Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 3. szám - Szilágyi József: Barbie-trükk és iparjogvédelem
Barbie-trükk és iparjogvédelem 37 oldódtak meg: megegyezéssel, a piac felosztásával, a kisebb versenytárs felvásárlásával. EGY KIS ELMÉLKEDÉS Látható tehát, hogy az eredeti játékokat gyártó cégeknek a hazai forgalom egészéhez képest igen nagy károkat okoznak a hamisítók és a feketepiac. Az is jól látszik, hogy e cégek magyarországi iparjogvédelmi aktivitása igen csekély. A nemzetközi viszonylatban közepesnek mondható Richter Vegyészeti Gyár Rt. hazai adatai évente átlagosan ötven szabadalmi bejelentéssel, és több száz lajstromozott védjeggyel) messze felülmúlják a világ játékgyártásának négy, talán legnagyobb cégének hazai adatait. A táblázatból az is látható, hogy a LEGO kivételével igen alacsony a szabadalmak és ipari minták száma a védjegyekhez képest. Nem érvényesül tehát a területen K+F nyomás, azaz nincs fejlesztés, legfejlebb a LEGO- nál. Nem az új fejlesztések oltalmazása dominál, hanem - védjegyek révén - a már befutott termékek kialakult piacának védelme. A piac alapvető dinamizáló tényezője, a verseny nem új termékek kifejlesztésében, hanem más területszerző tevékenységben jelenik meg: reklám, marketing egyrészről (tőkeerős versenytárs), hamisítás, feketepiac a másik oldalon (tőkeszegény hazai iparos). Sok szabadalmat e területen nyilván eleve nem várhatunk, hiszen a játékok jó része híján van az inventív műszaki tartalomnak. De a jelenleginél sokkal több oltalmi igényre lehetne számítani a használati minta- és ipari mintaoltalom területén. Az okok nyilván ez esetben is az egyébként sem túl jelentős piac visszaesésében kereshetők. E nagy cégek számára az sem jelente sokkal több profitot, ha el tudnák érni, hogy termékeiket csak eredetiben vásárolják meg a hazai fogyasztók, így aztán igen korlátozott mértékben élnek az iparjogvédelem és a versenyjog biztosította lehetőségekkel. Sőt, úgy tűnik, mintha az iparjogvédelem hatása negatívan érvényesülne: nem az történik, hogy a jogtalan másolás áldozatai, az eredeti fejlesztők fokozott iparjogvédelmi aktivitással védik érdekeiket, hanem fordítva, az iparjogvédelmi aktivitás hiányát kihasználva a hamisítók, másolók, jogtalan előnyöket szerzők fokozzák tevékenységüket. Sőt, ez a gátlástalan hamisítási láz zökkenőmentesen csúszik át az oltalom alá eső termékekre is, hiszen a Barbie babák és kiegészítőik java része ipari mintaként lajstromozva lett. Mielőtt azonban megállapítanánk, hogy tehát a játékipar területén sokkal gazdaságosabb magatartásnak számít engedély nélkül másolni, mint jogi oltalmat keresni, érdemes másik oldalról is szem ügyre venni a kérdést. A játék kategóriájú szabadalmi bejelentések száma - piaci súlyukhoz és részarányukhoz viszonyítva - igen magas, s ezekre szép számmal engedélyez szabadalmat a Szabadalmi Hivatal. Az oltalmazott megoldások piaci megjelenése azonban igen szórványos és akkor is kis volumenű. Mint a rengeteg megvalósulatlan magántalálmány sorsa bizonyítja amely a játékok, szórakoztató tevékenységek területén születő találmányok esetében különösen jellemző - a triász invenció fázisa viszonylag könnyen végbemegy: éppen az alkotószenvedély által táplált feltalálói tevékenység hozza létre a soha meg nem valósuló találmányok óriási tömegét. Ez esetekben éppen a triász második eleme, az innováció, a szellemi termék tárgyiasulása marad el. Ennek csak részben oka az általános tőkehiány és a tényleges felvevőpiac, a fizetőképes kereslet hiánya. A realizálódás elmaradása természetesen igen sok esetben arra vezethető vissza, hogy a tömegesen születő „találmányok” tényleges invenciótartalma, gyakorlati súlya igen csekély. Annak igazolására, hogy ez mennyire nem mai és nem is kizárólag a magyar viszonyokra jellemző jelenség, hadd idézzünk egy 1980-ban angolszász területen, elsősorban az USA-ban megjelent gyakorlati kézikönyvből: ,Az emberek különféle okokból szabadalmaztatnak. Majdnem minden szabadalmi ügyvivő találkozott már azzal a helyzettel, amikor valaki egyszerűen csak azért akart szabadalmat, hogy a bekeretezett és a nappaliban kifüggesztett (okirattal) imponáljon a szomszédainak... Sok ember aki szabadalmazási céllal szabadalmi ügyvivőhöz fordul, alig rendelkezik többel, mint kezdetleges, kiinduló, ötletelemekkel, és abban reménykedik, hogy a találmányát védő szabadalmat egy olyan cégnek tudja eladni, aki igen jelentős díjat fizet. Viszonylag alacsony azon személyek százalékaránya, akiknek siker koronázza ilyen irányú erőfeszítését...”25 Nem véletlenül tértünk ki a használhatatlan, de szabadalmazott találmányok tömegét produkáló (őrült? zseniális?) feltaláló esetére. Alkotásai ellenpólusát képezik azoknak a produktumoknak, amelyek igen jól hasznosíthatók, de soha nem akarták őket sem szabadalmaztatni, sem egyéb oltalom alá helyezni, vagy pedig, ha oltalmazták is őket, soha nem használták a törvény adta jogokat a másolók ellen. E két végpont azért kerül itt közös nevezőre, mert mindkettő a szellemi termékek oltalmának gyakorlati hasznát kérdőjelezi meg. Ideális esetben - a fenti elméleti fejtegetéseknek megfelelően - az iparjogvédelem úgy működne, hogy a hasznos, új technikai alkotások oltalmat kapnak, melyet aztán jogi eszközként érvényesítenek a versenytársak ellen. Esetünkben viszont szemmel láthatóan semmilyen jogi eszközt nem érvényesítenek - elsősorban azért, mert hasztalan árnyékbirkózás lenne. A másik póluson viszont soha meg nem valósuló találmányok kapnak oltalmat. E jelenségek, úgy tűnik, alapvetően kérdőjelezik meg az iparjogvédelem gyakorlati hasznát. Azonban már az utóbbi jelenséggel kapcsolatban megállapítható, hogy e látszólag felesleges találmányok egyáltalán nem feleslegesek. Egyrészt, találmányok esetében is érvényesül valamiféle evolúció: a nagyszámú eredeti ötletnek csak egy töredékéből lesz bejelentés, ezeknek megint csak egy része kap oltalmat, és az oltalmazott megoldásoknak is csak egy szűkebb hányada lesz sikeres a piacon. Vannak szendergő találmányok, amelyek szabadalmaztatásuk után hosszabb idővel válnak sikeressé, mert általában akkorra érik meg a befogadásukra alkalmas tech
