Iparjogvédelmi Szemle, 1998 (103. évfolyam, 1-6. szám)
1998 / 6. szám - Schunda Vencel József
Technikatörténet 35 dezett az ezredik cimbalom elkészülte alkalmából 1884- ben a Vigadóban - az eseményt Liszt Ferenc is megtisztelte jelenlétével majd négy év múlva a kétezredik, ezt követően a háromezredik és 1906-ban a tízezredik cimbalom ünneplése következett díszlakomával, emlékkiadványokkal, bőven szolgáltatva a sajtónak híranyagot. Azt is mindig hírül adta, hogy e nevezetes cimbalompéldányokat ki vette meg, illetve, hogy nagylelkűen melyik intézménynek adományozta. A tízezredik cimbalom Gondosan vezetett kimutatásaiból meggyőződhetünk arról, hogy ez a nagyszámú hangszer ugyan nagyrészt Magyarországon talált vevőre, de az európai országokon kívül eljutott belőlük Egyiptomba, a tengeren túlra és Ausztráliába is. Mecénási tevékenysége során nem feledkezett el a zeneszerzők támogatásáról sem. 1905-ben pályázatot irt ki cimbalom és tárogató együttes megszólaltatására komponált zeneművek írására. A pályázaton első díj at nyert az akkor még főiskolás Weiner Leó Magyar ábránd c. művével. Schunda kétségtelenül sokat tett azért, hogy az általa újjáalakított hangszeren minél több rangos zenemű szólaljon meg. Még 1875-ben a művészvilág gyülekezőhelyén, a Komlókertben mutatta be hangszerét igen nagy sikerrel. Liszt Ferenc, mint minden értékes magyar zenei kezdeményezést, a Schunda-féle cimbalmot is pártfogolta, meleg szavakkal üdvözölte a feltalálót: „Ön a cimbalommal szemben azt az epochalis érdemet vívta ki, amit Erard a hárfával. Mind a ketten két ősi hangszert ragadtak ki az ezredéves pongyolaságból, és megadták neki a szalon-, hangverseny- és zenekari képességet. A magyar nemzet és a magyar zeneirodalom örök hálára van ön iránt kötelezve: üdvözlöm önt a magyar zeneművészet nevében.” Liszt házikoncentjein találkozott a cimbalommal Saint-Saens, Rubinstein és Wieniawski is. A Liszt-kompozíciókban is feltűnik a cimbalom, például a Vihar-induló zenekari változatában, de képzett cimbalomjátékos hiányában inkább csak idézni meri a cimbalom lehetőségeit zongorára írt magyar rapszódiáiban a „quasi zimbalo” utasítással. A cimbalom kvalitásai révén lassan elnyeri méltó helyét a zeneirodalomban, hiszen hangereje a zongoráéval vetekszik, a dinamikai árnyalás lehetőségei pedig még nagyobbak mint a zongoránál. A verők minőségétől függően tompa, zongoraszerű, vagy kemény, éles, csembalószerű hangok képzésére alkalmas. Mint a hegedűn, lehet rajta pizzicatózni, dallamot, dallamdíszítést, trillát játszani, de a cimbalomszerűség fő jellemzői a hárfaszerűen felbontott akkordok, az arpeggiók, a futamok, a hangrezegtetések, a tremolók. Liszt Ferenc Schundához írt üdvözlő sorai 1886-ból A hangszer, különösen a verők további tökéletesítése Rácz Aladár (1886-1958) nevéhez fűződik, aki húrfonó szerkezetére épp olyan büszke volt, mint virtuóz cimbalomjátékára. Stravinsky az ő hatására komponált cimbalomra írt darabokat, valamint a magyar zeneszerzők közül többek között Kurtág György, Lendvay Kamilló, Petrovics Emil és Szokolay Sándor. Visszatérve Schunda tevékenységére, meg kell említeni jelentős közéleti szereplését: évtizedeken keresztül ő töltötte be a Budapest IV-X. kerületi ipartestület elnöki tisztét, tagja volt továbbá a Budapesti Ipar és Kereskedelmi Kamarának, a székesfővárosi törvényhatósági bizottságnak, az Áruforgalmi Statisztikai Állandó Értékmegállapító Bizottságnak. Vargha Gyula, a Statisztikai Hivatal igazgatója 1906-ban e szavakkal köszöntötte: „Nagyságod, mint a bizottságnak évtizedek óta buzgó tagja, ezen a téren is oly nemesen, oly önzetlenül s annyi szakismerettel szolgálja a hazai közgazdaság érdekét, hogy valódi mintaképe a kötelességtudó, széles látkörű, s fennkölt gondolkodású magyar iparosnak.” Számtalan helyen volt választmányi tag, támogatta többek között az Országos Magyar Daláregyesületet, a Zeneakadémiát, a Nemzeti Zenedét. A cimbalmon kívül, Schunda egyéb hangszerek tökéletesítésével is foglalkozott. 1877-ben népharmóniumot, 1880-ban az „Arion”-citerát szabadalmaztatta. Az Arion-citera Jelentős erőfeszítéseket tett a tárogató tökéletesítésére is. Ezt a perzsa eredetű hangszert egyes források szerint már a honfoglaló magyarok is ismerték. A 15-16. században török síp elnevezéssel szerepel. Rákóczi kurucainak is kedvelt hangszere volt. Schunda 1897-ben bejelentett, javított tárogatójára 13545 lajstromszámon kapott szabadalmat. Az eddig egy darabból készített hangszert megnagyobbította úgy, hogy
