Iparjogvédelmi Szemle, 2000 (105. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 6. szám - Huszár Enikő: A pót szabadalomtól a belső elsőbbségig
A pótszabadalomtól a belső elsőbbségig 27 és oltalmi igényben nem jelentkezik, ugyanis a törvény nem zárja ki, hogy a bejelentő később a megoldásra új igényponto(ka)t fogalmazzon meg. Véleménye szerint az elsőbbség tény, amit máskor történtté tenni sem kérvénnyel, sem hatósági határozattal nem lehet. Ennek megfelelően a bíróság elsőbbség kérdésében hozott határozata nem érintheti az eredeti leírás módosítástól nem érintett részeinek elsőbbségét. Bár jogesetek nem álltak a rendelkezésére ennek bizonyítására, tartott tőle, hogy a részelsőbbségek engedélyezése a felszólalási és peres eljárások indokolatlan bonyolódását, illetőleg az újdonságvizsgálatok hosszadalmassá válását eredményezheti. Ebből a szempontból nem vitatta annak célszerűségét, ha a bíróság az eddigi gyakorlatára hivatkozva a részelsőbbséget eredményező módosítási kérelmeket továbbra is elutasítaná, és a bejelentőket az új tartalom bejelentésből való kiválasztására szólítaná fel. Természetesen az új tartalom új bejelentésként vagy pótszabadalomként való védelmére ebben az esetben is mód nyílna. A Szabadalmi Bíróság a fenti határozatban tehát világosan megfogalmazta a bejelentési napnál későbbi elsőbbséget eredményező módosítás elismeréséhez fűződő aggályait. A szakmai körök a probléma megoldását - megjegyzendő a külföldi törekvésekkel összhangban - az elsőbbségnek kizárólag a módosítással érintett részhez való hozzárendelésében látták. Nem vitatták, hogy ez a hatósági munkát bonyolultabbá tenné, és azt sem, hogy a pótszabadalom - bár némi többletköltség árán - egyenértékű megoldása a problémának. A gyakorlat a fenti vitát követően azonban mit sem változott, azaz az új tartalom bevitele esetén a Szabadalmi Bíróság továbbra is többnyire a módosítás napját rendelte az egész bejelentéshez mint elsőbbségi napot. Kisebb módosításokkal az 1895. évi XXXVII. törvény volt hatályban egészen a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1969. évi II. törvény megszületéséig, de a módosítások az említett 32. §-t nem érintették. így a Mérnöki Továbbképző Intézet 1964-ben készült „Iparjogvédelem” c. jegyzete(7) szintén az 1895. évi XXXVII. törvényen alapuló eljárási rendet ismertet. A jegyzet szerint a módosítás csak korlátozás vagy átszövegezés lehetett az eredeti leírásban foglaltakhoz képest a találmány lényegének a megváltoztatása nélkül. Abban az esetben, ha a módosított leírásban az eredeti találmánytól eltérő műszaki részletek szerepeltek, az előadó felhívta a bej elentőt az említett részleteknek az eredeti bejelentésből való kiválasztására. Amennyiben a bejelentő a rendelkezésére álló határidőn belül a kiválasztott részt új bejelentésként szabadalmaztatásra benyújtotta, az új bejelentés elsőbbségi napja az a nap lett, amelyen a bejelentő a módosítást az eredeti bejelentésben benyújtotta. Ez a joggyakorlat tulajdonképpen a Szabadalmi Bíróság fenti határozatának megfelelő eljárási rendet valósítja meg, kizárva, hogy a bejelentési napnál későbbi részelsőbbség megállapítható legyen. A bejelentés mellékleteinek módosításával kapcsolatos joggyakorlat tehát a törvény hatályának majd’ 80 éve alatt az egész bejelentésre vonatkozó későbbi elsőbbséget eredményező módosítás megállapításától eljutott addig, hogy az eredeti bejelentéshez képest csak korlátozást vagy átszövegezést engedett meg. A fentiek