükséges többi alapjog intézményvédelmi oldalának kiépítését. [21/1994 (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 120]. Elsősorban ugyanis ezeknek az alapjogoknak az érvényesítése és védelme által valósul meg a verseny szabadsága. Az AB ugyanis már korábban [19/1991 (IV. 23.)AB határozat, ABH 1991, 401-403] kifejtette, hogy a piacgazdaság alapvető létformája a gazdasági verseny, ezért a piacgazdaságra alapozott társadalmi és gazdasági rend létfontosságú érdeke a gazdasági verseny kibontakozása és védelme. Az Alkotmány 9. § (2) bekezdése tehát a gazdasági verseny jogszabályalkotással történő korlátozása ellen is védelmet nyújt. E védelem mikéntjét, a korlátozás alkotmányossági szempontjait dolgozta ki azután az AB a fent elemzett 21/1994 (IV. 16.) AB határozatban, kifejtve, hogy elsősorban az Alkotmányban megfogalmazott alapjogok nyújtotta védelmet kell biztosítani. Az AB tehát nyitva hagyta azt a kérdést, hogy a gazdasági verseny szabadsága voltaképpen milyen helyet foglal el az Alkotmány rendszerében. A jelek szerint ugyanolyan államcélról van szó, mint a piacgazdaság esetében - olyan intézményről, amely alkotmányossági problémát szélső esetben vet fel. 4. A diszkrimináció tilalma az Alkotmány sarkalatos rendelkezése: a70/A §-sal kapcsolatban máraz AB működése kezdetén felmerült, hogy vajon az vonatkozik-e jogi személyekre is. 4.1. A hátrányos megkülönböztetés tilalmát az Alkotmánybíróság számtalan esetben alkalmazta és értelmezte. Az alkotmánybírósági gyakorlat szerint a megkülönböztetés általános tilalmával állunk szemben, mivel a tilalom a probléma negatív megközelítését fogalmazza meg. Pozitív megközelítésben általános jogegyenló'ségi tételről: a személyek, ezen belül a személyek egyenlőként kezeléséről van szó. A hátrányos megkülönböztetés tilalma azt jelenti, hogy az állam mint közhatalom és mint jogalkotó az azonos típusújogviszonyokon belül az alanyi jogok elosztását illetően nem különböztethet az Alkotmány 70/A §-ában felsorolt szempontok (faj, nem, vallás stb. vagy egyéb helyzet) szerint. Az egyenlőség követelménye tehát a jog által egyenlőként történő kezelésre irányuló alkotmányos elv, mely az azonos (homogén) szabályozási körbe vont jogalanyoknak a jogokból való egyenlő részesedését védi (881/B/1991 AB határozat). 4.2. A 70/A § szóhasználata, ti. hogy „személyek" közötti megkülönböztetésről szól, vetette fel azt a problémát: vajon a tilalom csak a természetes személyekre vonatkozik, vagy alkalmazható-e jogi személyek tekintetében is. A kérdésnek különös jelentősége van a gazdasági élet szereplői, iparűzők tekintetében. Az Alkotmánybíróság számára az jelentett problémát, hogy a 70/A § az egyenlőként kezelés maximáját emberi jogi-állampolgári aspektusból fogalmazza meg. A tiltott megkülönböztetésre vonatkozóan felhozott példák (faj, szín, nem, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti megkülönböztetés) első látásra azt a benyomást kelthetik, mintha emberek közötti, tehát természetes személyek közötti megkülönböztetést tiltana, azaz csupán emberek egyenlőként kezelését írná elő az Alkotmány. Erről azonban — a nem teljesen szerencsés megfogalmazás ellenére - szó sincs. A szóban forgó felsorolás kifejezetten példálódzó, azaz nem zárja ki utolsó fordulatában a felsorolt szempontokon túl „egyéb helyzet” szerinti megkülönböztetés lehetőségét, illetve ennek tilalmát sem. A jogalkotó által választott szabályozási koncepció indokolt, hiszen a diszkrimináció fajai - ezek felsorolásáról van itt szó - előre meghatározottan és a jövőre nézve is lezártan nem rögzíthetők. Fenn kell tartani annak a lehetőségét, hogy az egyenlőként kezelést a felsoroltakon túlmenően más, eddig nem ismert oldalról fenyegeti veszély. Ennek megfelelően a felsorolás csak példákat sorol fel, az „egyéb helyzet" pedig szélesre tárja a kaput az alkotmányozáskor még ismeretlen tényállások beáramlása, illetve ismeretlen tényálláson alapuló megkülönböztetések tilalma előtt. Az „egyéb helyzetre" utalás ugyanakkor eltávolítja a tényállást az emberi jogi-állampolgárság-centrikus megközelítéstől is. Egy vállalatot ugyan nem lehet bőrszíne alapján diszkriminálni, de lehet székhelye: a bejegyzés helye, honossága („faja”) alapján. Az Alkotmány tehát nagyon szerencsésen kerülte a diszkriminációtilalom személyi körének meghatározásánál a „természetes személyekre” korlátozást: egyszerűen és általánosságban személyekről beszél. Ez a körülmény, valamint az, hogy a 70/A § a megkülönböztetés tényállásainak felsorolásánál beiktatja az „egyéb helyzet”-et, egyértelművé teszi, hogy az alkotmányozó nem kívánta a diszkrimináció tilalmát a természetes személyekre korlátozni. 4.3. A fenti részletező eszmefuttatás mellőzésével - de kétségkívül ebben a gondolatkörben mozogva - ezért az Alkotmánybíróság 1990 őszén a mezőgazdasági szövetkezetek tulajdonában álló termőföld tulajdonjogának tervezett kisajátítás nélküli elvonásával kapcsolatos absztrakt alkotmányértelmezés kapcsán leszögezte: „Az ilyen eljárás ugyanakkor az Alkotmány 70/A §-ába foglalt jogegyenlőség elvének sérelmét is jelenti, mivel ez az elv nemcsak a természetes, hanem a jogi személyekre is vonatkozik. ” [21/1990 (X. 4.) AB határozat (ABH 1990. 73,82)]. A fenti tételt az Alkotmánybíróság a későbbiekben többször is megerősítette, így az következetes, állandó gyakorlattá vált A 7/1991 (II. 28.) AB határozat ugyancsak a mezőgazdasági termelőszövetkezetek vonatkozásában alkalmazta - azok egyenlőként kezelése érdekében - a 70/A §-t kimondva, hogy az adott esetben alkalmazott jogszabályi korlátozás „sérti az Alkotmány 70. § (1) bekezdésében megfogalmazott állampolgári egyenlőség elvét, az itt deklarált megkülönböztetési tilalmat is” (ABH 1990 22, 28). E felfogást ismételte - bővebb kifejtés nélkül - a 28/1990 (VI. 3.) AB határozati ABH 1991. 88, 107). A 7/1991 (II. 28.) AB határozat megfogalmazásának nem túl szerencsés voltán azután a 28/1991 (VI. 3.) AB határozathoz írott terjedelmes különvélemény segített hangsúlyozva, hogy „Az Alkotmányban meghatározott alapjog-kategóriák (mint pl. ... a 70/A §-ában írt diszkrimináció tilalma...) - annak ellenére, hogy az Alkotmány azokat ál
