Iparjogvédelmi Szemle, 1995 (100. évfolyam, 1-6. szám)
1995 / 1. szám - Ficsor Mihály: A nemzetközi iparjogvédelem és az általános vám- és kereskedelmi egyezmény: a TRIPS általános szabályai
A TRIPS általános szabályai 17 zó általános egyezménnyel (7) együtt egyike a multilaterális kereskedelmi egyezményeknek, amelyek csak együttesen fogadhatók el. Az, hogy a TRIPS egy több szerződésből összetevődő „egyezménycsomag” része, természetesen jár bizonyos következményekkel. A TRIPS önmagában nem értelmezhető; ez különösen igaz az intézményi rendelkezésekre és a szerződő felek közötti viták megelőzésére és rendezésére vonatkozó szabályokra, amelyek esetében a TRIPS csupán a más megállapodásokban foglalt általános szabályoktól eltérő, illetve azokat kiegészítő rendelkezéseket állapítja meg, egyebekben az említett általános szabályok érvényesülnek (TRIPS 64. cikk 1. bek., 68. és 69. cikk). A TRIPS ÉS A SZELLEMI TULAJDON VÉDELMÉRE IRÁNYULÓ NEMZETKÖZI EGYEZMÉNYEK VISZONYA A TRIPS megkötésére irányuló tárgyalásokon több ízben is hangsúlyosan kétségbe vonták a GATT kompetenciáját a szellemi tulajdonjogok szabályozására (8). A fejlődő országok úgy látták, hogy az ENSZ szakosított szervezeteként működő WIPO (Szellemi Tulajdon Világszervezete) keretei közt érdekeiket eredményesebben tudják képviselni (9). A politikai megfontolások mellett a GATT hatáskörét bizonyos koncepcionális problémák is megkérdőjelezték. A GATT szabályozási tárgya ugyanis a kereskedelem, célja a nemzetközi szabadkereskedelem biztosítása; nem tulajdonjogok vagy azokkal analóg jogok megadására irányul, mint pl. a Párizsi vagy a Berni Uniós Egyezmény. A GATT rendeltetése e tulajdonjogok szabad és zavartalan átruházásának előmozdítása nemzetközi szinten: a GATT tehát csak relatív szerkezetű jogviszonyokat érint, vagy legalábbis korábban csak ilyen jogviszonyokat érintett, abszolút szerkezetűeket (mint pl. a szerzői jog vagy a szabadalmi jog) nem (10). További koncepcionális eltérés a GATT és az iparjogvédelmi, illetve szerzői jogi egyezmények között, hogy a GATT-ban szabályozott jogok és kötelezettségek kizárólagos címzettjei a részes államok, illetve a részes államok kormányai. A GATT rendelkezései tehát akkor sem alkalmazhatók közvetlenül, nem hajthatók végre önmagukban, ha - az érintett állam alkotmányos berendezkedésétől függően - akár közvetlenül, akár transzformáció útján a belső jog részévé válnak. A GATT szabályaira az államokon kívül mások, magánszemélyek közvetlenül nem hivatkozhatnak, a GATT-ból jogot és kötelezettséget akkor sem származtathatnak, ha az a belső jog részévé vált. Ezzel szemben a Párizsi, illetve a Berni Uniós Egyezmény rendelkezései - különösképpen azután, hogy a belső jog részeivé váltak - önmagukban és közvetlenül alkalmazhatók, magánszemélyek jogokat és kötelezettségeket eredeztethetnek belőlük. Márpedig a magánszemélyeknek ez a lehetősége igen fontos a szellemi tulajdon nemzetközi védelmének fejlődése szempontjából (II). AGATT kompetenciájának az említett politikai és koncepcionális okokra visszavezethető kérdésessé tételére szolgált a nemzetközi szokásjogban alkalmazott specialitási elvre való hivatkozás. E szerint a különböző nemzetközi szervezetek közötti hatásköri „verseny", összeütközés úgy küszöbölhető ki, ha meghatározott speciális kérdéskörrel az a szervezet és csak az a szervezet foglalkozik, amelyet az államok kifejezetten erre a speciális célra hoztak létre. Ehhez járult annak állítása, hogy a Párizsi és a Berni Unió (nem említve a többi szellemi alkotásvédelmi uniót) nemzetközi szervezet, amelynek sajátos és saját hatásköre van az iparjogvédelem és a szerzői jog nemzetközi védelmének biztosítására és - ami a TRIPS esetében fontos volt - fejlesztésére (12). Ez az érvelés a Párizsi Uniós Egyezmény 18. cikkében és a Berni Uniós Egyezmény 27. cikkében vélte megtalálni hivatkozási alapját. E cikkek valóban az egyezmények folyamatos fejlesztésére, felülvizsgálatára vonatkozó kötelezettségvállalást tartalmaznak; ebből azonban nem következik, hogy a felülvizsgálatok érdekében taitott értekezletek sikertelensége esetén a tagállamok el lennének zárva a nemzetközi védelem más úton, külön szerződésekben történő továbbfejlesztésétől (13). Ezt a lehetőséget megerősíti mind a Párizsi, mind a Berni Uniós Egyezmény. Az előbbi 19. cikkének értelmében az unió országai kölcsönösen fenntartják maguknak a jogot, hogy egymás között az ipari tulajdon oltalmára különmegállapodásokat kössenek, feltéve, hogy azok az egyezmény rendelkezéseivel nem ellentétesek. A Berni Uniós Egyezmény 20. cikke szerint pedig az unióhoz tartozó országok kormányai fenntartják maguknak azt a jogot, hogy egymás között különmegállapodásokat létesíthessenek, amennyiben ezek a szerzők javára szélesebb körű jogokat nyújtanak, mint amelyeket az unió biztosít, vagy amelyek ezzel az egyezménnyel ellentétben nem álló egyéb kikötéseket tartalmaznak. Ilyen szabályt foglal magában több más iparjogvédelmi és szerzői (szomszédos) jogi egyezmény is. Nem kétséges, hogy a TRIPS az egyezményekben említett különmegállapodásnak minősül, nemzetközi jogi szempontból tehát megkötésének nem volt akadálya. Közelebbről meg kell azonban vizsgálni azt a megszorítást, amellyel a szóban forgó egyezmények a különmegállapodás kötésének lehetőségét biztosítják: ezek a különmegállapodások nem lehetnek ellentétesek az irányadó iparjogvédelmi vagy szerzői jogi egyezménnyel. Ezt az igényt - úgy tűnik - a TRIPS kielégíti: 2. cikkének 2. bekezdésében ugyanis kifejezetten rendelkezik arról, hogy a TRIPS I-IV. részeiben foglalt szabályok semmiképpen nem jelentenek, nem jelenthetnek eltérést a tagállamoknak a Párizsi Uniós Egyezmény, a Berni Uniós Egyezmény, a Római Egyezmény (14) és a Washingtoni Szerződés (15) szerinti kötelezettségeitől.
