Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 6. szám - Könyvismertetés. Lanham ACT: Az ötven éve élő és működő védjegytörvény az USA-ba
Naggyörgy Imréné Counterfeiting Act”-et (az ún. Védjegyhamisítások Elleni Törvényt), amely megnövelte a védjegy tulajdonosának lehetőségeit a hamisítókkal szembeni hatékonyabb fellépésre. Megteremtettek egy új típusú polgári pert, amelyben a bíróság az okozott kár háromszorosát, valamint a bírósági eljárásban az eljáró képviselő költségeit is megítélheti. Ugyanebben az évben hozott törvénnyel a Kongresszus szabályozta a védjegy esetleges fajtanévvé válását, kimondta, hogy ezt a kérdést a teljes vásárlóközönség körében a végzett vizsgálatok alapján kell megítélni a megjelölés elsődleges jelentése szerint, nem pedig a kérdéses termék vásárlóinak indítékai alapján. 1988: A legalapvetőbb és legmesszebbmenő változásokra ekkor került sor a Védjegytörvény Felülvizsgálati Törvénye szerint („Trademark Law Revision Act” - TLRA). Ezt a változtatást már 1984-ben kezdeményezte az INTA. Védjegy-felülvizsgálati Bizottságot („Trademark Revision Commission”) hozott létre, hogy meghatározza, milyen módosításokra van szükség. A „Lanham Act” előírásai szerint a védjegyként lajstromozni kívánt megjelölést az államközi kereskedelemben kellett használni, mielőtt a lajstromozásért folyamodnának. A legtöbb országban nem követelmény a lajstromozást megelőző használat. Ez a követelmény az USA-ban sok esetben jelképes használatot eredményezett, azt az általános kereskedelmi praktikát, hogy nem valódi szállításokat végeztek az államhatárokon keresztül, így a törvény szelleme nem érvényesült, de azt „betű szerint” betartották. Ezt a problémát kiküszöbölendő, bevezettek egy kettős regisztrálási rendszert. Ez megadta a lehetőséget, hogy a védjegyet vagy előző használat alapján, vagy pedig a használat jövőbeni jóhiszemű szándéka alapján jelentsék be. A használati szándék fogalmának bevezetése feleslegessé tette a hamis szállítások gyakorlatát. Ugyanakkor az új szabályozás a védjegy oltalmi és megújítási periódusát húsz évről tíz évre csökkentette, hogy a nem használt, vagy hosszabb ideje nem használt megjelölések kikerüljenek a lajstromból. Bevezették a „konstruktív használat”, azaz „vélelmezhető használat” elsőbbségét. Ez azt jelenti, hogy a nálunk ismert bejelentési elsőbbség fogalmát is bevezették. 1992: Az eddigi változtatások az egyes államok törvénykezésében, valamint a szövetségi törvényben számos problémát megoldottak, mégis maradt még változtatni való. Maguk a szövetségi államok is egyre inkább védjegyhasználóvá, sőt esetenként védjegybitorlóvá is váltak, például a lottóval való kereskedelmi tevékenység vagy az oktatási tevékenységgel kapcsolatban. 1990-ben felülvizsgálták a szerzői jogi törvényt, és ennek kapcsán kijelentették, hogy az állami szervek sem lehetnek kivételezettek a bitorlás elkövetésének megállapításakor. Ezért a „Lanham Act”-et is felül kellett ebből a szempontból vizsgálni. így a Kongressszus elfogadta a Védjegy Jogorvoslati Tisztázó Törvényt (Trademark Remedy Clarification Act), amelyben lefektette, hogy az államokat, illetve állami alkalmazottakat ugyanúgy felelőssé lehet tenni bitorlási ügyekben, mint a magáncégek alkalmazottjait. 1996: Januárban Clinton elnök aláírta a Szövetségi Védjegytörvény módosításával kapcsolatos egyik legfontosabb javaslatot, a „Federal Trademark Dilution Act”-et („Hígítási Törvény”). Ennek lényege, hogy a híres védjegyek tulajdonosai szövetségi szinten felléphetnek azok ellen, akik azonos vagy hasonló védjegyet használnak nemcsak azonos vagy hasonló, hanem más árukkal vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban, ha ezáltal a védjegy megkülönböztető képességét csökkentik. Ez a törvény harmonizálta az USA védjegytörvényét más nemzetek jogszabályával. Júliusban újból változtattak a törvényen a Fogyasztóvédelmi Törvény bevezetésével („Anticounterfeiting Consumer Protection Act”). Az 1984-es Védjegyhamisítás Elleni Törvény nem tudta megakadályozni a hamisított áruk áradatát, és ennek eredményeként az amerikai kereskedők több mint 200 milliárd dollárt veszítettek évente. Sőt, a hamisított áruk következtében sokan szenvedtek egészségkárosodást. Az új törvény a hamisítás elleni harcban nagyobb büntetéseket tesz lehetővé a hamisítókkal szemben, amely akár az 1 millió dollárt is elérheti védjegyenként. Nagygyörgy Imréné