Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)

1996 / 3. szám - Tanulmányok. Dr. Szarka Ernő: A növényfajták oltalma az Európai Közösségben – Közösségi Növényfajta-oltalom, Közösségi Növényfajta Hivatal

Közösségi növényfajta-oltalom 7 nál vagy megfelelő alhivatalnál, illetve nemzeti ügynök­ségnél. Az utóbbi esetben a bejelentő a bejelentés tényéről értesítést köteles küldeni a Hivatalnak két héten belül. Az ilyen értesítés elmulasztása nem teszi érvénytelenné a bejelentést, ha a bejelentés két hónapon belül eléri a Hiva­talt. Amennyiben a bejelentést alhivatalnál, illetve nemzeti ügynökségnél nyújtják be, annak két héten belül el kell juttatnia ezt a Hivatalhoz. A továbbításért a nemzeti ügynökség ésszerű adminisztratív díjat számíthat fel (49. cikkely). A bejelentésnek legalább az alábbiakat kell tartalmaz­nia: kérelem; a botanikai taxon azonosítása; a bejelentőik) azonosítását lehetővé tevő adatok; a nemesítő neve és nyilatkozata, hogy a nemesítésben, felfedezésben vagy kifejlesztésben más személy nem érdekelt; ha a bejelentő nem azonos a nemesítővei, a jogosultság igazolása; a fajta ideiglenes elnevezése; a fajta technikai leírása; a fajta földrajzi eredete; a képviselő megbízólevele; adatok a fajta bármely korábbi forgalombahozataláról vagy al­kalmazásáról. A bejelentés kellékeiről külön végrehajtási szabályzat intézkedhet (50. cikkely). A bejelentés dátuma a Hivatalhoz, illetve nemzeti ügy­nökséghez beérkezés dátuma, ha a bejelentés a feltételek­nek eleget tesz, és a megadott időn belül az esedékes díjakat befizették (51. cikkely). A bejelentés elsőbbségét az érvényes bejelentési dátum alapozza meg. Azonos bejelentési dátum esetében a sor­rend a befogadás sorrendje; amennyiben ez nem állapítha­tó meg, az egy napon bejelentett bejelentések azonos elsőbbséggel bírnak. Amennyiben a bejelentő vagy jogutódja fajtáját már bejelentette a közösség vagy az UPOV valamely tagorszá­gában 12 hónapnál nem régebben, a bejelentés a korábbi bejelentés elsőbbségi jogát élvezi, feltéve, hogy a korábbi bejelentés a bejelentés időpontjában még létezik. Az ilyen elsőbbségi jog elvész, ha a bejelentő három hónapon belül nem nyújtja be a korábbi bejelentés másolatait. A Hivatal igényelheti a korábbi bejelentés fordítását is a Hivatal valamely hivatalos nyelvére (52. cikkely). A II. fejezet a Hivatal által végzett vizsgálatokkal fog­lalkozik. A formai vizsgálat keretében a Hivatal megvizs­gálja, hogy a bejelentés szabályos körülmények között történt-e a 49. cikkely szerint; megfelel-e az 50. cikkely­ben rögzített feltételeknek; jogos-e az elsőbbségi igény; és a díjakat befizették-e a Hivatal által megadott határidőn belül. A fenti cikkelyek világosan ismertetik, hogy az ott megadott feltételek közül melyek hiánya pótolható (53. cikkely). Az érdemi vizsgálat keretében a Hivatal megvizsgálja, hogy a fajta lehet-e tárgya növényfajta-oltalomnak, új-e, bejelentője jogosult-e a bejelentés benyújtására, van-e megfelelő képviselője, ha ez követelmény, és a javasolt fajtaelnevezés megfelelő-e. A közösségi növényfajta-olta­lomra az jogosult, aki a fajtát elsőként bejelentette, mind­addig, amíg valamely érvényes döntés ezt meg nem vál­toztatja (54. cikkely). Amennyiben a Hivatal az 53. és 54. cikkelyek szerinti vizsgálat alapján nem emel kifogást, el kell végezni a megkülönböztethetőség, egységesség és állandóság vizs­gálatát olyan megfelelő vizsgáló hivatalban vagy hivata­lokban, amelyeket az Adminisztratív Tanács megbízott ilyen jellegű vizsgálatokkal. Amennyiben ilyen vizsgáló hivatal az adott esetben nem áll rendelkezésre, az Admi­nisztratív Tanács megbízhat más ügynökségeket is a vizs­gálatok elvégzésére. Ezek az ügynökségek az adott ese­tekben hivatalos vizsgáló hivataloknak tekintendők. A bejelentők által szolgáltatott vizsgálati adatokat a vizsgá­ló hivatalok, ügynökségek figyelembe vehetik. A vizsgáló hivatalok a Hivataltól megkapják a bejelentés másolatát. Külön végrehajtási szabályzat állapítja meg, hogy milyen minőségű és mennyiségű anyagot kell szolgáltatni a tech­nikai vizsgálatokhoz, de ez lehet egyedi döntés tárgya is. Ha a bejelentő elsőbbségre tart igényt, a bejelentés dátu­mától számított 2 éven belül be kell nyújtania a szükséges anyagot és minden rendelkezésre álló dokumentumot (55. cikkely). A vizsgáló hivatalnak a technikai vizsgálat céljából a fajtát növeszteni kell, és alá kell vetni a szükséges vizsgá­latoknak. A technikai vizsgálatnak összhangban kell len­nie az Adminisztratív Tanács által kibocsátott vizsgálati irányvonalakkal. A vizsgáló hivatal igénybe veheti más, technikailag alkalmas testületek szolgáltatásait, és figye­lembe veheti észrevételeiket. A vizsgáló hivatalnak nem szabad később elkezdenie a vizsgálatokat, mint amikor ezek akkor kezdődnének, ha a nemzeti bejelentési utat választották volna. Szőlő- és fafajták esetében az Admi­nisztratív Tanács engedélyezheti a technikai vizsgálatok későbbi megkezdését (56. cikkely). A vizsgáló hivatal vizsgálati jelentést küld a Hivatalnak a fajta megkülönböztethetőségi, egységességi és állandó­sági vizsgálatairól, és amennyiben ezeknek a feltételeknek a fajta eleget tett, elküldik a fajta leírását is. A Hivatal a fajtaleírást és a technikai vizsgálatok eredményét elküldi a bejelentőnek, aki ezekhez megjegyzéseket fűzhet. Amennyiben a vizsgálati beszámolót a Hivatal nem látja elegendőnek a döntéshez, kiegészítő vizsgálatokat rendel­het el. A technikai vizsgálatok eredményeit a vizsgáló hivatalok másnak csak a Hivatal engedélyével szolgáltat­hatják ki (57. cikkely). A Hivatal a vizsgálatokért díjat fizet a vizsgáló hivatal­nak külön végrehajtási szabályzat szerint (58. cikkely). A közösségi növényfajta-oltalom megadása ellen bárki felszólalhat. A felszólalók az oltalom megadása felé veze­tő úton felek lesznek, és jogosultak hozzájutni a megfelelő dokumentumokhoz, beleértve a fajtaleírást és a technikai vizsgálatok eredményeit. A felszólalás csak olyan ténye­ken alapulhat, amelyek kétségessé teszik a megkülönböz­tethetőség, egységesség, állandóság, újdonság és bejelen­tői jogosultság meglétét, továbbá akadályt jelenthetnek a fajtaelnevezés alkalmasságánál. Felszólalás bármikor te­

Next

/
Oldalképek
Tartalom