Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 1. szám - Dr. Vida Sándor: Eredetmegjelölések és földrajzi árujelzők oltalma az EK-ban
24 Dr. Vida Sándor kötelezően előírt adat mellett-jelezni kell a címkén a bor alkoholtartalmát is (= minőségi jellemző). Valamely borvidéknél kisebb földrajzi egység alatt értendő- a meghatározott termelő terület, vagy olyan egység, amely több termelő területet foglal magába;- valamely község neve, vagy a község egy részének neve;- egy borvidék alegysége, vagy az alegység egy része. A tagállamoknak jogában áll továbbá földrajzi egységként elismerni olyan bortermelő egységet, amely- egyrészt pontosan körülhatárolt;- másrészt minden olyan szőlő, amelyből a bort előállították, erről a kisebb földrajzi területről származik (13. cikk). Minőségi boroknál persze a hivatalos okmányban is fel kell tüntetni a földrajzi származási helyet [17. cikk, 1. bek., c) pont; 18.; 19. cikk]. 3. Asztali vagy minőségi bornak nem tekintendő termékek Hasonlóan az asztali borokhoz, a földrajzi megjelölésnek a címkén való feltüntetése fakultatív (20. cikk). 4. Az EK-ti kívüli országokban előállított (importált) borok Ha a bort földrajzi megjelöléssel ellátva hozzák forgalomba, akkor fel kell tüntetni a származási országban lévő előállítási helyet is [26. cikk, 1. bek. a) pontja], valamint- az egyéb adatok mellett - a bor alkoholtartalmát is. Ez esetben csak olyan földrajzi megjelölés nevét szabad a címkén szerepeltetni, a) amely pontosan körülhatárolt borvidékre utal,- amely kisebb, mint a származási ország területe,- ahol a szőlőt termelték,- a leszüretelt szőlő sajátos (minőségi) tulajdonságokkal rendelkezik; b) amely földrajzi megjelölést a származási hely országában használják, és amely használat megfelel ezen ország előírásainak; c) amely nem téveszthető össze valamely minőségi bor vagy asztali bor, vagy egyéb import bor megjelölésével (29. cikk, 1. bek.). Az általános szabályok keretében a rendelet a borokra használt földrajzi megjelölések oltalmát irányozza elő, minden hamis, azaz összetéveszthető vagy megtévesztő megjelöléssel szemben még akkor is, ha a földrajzi megjelölés használata toldat hozzáadásával (pl. „alfajta”, „típusú”, „utánzat” stb.) történik (40. cikk). E cikk legutóbb módosított szövege (a rendelet harmadik módosítása) szerint a bortermelő vidék megjelölésének kellőképpen pontosnak kell lennie és kapcsolódnia kell a bortermelés helyéhez, hogy az összetéveszthetőség kiküszöbölhető legyen.6 Ezt a legutóbbi módosítást a spanyol Torres védjegynek a portugál Torres Vedras bortermelő vidék nevével való ütközése tette szükségessé, ahol végül is koegzisztencia kimondására került sor.7 A földrajzi megjelölésekre vonatkozó előírásoknak a borok forgalmazási szabályozásába történt beépítése ennek a speciális jogi szabálycsoportnak funkcionális elhelyezését jelenti. A kereskedelmi és egyéb technikai szabályoknak a földrajzi megjelölésekre vonatkozó szabályokkal való összeépítése során ugyanakkor észrevehető az eredetmegjelölések nemzetközi oltalmáról szóló Lisszaboni Megállapodás figyelembevétele; különösen szemléletesen jelentkezik ez az import borok címkézésére vonatkozó rendelkezéseknél: a származási országban elnyert státus figyelembevételénél. Ez az elsősorban franciajogászoknak tulajdonított és a Lisszaboni megállapodásban tükröződő koncepció (amely ellen a németek edménytelenül hadakoztak évtizedeken keresztül8), persze valamennyi bortermelő országnak (az EK-n belül Franciaország mellett Olaszország, Spanyolország, Portugália, de még Görögország is) kedvez, s nem véletlen, hogy Magyarország is sietve csatlakozott az eredetmegjelölések nemzetközi oltalmáról szóló Lisszaboni Megállapodáshoz. Mindezekre tekintettel természetesnek tartom, hogy az EK-nak az import borok címkézésével kapcsolatos és a fentiekben vázlatosan ismertetett előírásai a magyar borexportőrök számára eddig nem is jelentettek problémát. Még intenzívebben tükröződik ez a koncepció a meghatározott borvidékeken előállított minőségi borokra vonatkozó előírásokról szóló 823/87 számú rendeletben9, amely többek között kifejti, hogy a minőségi borokkal szemben támasztott hitelesség (Authentizität) követelményének az felelne meg, ha a földrajzi név, vagyis annak a borvidéknek a neve, ahol a minőségi bort termelték, szerepelne a minőségi bor megnevezésében. Kimondja továbbá a rendelet, hogy annak alapján az EK valamennyi tagállama összeállítja azoknak a borvidékeknek jegyzékét, ahol minőségi borokat termelnek (L, 4. cikk), a borvidék fogalmának meghatározásában pedig a földrajzi névnek meghatározó jelentősége van (3. cikk). Ugyanez a gondolat tükröződik a rendeletnek a habzóborokról szóló előírásaiban is. Ezek szerint a szőlő termelési helyének nevét a palack dugóján, valamint címkéjén fel kell tüntetni (14. cikk, 1. bek.). Ez a rendelet is az eredetmegjelölések oltalmának francia koncepcióját tükrözi, amit különösen jól szemléltet a 15. cikk, amely az egyes országok által a minőségi boroknak az asztali boroktól való megkülönböztetésére használt gyűjtő megnevezéseket sorolja fel. Nevezetesen: Franciaország: Appellation d’origine, Olaszország: Denominazione di origine controllata, Spanyolország: Denominación de origen; ezekkel szemben a rendelet a német megjelölésre a német jogi nyelvben használatos Ursprungsbezeichnung szó helyett Qualitatätswein, Spätlese, Kabinett és hasonló kifejezéseket használ, amit talán a német szakemberek „utóvédharcaként” lehet felfogni. Ugyanez a gondolatmenet folytatódik a minőségi borok megkülönböztetésére használt földrajzi megjelölések jog
