Iparjogvédelmi Szemle, 1995 (100. évfolyam, 1-6. szám)
1995 / 2. szám - Tanulmányok. Ficsor Mihály. Iparjogvédelem az Európai Közösség egységes piacán: Az európai bíróság gyakorlatának összefoglalása
10 Ficsor Mihály elv-'1 alapján. E követelménynek nem tehet a Bíróság gyakorlata szerint eleget az intézkedés, ha található nála kevésbé korlátozó, megszorító jellegű intézkedés is a fogyasztók megfelelő védelmére: pl. feliratozás, címkézés.'^ Az arányossági követelmény ilyen értelemben történő érvényesítése megfigyelhető a tisztességtelen verseny elleni védekezésre és a földrajzi árujelzők oltalmára hivatkozó importkorlátozó intézkedések megítélése körében: ' az ilyen intézkedésekre alapot adó jogszabályokkal a védjegyjog nyilvánvalóan rokonságban áll. Csakhogy a szolgai utánzás versenyjogi tilalma és a földrajzi árujelzők oltalma körében sem lehet megfeledkezni a reputációt élvező áru-, illetve vállalatjelző joga használóinak a tisztességtelen versennyel, a hamis földrajzi árujelzőkkel szembeni védekezéshez fűződő érdekeiről. Ugyanígy figyelembe kell venni a védjegyeknél az oltalom jogosultjának az érdekeit: az Európai Bíróság ebben az első Hag-ügyben nem utalt a védjegyoltalom specifikus tárgyának a Centrafarm v. Winthrop-ítéletben adott meghatározására. amely a védjegytulajdonos érdekeinek figyelembevételén alapult. Ellenben hivatkozott a védjegy eredetjelző, forrást megjelölő funkciójára - a fogyasztó szemszögéből. Majd abból, hogy a védjegy az áru eredetére utal, arra következtetett: az azonos eredetű védjegyek különböző országokban különböző-egymástól független-jogosultjait megillető oltalma nem képezheti az áruk szabad mozgásának akadályát. Ennek a megfontolásnak, a közös eredet szempontjának azonban védjegyjogi relevanciája nincs (ez a fogalom a védjegyjogban ismeretlen). Meg kell továbbá jegyezni, hogy ebben az ügyben állami kényszerintézkedés, elkobzás folytán került a belgiumi vállalat tulajdonába a védjegy: az eredeti jogosult hozzájárulásáról szó sem volt. A Bíróság tehát a hozzájárulás kritériumát sem alkalmazta.55 Az első Hag-ügyben ment az Európai Bíróság a legmesszebb a közösségi jognak a nemzeti iparjogvédelmi jogszabályok rovására történő érvényesítésében:56 a fogyasztóvédelmi szempontból megfogalmazott arányossági követelmény segítségével annak ellenére lerakta a „közös eredet” doktrínájának alapjait, hogy ennek érdekében félre kellett tegye mind az ipari és kereskedelmi tulajdon sajátos tárgyára alapozott koncepcióját, mind a jogosult hozzájárulásának korábban meghatározónak hitt krité.. 57 n urnát. A KÖZÖSSÉGEN KÍVÜLI ORSZÁGOKKAL FOLYTATOTT KERESKEDELEM ÉS A KÖZÖS EREDET: EMI V. CBS Az EMI v. CBS-eset58 meglehetősen kusza körülményei a következőképpen összegezhetők. A „Columbia” szót tartalmazó védjegyek eredetileg egy egyesült államokbeli céghez tartoztak, amely még 1917-ben átruházta angliai leányvállalatára a védjegyjogokat, mégpedig több országra - köztük azokra, amelyek az eset elbírálása idején az EGK-t alkották - kiterjedően. A leányvállalat ezzel egy időben függetlenedett az amerikai anyavállalattól. Az ügy elbírálása idején - több egymást követő átruházás után - a szóban forgó védjegy jogosultja az EGK tagállamaiban az E.M.I. Records Ltd., az Egyesült Államokban a CBS Inc. volt. Ez utóbbi a Közösség területén - az ott székhellyel rendelkező leányvállalatai útján - a védjegyet viselő, az USA-ban előállított termékeket hozott forgalomba. Az E.M.I. bitorlási pert indított, amelynek folyományaként az Európai Bíróságnak - a nemzeti bíróságok által feltett kérdések alapján - állást kellett foglalnia arról, hogy a valamely tagállamban fennálló védjegyoltalom jogosultja kizárólagos jogát érvényesítheti-e az olyan termékek importjával, illetve forgalomba hozatalával szemben, amelyek a védjegyével azonos védjegyet hordoznak, és amelyeket harmadik - Közösségen kívüli - országból hoznak be, ahol azokat az ottani védjegyjogosult állítja elő. Az Európai Bíróság abból indult ki. hogy a 30. cikk egyértelműen a tagállamok közötti viszonyban tiltja az import mennyiségi korlátozását és az azzal egyenértékű hatású intézkedéseket; a 36. cikk második mondata pedig csupán a tagállamok közötti kereskedelem leplezett korlátozása esetén zárja ki az e cikk első mondata szerinti kivételek érvényesíthetőségét. Következésképpen „a védjegyjog annak érdekében történő gyakorlása, hogy megakadályozzák a nem tagállamokból érkező, azonos vérijegyet viselő áruknak a forgalmazását, nem befolyásolja az áruknak a tagállamok közötti szabad mozgását - még akkor sem, ha mennyiségi korlátozással egyenértékű hatású intézkedésnek számít -, és ezért nem tartozik a 30. cikkben ... foglalt tilalom hatálya alá". Ennek a döntésnek sem az EGK Szerződés vonatkozó rendelkezéseivel való teljes összhangja, sem protekcionista természete nem vitatható.59 Mindazonáltal szükséges arra felhívni a figyelmet, hogy a közösségi jogkimerülésnek az EGK-n kívüli országból való importálás esetén történő kizárása feltételezi: az érintett tagállam védjegyjoga nem érvényesíti a jogkimerülés elvét a külföldi - akár EGK-n belüli, akár azon kívüli - országokban forgalomba hozott árukra. A közösségijogkimerülés hiánya ugyanis - vélhetően - nem zárja ki a nemzeti védjegyjog szerinti nemzetközi jogkimerülést.60 Hozzá kell tenni, hogy az áruk Közösségen kívülről történő behozatala a közös eredet doktrínájának érvényesülését is behatároló körülménynek bizonyult. Az Európai Bíróság ugyanis megállapította: „ha ugyanarra a termékre vonatkozóan ugyanaz a személy a védjegyjogok jogosultja az EGK valamennyi tagállamában, nincs alap annak vizsgálatára, hogy e védjegyek eredete közös-e egy nem tagállamban elismert azonos védjegyével, mivel ez a kérdés csak annak megítélésekor releváns, hogy van-e lehetőség a piacnak a Közösségen belüli megosztására”. A Közösségen kívülről behozott áruk javára tehát nem érvényesül a közös eredet elve. A Bíróság tisztázta, hogy az EGK Szerződésben a tagállamokon kívüli országokból származó áruknak a Közösségen belüli szabad forgalomba való bekerülésére vonatkozóan található
