Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 1. szám - Dr. Mándi Attila: Az új Szabadalmi törvényről – a szabadalmi ügyvivő szemével
Az új szabadalmi törvényről - a szabadalmi ügyvivő szemével 15 tási jog nem terjed ki. Igen fontos az a teljesen egyértelmű rendelkezés, amely a találmány tárgyával kapcsolatos kísérleti célú cselekményeket - beleértve a gyógyszer forgalomba hozatalának engedélyezéséhez szükséges kísérleteket és vizsgálatokat - kizárja a szabadalombitorlással szankcionálható cselekmények közül. Ezáltal egyrészről a szabadalmi joggal való visszaélések (pl. a szabadalom tárgyával történő kísérletezés, továbbfejlesztés eltiltása) kiküszöbölhetők, másrészről a termékszabadalmi tilalom feloldása és az átmeneti termékoltalom bevezetése által 1994 óta jelentős mértékben sújtott magyar gyógyszeripar bizonyos szempontból némi támogatást, kitörési lehetőséget nyert. 6. A szabadalomból leszármaztatható jogok érvényesítésében a szabadalmi oltalom terjedelme rendkívül fontos szerepet játszik. A korábbi SZT 13. §-a szerint a szabadalmi oltalom terjedelmét az igénypontok határozták meg, és az igénypontokat csak a leírás és a rajzok alapján volt szabad értelmezni. Annak ellenére, hogy a korábbi SZT egyetlen szóval sem írta elő, hogy a szabadalmi oltalom terjedelmét az igénypontok szó szerinti szövege határozza meg és ennél tágabb értelmezés nem lehetséges, a bírósági joggyakorlat a rendkívül szűk igénypont-értelmezés irányába mutatott. Ennek oka feltehetően az volt, hogy a jogalkalmazó a jogbiztonságot a szabadalmas érdekeinél fontosabbnak tartotta. Ennek következtében egy rosszul megfogalmazott, indokolatlanul szűkre szabott igénypont az egyébként értékes szabadalmat igen könnyen megkerülhetővé, gyakorlatilag értéktelenné tette. Ez a joggyakorlat igen kellemes volt abban az esetben, ha harmadik fél szabadalmától való függetlenség, a szabadalom alól való kibújás volt a cél. Ha azonban a szabadalomtulajdonos oldaláról nézzük a dolgot, igen veszélyes lehet, hogy helytelenül megválasztott igénypont-fogalmazás esetén a szabadalomból leszármaztató jogok a versenytársakkal szemben nem érvényesíthetők. A fenti körülmények és az Európai Szabadalmi Egyezménnyel történő harmonizálás miatt az új SZT-nek a szabadalmi oltalom terjedelmével foglalkozó 24. §-a a korábbi szabályozáshoz képest jelentősen megváltozott. A törvényhely (1) pontja lényegében szó szerint megismétli a korábbi SZT megfelelő 13. §-át. A (2) pont azonban leszögezi, hogy a szabadalmi oltalom az olyan termékre vagy eljárásra terjed ki, amelyben az igénypont összes jellemzője megvalósul. Ez a törvényi kitétel a szabadalmi ügyvivő felelősségét kiemeli. A szabadalmi ügyvivő ugyanis az a személy, aki mindenkinél világosabban látja vagy látnia kell, hogy a szabadalomban kitűzött cél, a kívánt hatás eléréséhez mely jellemzők elengedhetetlenül fontosak, és melyek nem. Az új SZT kristálytiszta logikával emeli ki azt az egyébként alapvető szabadalomjogi tételt, miszerint egy szabadalmi igénypont annál tágabb oltalmat nyújt, minél kevesebb jellemzőt tartalmaz, azaz minél rövidebb. A találmányával szemben teljesen érthetően elfogult - a találmányt a „tigrisanya” szenvedélyével féltő - feltaláló gyakran ahhoz ragaszkodik, hogy a főigénypontban a találmány minél több jellemző ismérvét rögzítsék. Nem ismeri fel - s nem is ez a dolga -, hogy ezáltal a szabadalom oltalmi körét szűkíti, és a versenytársak által könnyebben megkerülhetővé teszi. A szabadalmi ügyvivő feladata és nagyon szép, felelősségteljes, mondhatnám „szent” kötelessége, hogy a technika állásának ismeretében a szabadalom főigénypontjában csupán a találmány újdonságát biztosító és a kitűzött feladat megoldásához elengedhetetlenül szükséges jellemzőket helyezze oltalom alá. Ha ez a felismerés a megbízók, bejelentők, munkáltatók körében elterjed és közismertté válik, a szabadalmi ügyvivők jelentősége és megbecsülése várhatóan emelkedik majd. A 24. § (3) pontja - az Európai Szabadalmi Egyezmény 63. cikkelyével összhangban - úgy rendelkezik, hogy az igénypontok tartalmát nem lehet kizárólag a szó szerinti értelmezésre korlátozni; ugyanakkor azonban az igénypontoknak olyan jelentést sem lehet tulajdonítani, mintha azok a szakember számára az oltalmazni kívánt találmány meghatározásához csupán iránymutatást adnának. Anemzetközi szabadalmijogban jártas szabadalmi ügyvivő számára ismert, hogy az Európai Szabadalmi Egyezmény megfelelő cikkelyének célja a szabadalmakat rendkívül tágan értelmező német és a szabadalmaknak szűk teijedelmet kölcsönző angol bírósági joggyakorlat közötti rendkívül nagy ellentét mérséklése, áthidalása volt. Az új SZT kidolgozása során számos megbeszélésen vettem részt. Ezek során világossá vált, hogy a jogalkotók a jogharmonizáción kívül a magyar szabadalmak értékének növelését, a szabadalmas jogainak kibővítését tartották szem előtt, figyelembe véve a köz érdekeit és a szabadalmi oltalom túlzottan tág értelmezésében rejlő veszélyeket is. Az Amerikai Egyesült Államok, valamint több európai ország szabadalmi joga és bírói ítélkezése kiterjedten alkalmazza az ún. „ekvivalencia elméletet”. Ennek célja, hogy a szabadalom által nyújtott védelem ne csupán az igénypontokban szó szerint megfogalmazott, hanem az azokkal egyenértékű megoldásokra is kiterjedjen. A meglehetősen szubjektív és a szabadalombitorlási perekben eljáró - elsősorban amerikai - ügyvédek érdekeinek kiválóan megfelelő definíció a következőképpen hangzik: „Egyenértékű a megoldás, ha az igénypontban meghatározott jellemzővel lényegében azonos funkciót, lényegében azonos módon, lényegében azonos eredménnyel tölt be.” Fölösleges hangsúlyozni, hogy a háromszori „lényegében” kifejezés milyen jogbizonytalanságot teremt. Az ekvivalencia elmélet segítségével a szabadalmas a szabadalom oltalmi körét ügyes érveléssel olyan megoldásokra is kiterjesztheti, amelyekről a találmány kidolgozásakor még csak nem is álmodhatott. A magyar jogalkotók - valószínűleg az ekvivalencia elméletből eredő jogbizonytalanság elkerülése céljából - nem kívánták e jogelvet az SZT-nek a szabadalmi oltalom teijedelmével foglalkozó fejezetébe beiktatni. A 24. § (3)
