Iparjogvédelmi Szemle, 1994 (99. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 6. szám - Dr. Bendzsel Miklós: Magyarország csatlakozása az Európai Szabadalmi rendszerhez
Magyarország csatlakozása az európai szabadalmi rendszerhez 7 sávban csökkenő gyakorisággal Hollandia, Spanyolország, Svájc, Belgium, Svédország és Ausztria található. A legkisebb megjelölési gyakorisággal pedig 18-14% között Portugália, Írország és Monaco rendelkezik. Az 1993. évi európai szabadalmi bejelentések műszaki szakterület szerinti megoszlása tartós trendeket mutat: széles alkalmazási körénél fogva közel 10, illetve 5,5%-ot képvisel az ipari berendezések Nemzetközi Szabadalmi Osztályozás szerinti (G01-G03), illetve (G04-G08) osztálya és az elektrotechnika és a távközlés (HOI, H02, H05: 9% és H03, H04: 7%), a szerves kémia és a makromolekuláris szerves vegyületek területe (7, illetve 4,2%). A megadott európai szabadalmak száma 1993-ban meghaladta a 36 600-at, s ebből közel 20 ezernek a jogosultja EPC-tagországból származik. A bejelentési arányoknak megfelelően magas az USA és Japán részesedése 23 és 20,5%-kal; a világ összes egyéb államából származó bejelentők összesen 1005 európai szabadalmat kaptak tavaly, Magyarország 38-at (Kanada 269-et, Finnország 170-et, Norvégia 101-et, Izrael 48-at, az összes többi állam hazánknál kevesebbet; régiónkból Bulgária 1, a volt Csehszlovákia 7, a Cseh Köztársaság 2, Horvátország 1, Lengyelország 5, Románia 2, Szlovénia 5, Szlovákia 1, a volt Szovjetunió 12 és a volt Jugoszlávia hat 1993-ban megadott európai szabadalommal rendelkezik). A teljes jogú új tagok tapasztalatai - „szegény” gazdagok ? 28. Az Európai Szabadalmi Egyezmény eddigi tagállami bővülése két hullámban ment végbe. A 6. pontban bemutatott folyamat első szakaszában 1980-ig lényegében az alapítók 11 országból álló csapata vágott neki az európai szabadalmi rendszer első évtizedének. A második hullám 1986 és 1992 között 6 további állam teljes jogú csatlakozását hozta; ezen országok belépési körülményei és tapasztalatai tanulságosak lehetnek a hasonló folyamat előtt álló Magyarország számára. Az 1978-tól töretlen fejlődés után 1985-ben megállt egy „lélegzetvételnyi” évre az európai szabadalmi bejelentések számának állandó növekedése. Görögország és Spanyolország 1986. évi csatlakozását azonban az 1991. évi, világgazdasági recesszióval is összefüggő első átmeneti csökkenésig újabb lendületes ugrás követte. Dánia (1990) és Portugália, Írország (1992) csatlakozása a szintentartáshoz járult hozzá. Szembeötlő tény, hogy (Monacótól eltekintve) ez az öt állam rendre számottevő európai közösségbeli tagság után vagy azzal egyidőben vált az EPC tagjává, mégpedig sajátos Észak-Dél polarizációval: EC-tagság Állam EPC-tagság 1972 Dánia 1990 1973 Írország 1992 1981 Görögország 1986 1986 Spanyolország 1986 1986 Portugália 1992 Tapasztalataik rövid összefoglalása előtt utalni kell arra, hogy a következő „teljes jogú” hullám az EU 1995. évi EFTA-tagországokkal való bővülésének lendületével az EPC-hez is csatlakozó Finnországból, néhány kis európai államból (pl. Málta), továbbá a közép- és kelet-európai régió társult országainak sorából állhat össze. 29. A teljes jogú tagság minőségi értékelésének meghatározó eleme lehet az EPC-re vonatkozó nemzeti jog egyes illeszkedési pontjainak rendezése. Ezek legjellegzetesebb mozzanatai az öt ország vonatkozásában a következők. a) Az európai szabadalmi bejelentés saját nemzeti hatóságnál való benyújthatósága és ennek nyelve tekintetében az EPC 75. cikkelyének (l)(b) és (2) bekezdését, illetve a 14. cikkely (1) és (2) bekezdését kiaknázva valamennyi „új tag” nemzeti hatósága saját hivatalos nyelvén is fogad ilyen bejelentéseket; egyedül Görögország utalja saját nemzeti elsőbbségét nem igénylő görög bejelentéseit az EPO-hoz, illetve Dánia teszi ezt a „háborús anyagokra és azok gyártására” vonatkozó honos igényű bejelentőivel. Spanyolország és Portugália egyenesen megköveteli ezt „honosai” esetében, kivéve, ha azok hazájukon kívül eső elsőbbséget vesznek igénybe. b) A közzététellel keletkező ideiglenes oltalom keletkeztetési feltétel-állítása terén az igénypontok nemzeti nyelven való hozzáférhetővé tétele általános követelmény. Ennek megtörténte előtt is biztosítja az ideiglenes oltalmat Görögország és Írország, (illetve Franciaország és Olaszország). A nemzeti nyelvű fordítások benyújtásához nemzeti képviselő igénybevételét, illetve díj lerovását írja elő Dánia kivételével az összes „újonnan” belépett nemzeti hatóság (a régebbi EPC-tagok közül Ausztria, Belgium - hatósági díj nélkül). c) Az EPC 65. cikkelye alapján bármely szerződő állam előírhatja a megadni szándékozott európai szabadalom leírásának nemzeti hivatalos nyelven való benyújtását, s az ilyen fordítás közzétételének költségtérítését. A 17 szerződő országból csak Luxemburg és Monaco nem él az első feltétel kikötésével, annak nem teljesítése pedig - bizonyos szűk kivételekkel - az európai szabadalom kezdettől való hatálytalanságát eredményezi. A nemzeti képviselő előírása általános az új vagy kis tagországok esetében. (Dániában csak hatósági felhívás alapján, szükség esetén; Spanyolországban ugyanakkor ez az előírás kötelező és minden más utat kizáró.)
