Iparjogvédelmi Szemle, 2000 (105. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 3. szám - Technikatörténet
38 Technikatörténet elmélet, illetve az információelmélet egyik klasszikusává avatta. 1958-ban az Imperial College-ban az alkalmazott elektronfizika professzorává nevezték ki. Professzori székfoglaló előadását az elektronika találmányairól és azoknak a civilizációra gyakorolt hatásáról tartotta. Beszédében az invenció jelentőségéről így nyilatkozott: „Az emberi társadalmat azzá, ami ma, az embernek az a képessége tette, hogy tud feltalálni. A feltaláló első feladata az, hogy képzelete segítségével láthatóvá tegye azt a dolgot vagy állapotot, amely talán még nem létezik, de számára valahogy kívánatosnak tűnik. Aztán elkezdi a meglevő és az elképzelt között a párhuzamot keresni mindaddig, míg megoldást nem talál.” Erről az „Inaugural Lecture”-ről írta egy évvel később Budapestre Beöthy Ottónak, a Magyarok Világszövetsége akkori főtitkárának: „Ebben végre megengedhettem magamnak, amit mérnökök csaknem soha és fizikusok is csak ritkán engedhetnek meg maguknak, hogy otthagytam kissé a kaptafát, és beszéltem egy kicsit a világnézetemről is.” Ezt követően az intézmény egyik vezetője, majd 1967-es nyugdíjba vonulásától haláláig tudományos tanácsadója volt. Amikor az 1960-as évek elején a lézer megszületett, majd 1962-ben az amerikai Emmett N. Leith és Juris Upatnieks elkészítette az első lézerholográfot, a holográfia ismét érdeklődésének középpontjába került. A lézer (laser = light amplification by stimulated emission of radiation) alapfelfedezése egy optikai lézer kifejlesztésével kezdődött, ami mikrohullámok helyett erősített optikai fényt sugároz ki. Ezt követte a rubinlézer és a gázlézer kifejlesztése, majd a lézertechnika és a holográfia egyesítése tette lehetővé a lézerhologramok készítését. Gábor Dénes ezekben a munkákban is alkotó módon vállalt részt, és hozzájárult ahhoz, hogy a szövegtárolás, a betű- és alakzatfelismerés, valamint az asszociatív információtárolás területén új perspektívák nyíljanak. 1971-ben a fizikai Nobel-díj kitüntetésben részesült „a holográfiái módszer feltalálásáért és továbbfejlesztéséért”. A díj átvételekor mondott beszédében a következő szavakkal fejezte ki háláját azoknak, akiknek a hozzájárulásával eredeti találmánya, a holográfia a fizika komoly fejezetévé nőtte ki magát: „Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy a megvalósítás egy sereg tehetséges és lelkes fiatal kutató érdeme, akik közül csak egyesek nevét említhettem meg. Fogadják szívből jövő hálámat azért, hogy munkájukkal hozzásegítettek a legnagyobb tudományos megtiszteltetéshez.” Gábor Dénes a holográfiával kapcsolatos további terveiről egy 1972-es budapesti beszélgetésen így nyilatkozott: „A fizikában [... ] az optikai holográfia további alkalmazásait dolgozom ki. Az optikai holográfiában a holográfia művészetét szeretném megcsinálni, a háromdimenzionális művészetet, azután a sztereoszkópikus, holografikus mozit, és ami ennél fontosabb, az akusztikus holográfiára vannak új ötleteim: ultrahanggal belelátni az emberi testbe. [Lásd ultrahang kamerákra vonatkozó, 1966-ban benyújtott szabadalmát (3,869,904).] Ez igazán fontosabb lenne, mint minden eddigi alkalmazás, mert ultrahanggal meg lehet látni a kis szövetelváltozásokat, például a kezdődő rákot is. Azonkívül az ultrahang nem olyan veszélyes, mint a különféle radioaktív sugarak. Röviden elmondva, ami új a találmányomban, az az, hogy az ultrahang belenéz a testbe. Megvilágíthatok egy metszetet, aztán egy másik metszetet, egyenként.” A holográfia feltalálásának huszonöt éves évfordulója alkalmából, 1973. április 26-28. között New Yorkban rendezett konferencia tárgya is a holográfia orvosi alkalmazása volt. A konferencia kiadványa Holography in Medicine címen látott napvilágot, s ennek bevezető tanulmánya Gábor Dénes írása volt a holográfia huszonöt évéről. Gábor Dénest professzori pályája kezdetétől egy másik elképzelése, a lapos (sík) televíziós képcső gondolata is foglalkoztatta. Új és új eltérítő rendszerek kidolgozása után olyan új, lapos képcsövet konstruált, amelyben az elektronsugarakat egy síkban térítette el és megfelelő elektronoptikával 90°-os irányváltoztatásra kényszerítve ütköztette a képernyőre. Ily módon laboratóriumi körülmények között kb. 0,5 m x 0,5 m képemyőméretű, és alig 10 cm mélységű képcsöveket készített. 1957-ben jelent meg e tárgyról első írása A New Television Tube [Új televíziós képcső] címen, melyet 1958-ban követett az A Flat Television Tube [Lapos televíziós képcső] és a társszerzőkkel írt A New Cathod-Ray Tube for Monochrome and Colour Television [Új katódsugárcső fekete-fehér és színes televízióhoz] című tanulmánya. 1963-ban nyújtotta be Fiat Display Tube Utilizing Unique Collimator [Különleges kollimátort használó lapos képcső] szabadalmát. A kérdéssel utoljára A Fully Electrostatic, Flat, Thin Television Tube [Teljesen elektrosztatikus, lapos és vékony televíziós képcső] című, társszerzőkkel közösen 1968-ban megjelent írásában foglalkozott. Egyik életrajzírója, Allibone szerint ebben az évben járt le szabadalma is. Nem sokkal ezután jelent meg a piacon a Sinclair sík képcső, amely a Gábor-féle elveken alapszik, s csupán egy-két kisebb technikai fogásban tér el tőle. A US 3,869,904 sz. szabadalom első oldala
