Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 2. szám - Dr. Szarka Ernő: Iparjogvédelem Magyarországon. 100 éves a Magyar Szabadalmi Hivatal
28 Dr. Szarka Ernő A 250/1903. KM számú rendelet a védjegyoltalom megújításáról, az oltalmi időszakok számításáról, a csomagoláson alkalmazott és színes védjegyek oltalmáról intézkedett. A93824/1906. KM számú rendelet a védjegybejelentések alaki szabályairól rendelkezett, és bevezette a védjegyek árujegyzékének osztályozási rendszerét, hat osztályba. Amint a korábbiakból látható volt, az első önálló magyar védjegytörvény kölcsönös elismerést rögzített az Ausztriában és Magyarországon bejelentett védjegyekkel kapcsolatban. A teljes függetlenségre való törekvés azonban a védjegyügyben is jelentkezett, és az lett az elérendő cél, hogy Magyarországon csak a Budapesten lajstromozott védjegyek legyenek érvényesek. Ezt érte el az 1908. évi XII. törvény, amely törvénybe iktatta az 1907. október 8-i államszerződést Ausztriával. Ez az államszerződés újonnan szabályozta a kölcsönös kereskedelmi és forgalmi viszonyokat a Monarchián belül. Ennek a törvénynek az idevonatkozó része a magyar törvényhozás teljes függetlenségét jelentette a védjegyek területén. A nemzetközi megállapodások terén a Monarchia - és ezen belül Magyarország - 1909-ben csatlakozott az ipari tulajdon oltalmára 1883-ban kötött Párizsi Uniós Egyezményhez (PUE), valamint a gyári és kereskedelmi védjegyek nemzetközi lajstromozására 1891-ben kötött Madridi Megállapodáshoz. Az egyezményeket Magyarországon az 1908. évi LII. törvény iktatta törvénybe. Az 1911. évi XI. törvény és az ehhez csatlakozó 1911. évi 30500 KM számú rendelet a PUE-ből adódó kötelezettségünk teljesítése érdekében született, és intézkedik az iparjogvédelem jogintézményei, így pl. a védjegyek bélés külföldi kiállításokon szerezhető időleges oltalmáról. Az 1913. évi VIII. törvény az előbb említett megállapodások Washingtonban felülvizsgált szövegét iktatta törvénybe. Az 1913. évi XII. törvény intézkedett a védjegyek megkülönböztetőjellegének megítéléséről, a számokból vagy betűkből álló védjegyek oltalomképességének lehetőségéről és a külföldiek jogszerzéséről. Ezen törvény kihirdetése azonban a háborús események miatt 1921-ig váratott magára. Az ugyanebben az évben megjelent 1921. évi XII. törvény az ipari célú jogképes egyesülések számára biztosította a védjegyoltalom megszerzését akkor is, ha ezeknek az egyesületeknek vállalatuk nincs (együttes védjegy). Közvetlenül az első világháború előtt a kereskedelemügyi miniszter előterjesztett egy olyan törvényjavaslatot, amely a védjegyelőírásokat korszerűsítette volna. Ez azonban a háborús események miatt napirendre sem került. A fennmaradt szöveg szerint több értékes korszerűsítésre került volna sor, így pl. a védjegyügyek teljes egészében a Szabadalmi Hivatal hatáskörébe kerültek volna. Erre azonban még néhány évtizedet várni kellett. Akárcsak a szabadalmakkal kapcsolatban, a háború által érintett védjegyekkel kapcsolatban is tartalmaztak átmeneti intézkedéseket az 1921. évi I. és XXXIII. törvények. Az 5030/1924. számú rendelet átmeneti intézkedésként elismerte az Osztrák Köztársaság kamaráinál bejelentett mindazon védjegyek és ipari minták oltalmát, amelyeket 1924. végéig Magyarországon is bejelentettek. A 36243/1928. IM számú rendelet a Kúria iparjogvédelmi ügyekben irányadó eljárási és ügyviteli szabályait állapította meg. A szabadalmi ügyeknél említett 1920. évi XXXV. törvény a Szabadalmi Hivatalt Szabadalmi Bírósággá alakította át. Az ezzel kapcsolatos végrehajtási rendelet a védjegyügyeket a kereskedelemügyi miniszter hatásköréből a Szabadalmi Bíróság hatáskörébe utalta át. A lajstromozást azonban továbbra is a kamarákban végezték. A Szabadalmi Bíróság indokolt esetben megtagadhatta a bevezetést a központi lajstromba, felülbírálhatta a kamarai határozatokat, és hozzá tartoztak a törlési és nemleges megállapítási perek is. Akereskedelemügyi miniszternek csak a kamarák feletti felügyeleti jogköre alapján maradt beleszólása a védjegyügyekbe. A védjegyek oltalma a II. világháború után A védjegyügyeket is érintették azok a II. világháborút lezáró törvények és rendeletek, amelyeket a szabadalmi ügyek történeténél említettünk (1947. évi XVIII. törvény; 8780/1948. Korm. számú rendelet; 1947. évi XXVII. törvény; 41700/1948. Ip.Min. számú rendelet). Ezek tisztázták a háború kitörésétől a békeszerződés megkötéséig bizonytalan sorsú külföldi védjegyek sorsát. Az 1948. évben született meg az a döntő változás, amely a védjegyügyek intézését - a bíróságra tartozó ügyek kivételével - teljes egészében a Szabadalmi Bíróságra ruházta át. Az 5590/1948. Korm. számú és a 12800/1948. Korm. számú rendelet ugyanis megszüntette a kereskedelmi- és iparkamarákat. Ezzel kapcsolatban a 6200/1948. Korm. számú rendelet a védjegy- és ipari minta bejelentések ügyét a kamaráktól a Szabadalmi Bírósághoz utalta át. A védjegyeljárások új rendjét a 20700/1948. Ip. Min. számú rendelet szabályozta. A tervgazdaság felépítése, a piacgazdaság elsorvasztása a következő években a védjegyek ügyét perifériára szorította. A védjegyek jogi szabályozása ugyan töretlenül fennmaradt, de a védjegyek jelentősége a verseny visszaszorítása miatt a minimumra csökkent. Az 1949. évi 8. számú törvényerejű rendelet megszüntette a Szabadalmi Bíróságot. A Szabadalmi Bíróság bejelentési osztályához tartozó védjegy- és ipari minta ügyek az Országos Találmányi Hivatalhoz, a bírói osztályához tartozó ügyek pedig a Budapesti ítélőtáblához kerültek. A bírósági fórumrendszer állandó változása nem hagyta érintetlenül a védjegyügyek fellebbezési rendszerét sem. Az 1952. évi III. törvény, az 1954. évi VI. törvény és az 1954. évi 18. számú törvényerejű rendelet értelmében a védjegy- és ipari minta ügyekben a fellebbezési eljárások végérvényes eldöntésére a Budapesti Fővárosi Bíróság lett hivatott. Atörlési és nemleges megállapítási perek felelőse
