Iparjogvédelmi Szemle, 2000 (105. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 6. szám - Technikatörténet
36 Technikatörténet kell eldöntenie vajon egy tudományos felfedezés realizálható-e? Lederman, Nobel-díjas részecskefizikus, a Fermilab vezetője szellemesen jegyezte meg: „az elméleti fizikus a cipőfűzőjét sem tudja megkötni, a kísérleti fizikus számára viszont egy számsor összeadása is komoly problémát jelenthet.” Némi igazság lehet ebben a megállapításban, hiszen Teller is szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket laboratóriumában. Amikor azonban Szilárd Leó New Yorkból bejelentette, hogy megtalálta a neutront, Teller is tudta, hogy tovább nem játszadozhat a neutronokkal. Ez már elháríthatatlan kihívás volt az alkotó munkára, így ír Teller a „Hirosima hagyatéka” c. könyvében erről: „A nukleáris energiával kapcsolatos minden aggodalmam az, hogy rövidesen együtt kell élnünk vele, és nagyon veszélyes lehet az emberiségre nézve. Ez attól a perctől fészkelt meg agyamban, amikor Szilárd Leó abbahagyatta velem a Mozart szonátát.” A fizikusok felismerték, a láncreakcióval felszabadított hatalmas energia iszonyú pusztításra lesz képes, és az a lehetőség, hogy esetleg Hitler kezébe kerül ez a veszedelmes fegyver, félelemmel töltött el mindenkit, egyben határozott cselekvésre is ösztönzött. Hogy azt végül is Amerikában sikerült beindítani és a reaktorokban ellenőrzötten működtetni, jelentős mértékben a magyar emigráns tudósoknak köszönhető. Szilárd Leó és Wigner Jenő, valamint maga Teller Ede is (ekkor még mint Szilárd sofőrje) felkeresték Albert Einsteint, hogy latba vetve tekintélyét írjon levelet Roosevelt elnöknek, miszerint ebben az aggasztó helyzetben a kormány tegye meg a szükséges intézkedéseket. Amikor Németország megtámadta Lengyelországot Roosevelt haladéktalanul megadta a „Manhattan projekt” fedőnevű program beindítására az engedélyt. 1942. december 12-én a chicagói atommáglyában megvalósul az önfenntartó láncreakció. A kísérlet tehát sikerrel járt. A további kísérleteket most már Los Alamosban kell katonai ellenrőzés mellett a legnagyobb titoktartással folytatni. ALos Alamos-i tábor 1943. március 15-én nyíltmeg Oppenheimer vezetésével, valamint a tudósok és technikusok megérkezésével. Téliért az elméleti tanulmányokkal foglalkozó csoportba osztották (Bethe volt a főnöke). Los Alamosnak örökre helye lesz a tudomány történetében. A fizika akkor élő legnagyobbjait gyűjtötték össze egy tudományos feladat sürgős megoldására, s nem rajtuk múlt, hogy ennek sikeres végrehajtása nyomán minden addiginál nagyobb veszély zúdult a világra. 1945. július 16-án robbantották fel az első kísérleti atombombát az új-mexikói Alamogordo sivatagban, 330 km-re Los Alamostól. Amikor Németország kapitulált 1945 májusában, de Japánnal még hadban állt Amerika, a tudósok zöme előtt világossá vált, hogy az atombombákat a távol-keleti országokban fogják bevetni. Látszólag Japán térdre kényszerítése a cél, de a szörnyű demonstráció a Szovjetunió elrettentésére is szolgál. Hiába ellenezték és nyújtottak be petíciót a tudósok az atomfegyverek emberek elleni bevetésére, miután Roosevelt váratlanul elhunyt, Trumannal, az új elnökkel nem tudtak érdemleges kapcsolatot teremteni. 1945. augusztus 6-án reggel 8 óra 16 perckor 1850 láb magasságban atombomba robbant Hirosima felett. Az atomfegyvert a B-29-es, „Enola Gay” repülőgép hordozta. Halált és pusztulást hozó terhét minden előzetes figyelmeztetés nélkül dobta le a város központja felett. Nagaszaki sem kerülhette el sorsát. Los Alamosban teljes döbbenet uralkodott el. Atombombát alkalmazni a már szinte legyőződként, lábainknál heverő ellenséggel szemben brutális és ezért erkölcstelen tett. A tudósok értetlenül álltak az események súlya alatt. Oppenheimemek az volt a véleménye, hogy a tudósoknak nem szabad beleavatkozniuk a politikai döntésekbe. Nagy csalódást okozott, hogy mint később kiderült Oppenheimer a maga számára nem tekintette kötelezőnek azt, amit tudóstársainak, így Tehernek tanácsolt. Hirosima bombázása után derült ki, hogy a Los Alamos-i intézet igazgatója részt vett annak a határozatnak a meghozatalában, miszerint Truman javaslatára minden előzetes figyelmeztetés nélkül bombázni kell a Japán városokat. Hirosima rémképe sok tudós lelki nyugalmát felborította. Morális okokból igen sokan hátat fordítottak a fegyverekkel kapcsolatos munkának és elhagyták Los Alamost. Teher meggyőződése az volt, hogy nem kellett volna meglepetésszerű, tragikus bombázás. Fel lehetett volna robbantani a bombát éjszaka, nagy magasságban Tokió felett. Ez a demonstráció bár rémisztő, de nem ölt volna meg senkit. Nyitva maradt a kérdés: vajon egy nagy magasságban történő éjszakai robbantás elérte volna-e a kívánt megfélemlítő hatást, mint ahogy arra sem lehet határozott választ adni, vajon kedvezőbben alakult volna-e a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonya akkor, ha a két japán város bombázásának üzenete nem feszíti a végsőkig a Szovjetunió érzékenységét. Szükségtelen és helytelen volt Hirosimát előzetes figyelmeztetés nélkül bombázni. A tudomány haladásának viszont nem lehet korlátokat szabni. Tehát szükséges és helyes volt megcsinálni az atombombát. De mi is az atombomba? Nukleáris fegyver. Atommagreakció következtében felszabaduló energia hatásán alapuló tömegpusztító fegyverfajta. Az atomfegyverek hasadó anyaga a 233 v. 235 tömegszámú izotópban feldúsított urán (illetve a 239 tömegszámú plutónium). A nukleáris fegyverben a hasadóanyagokat több részre osztva vagy laza állapotban helyezik el. A kívánt pillanatban a résztölteteket összelövik és így létrehozzák a láncreakció megindulásához szükséges kritikus tömeget. Az atomfegyverek robbanásakor keletkező pusztító tényezők: a lökéshullám, a hő és fénysugárzás, a kezdeti és visszamaradó radioaktív sugárzás. Egyetlen atombomba ledobása óriási halotti máglyává változtatta Hirosimát. Az áldozatok zöme a hatalmas tűzvészben lelte halálát. A XX. század derekán néhány ember - közöttük Teher Ede - arra tett kísérletet, hogy Prométheusz példáját követve ellopják a tüzet az istenektől. De visszatérve egy kicsit arra a korábbi időszakra, amikor még javában tart a háború és az atomenergia fenevadja békésen szunnyad atomba zárt ketrecében, Teher Ede már újabb témán töri a fejét. Nem az atomok hasadásával, hanem azok egyesítésével kezd foglalkozni. Már 1942- ben világossá vált előtte, hogy nem csak maghasadással (fission) lehet atomenergiát felszabadítani, hanem magösszeállítással is (fusion). Los Alamosban azonban Teher kutatását Oppenheimer leállíttatja. Az atombomba bevetése után a termonukleáris fúzió további kutatására nem volt meg a politikai akarat.
