Iparjogvédelmi Szemle, 1999 (104. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 4. szám - Tanulmányok. Dr. Sili Dóra: A választottbíráskodás; a WIPO Választottbírósági és Közvetítő Központja
6 Dr. Sili Dóra Az Orosz Föderáció 1993-ban életbe léptette a nemzetközi választottbíráskodásra vonatkozó törvényt, amely szinte szó szerinti fordítása az UNCITRAL Mintatörvénynek. Lengyel Köztársaság A gazdasági viták bíróság általi eldöntéséről szóló 1989- ben hatályba lépett törvény módosította a polgári perrendtartás 697. cikkét és ezzel lehetővé vált minden természetes és jogi személy számára kereskedelmi szerződéseikben választottbírósági hatáskör kikötése. Ez a nagyfokú liberalizálódás szükségessé tette a polgári peres eljárás revízióját is, amely a közeljövőben az UNCITRAL Mintatörvényre támaszkodva fog történni. Román Köztársaság Az 1992-től hatályos nemzetközi magánjogról szóló törvény és az 1993-ban módosított polgári peres eljárási kódex szabályozza a választottbíráskodást. A polgári peres eljárási kódex szerint olyan választottbírósági vitákat kell nemzetközinek tekinteni, amelyek külföldi elemeket is tartalmazó magánjogi jogviszonyokból keletkeztek. A Román Kereskedelmi Kamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság Eljárási Szabályzata ezt még tovább szűkíti: a jogvitának vagyonjogi jellegűnek és a felek közül legalább egyiknek külföldinek kell lennie. A MAGYAR SZABÁLYOZÁS Jogtörténet Ami a magyar választottbíráskodás történetét illeti, az ezzel kapcsolatos első forrást Szent István király II. Decretumának 16. cikkében találjuk. Ebben az időben a választottbírák békéltetőként jártak el. A XIII-XIV. században már döntési joguk is volt. A XVII-XVIII. századra kikristályosodott az az elv, hogy a választottbíróságok kikötése (compromissum) a rendes bíróság eljárásának kizárását jelentette, a választottbírák döntése az ítélet erejével bírt és ez ellen nem volt helye fellebbezésnek. Az intézmény fokozatos erősödésének valószínű oka a rendes bíróságok eljárásának lassúsága és nehézkessége volt. A XIX. század elején a választottbírósági szerződéssel főként a bérleti és kölcsönszerződésekben találkozhattunk. A Törvénykezési Rendtartásról szóló 1868. évi LIV. tv. (Trts.) tételes rendelkezéseket tartalmazott a választottbíráskodásról. Kimondta, hogy a választottbíráskodáshoz két szerződés szükséges: egy compromissum és egy bírónevezés (receptum). Az eljárásra a felek eltérő rendelkezése hiányában a Trts. volt az irányadó. A választottbíróság ítélete meghatározott okok fennforgása esetén a rendes bíróság előtt érvénytelenítési keresettel volt megtámadható. Az 1868. évi VI. törvény rendelkezett a kereskedelmi kamarák feladatairól. A kamarák nem hozhattak létre állandó szervezettel rendelkező választottbíróságokat. A Polgári Perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk (Plósz-féle Polgári Peres Eljárás) külön címet szentelt a választottbíráskodásnak. A szabályozás főbb elvei a következők voltak:- a felek választottbíróságot köthettek ki, ha a szerződés tárgyával szabadon rendelkezhettek,- az eljárás módját a felek szabadon állapíthatták meg,- a választottbíróság döntésének ugyanaz volt a hatálya, mint a jogerős bírósági döntésnek. Az 1923. évi V. tv. alapján speciális institucionális választottbíróságok jöttek létre. Hatáskörük a Kereskedelmi Kamara tagjai között a verseny tisztaságával összefüggő jogviták elbírálására korlátozódott. A választottbíróság hatásköre nem zárta ki a rendes bírósági utat, a választottbíróság döntése ellen a másodfokú bírósághoz lehetett fellebbezni. Nem kellett az eljárás megindításához külön választottbírósági szerződés. A választottbírók közül egy mindig hivatásos bíró volt. A tőzsdei választottbíráskodás fejlődése némiképp eltérően alakult. Az 1864-ben alakult értéktőzsde céljai közé sorolta a tagj ai közötti viták választottbíróság útj án történő eldöntését. Az 1870. évi II. törvény speciális bíróságként definiálta a tőzsdei bíróságot és széles hatáskörrel ruházta fel, amit azonban 1881-ben korlátoztak. A kereskedelmi ügyletekből eredő jogvitákban dönthetett a választottbíróság, ha legalább az egyik fél kereskedő volt. A második világháború után a politikai rendszer változása következtében a magánjogi bíráskodásként is emlegetett választottbíráskodás háttérbe szorult. A Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) eredetileg nem rendezte a jogintézményt, csak a Pp. végrehajtásáról szóló 1952. évi 22. törvényerejű rendelet (Ppé.) tartalmazott néhány szabályt, amely igen szűk korlátok közé szorította. A Ppé. rendezte a Magyar Kereskedelmi Kamara keretében folytatott állandó választottbíráskodást. A Pp. módosításáról szóló 1957. évi VIII. törvény (Ppn.II.) iktatta be a választottbírósági eljárást a különleges eljárásokról szóló IV. részbe. A választottbírósági eljárásnak jogszabály vagy választottbírósági szerződés esetén volt helye:- gazdálkodó szervezet és külföldi fél,- külföldi felek, továbbá- belföldi gazdasági szervezetek közötti jogviszonyból származó vitás ügyekben. E legutóbbi esetben csak akkor, ha törvény, törvényerejű rendelet vagy minisztertanácsi rendelet azt lehetővé tette. A Magyar Gazdasági Kamara mellett szervezett Kamarai Választottbírósági eljárásra a Pp. idevonatkozó rendelkezései csak részben voltak alkalmazhatóak. Az elmúlt évek jogfejlődése több jogszabályban is a választottbíráskodás kiköthetőségének megengedését eredményezte. A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény 18. §-a a gazdasági társaság és tagjai közötti jogvitákban, az értékpapírokról szóló 1990. évi VI. törvény pedig az értékpapír-forgalmazók közötti, valamint a tőzsdén jegyzett értékpapírok kibocsátói és a forgalmazók közötti értékpapírokkal kapcsolatos jogvitákban tette lehetővé a választottbíráskodást. A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény 16. §-a a koncessziós szerződéssel kapcsolatos jogviták esetében - ha a szerződő fél külföldi — a koncessziós szerződés megkötésére feljogosított államhatalmi szervek részére is lehetővé tette a választottbíróság kikötését. A Polgári Törvénykönyv egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló 1993. évi XCII. törvény 2. §-a általános