tükrében, valamint annak ismeretében, hogy más országok szabadalmi törvényei a bővítő értelmű módosítást már jóval korábban sem későbbi elsőbbségnek a bejelentéshez rendelésével oldották meg, elgondolkodtató, hogy az 1895. évi XXXVII. törvényt felváltó 1969. évi II. törvény a leírás, az igénypontok és a rajz új, a bejelentési napnál későbbi elsőbbségét eredményező módosítását lehetővé tette. Az 1969. évi II. törvény 43. § (1) bekezdése értelmében a módosítási elsőbbség napja az a nap, amelyen az oltalmi kör bővítő értelmű módosítása (módosítási elsőbbség) az Országos Találmányi Hivatalhoz beérkezett. A 49. § értelmében a bejelentő jogosult volt a leírást (az igénypontokat) és a rajzot módosítani, de a törvény nem engedte meg az oltalmi kört bővítő módosítást a közzétételt elrendelő határozat jogerőre emelkedését követően, mert a közzétételt követően a felszólalás három hónapos határidejének leteltével a bejelentés további vizsgálat nélkül oltalmat kapott. A törvényen alapuló joggyakorlat hivatali ábécéje, a szabadalmi ügyintézés módszertani útmutatója® új elsőbbséget nem eredményező módosításként említi az íráshibák, stilisztikai, nyelvtani hibák, rajzhibák javítását, és általában a technika állásának kiegészítését vagy az igénypont megértését segítő további példák bemutatását, de bővítő értelmű módosításnak tekinti az új anyag bevitelét még akkor is, ha az nem jelenik meg igénypontban. Az új elsőbbséget eredményező módosítás benyújtásának határnapját a megadó határozat jogerőre emelkedéséig tolta ki az 1969. évi II. törvényt módosító 4/1983. (V. 12.) IM számú rendelet. A változást a felszólalás megszűnése indokolta. A módosítás eredményeképpen az 1969. évi II. törvény a későbbi elsőbbséget eredményező módosítást az engedélyezési eljárás során korlátlanul megengedte, így egy bejelentésnek akár több módosítási elsőbbsége is lehetett. A módosítási elsőbbség minden módosítás esetében csak az újonnan bevitt anyagra vonatkozott, így előfordulhatott olyan eset, hogy a bejelentési nap elsőbbsége az engedélyezett szabadalom egyetlen igénypontjához sem tartozott. További problémát jelentett az újdonság megítélése. A törvény alapján csak az a megoldás részesülhetett oltalomban, mely az elsőbbség napján új volt, így minden új elsőbbséget eredményező módosítás után meg kellett vizsgálni, hogy nem jutott-e nyilvánosságra újdonságrontó anyag a legkésőbbi és az új elsőbbségi nap között, ami lényegesen lelassította az eljárást. A közzétételt követően benyújtott módosítások már nem kerültek meghirdetésre, bár nyilvánosságra jutottnak számítottak. Előfordulhatott olyan eset is, hogy az engedélyezett megoldás már egyetlen részletében sem hasonlított az eredeti bejelentésben ismertetetthez,® mivel azonban az eredeti bejelentés tárgykörében maradt, a szabadalom módosítási elsőbbségekkel való engedélyezése nem volt megtagadható. A módosítás ilyen mértékű megengedése rendkívül bizonytalanná tette az engedélyezési eljárást. Az 1990-es évek elejére tehát ismételten nyilvánvalóvá vált, hogy mind a bejelentési napnál későbbi elsőbbségek engedélyezése, mind a mellékletek új tartalom bevitelével történő bővítő értelmű módosítása számtalan problémát vet fel. Az 1969. évi II. törvény átdolgozása is égetővé vált egyrészt a nemzetközi jogharmonizációs kötelezettségek, másrészt korszerűtlensége miatt. Ebben a környezetben született meg az 1995. évi XXXIII. törvény, amely a fentiek tükrében olyan joggyakorlat alapjait tette le, mely a
