Iparjogvédelmi Szemle, 1993 (98. évfolyam, 1-6. szám)
1993 / 6. szám - Technikatörténet. Adler Györgyné: Szent-Györgyi Albert – a tudós és az ember
24 Adler Györgyné magyar kormányzót, Horthyt magához, és követelte, hogy szolgáltassanak ki Németországnak. Majd ő megtanítja a világot, hogy egy ilyen disznóval hogy kell elbánni. Biztosan nem nagyon barátságos vendéglátásban lett volna részem, ha ez így alakul. A kormányzó nem tudta, hol vagyok, és tán nem is akart kiadni, de késeibb mégis letartóztattak, és rendőri felügyelet alá helyeztek.” A HÁBORÚ UTÁNI ÉVEK ITTHON ÉS KÜLFÖLDÖN A háború utolsó napjaiban bujkálni kényszerült, majd a felszabadulás után, 1945 februárjában tért vissza Szegedre, rövid időre. Ugyanezen év májusában kinevezték a budapesti egyetemre, az Orvosvegytani Intézet igazgatójának. Szent-Györgyi Albert elfogadta a kinevezést, részben a nagyobb kutatási lehetőségek, részben a rá váró országos feladatok miatt. Tudománypolitikai szerepet vállalt, teljes szívvel a szellemi újjáépítés szolgálatába állt. 1945-47-ig tartó budapesti tartózkodása külön kötetet érdemelne. Szegedi utódjával, Straub F. Brúnóval együtt támogatták az új magyar oktatáspolitikát. Ó maga egy sor társadalmi szervezet vezetője lett, miközben budapesti intézetében megindult az általa irányított kutatómunka. 1947 őszén Svájcban érte a hír, hogy egyik legjobb barátját, az antifasiszta ellenállásban és a felszabadulás utáni szellemi fellendülésben vele együtt munkálkodó segítőjét, Zilahy Lajos írót váratlanul letartóztatták; olyan jelzéseket is kapott, hogy a bizalmatlansági légkör miatt az ő személyes szabadsága is veszélybe kerülhet. Az Egyesült Államokba távozott, bár eleinte még bízott benne, hogy visszatérhet. Végül Woods Hole-ban telepedett le, ahol haláláig élt és dolgozott, élénk szellemével egyre újabb tudományterületeket hódítva meg és soha el nem veszítve közéleti érdeklődését. Amerikai tartózkodása első éveiben folytatta az izomösszehúzódás biokémiájának felderítését, majd fokozatosan az életfolyamatok szubmolekuláris alapjai foglalkoztatták. Két új tudományág, a szubmolekuláris biológia és a bioenergetika megalapítói között emlegetik. 1960-ban a csecsemőmirigy működése, a sejtosztódás szabályozása kelti fel érdeklődését. így jut el a rákkutatásig. Az 1970-es évekre komoly eredményeket ér el ezen a téren. Közben rendszeresen jelen van írásaival a közéletben, az atomháború ellen tiltakozva, a vietnami háború embertelenségére figyelmeztetve. Társadalomról és politikáról kialakult nézeteit könyveiből ismerheti meg a világ. A 70-es évektől kezdve ezek nálunk is megjelentek. 1973- ban hazalátogat, 1974-ben interjú készül vele a magyar televízióban, 1978-ban a magyar koronát hazahozó küldöttség tagja. A 80-as években néhány szabadalmi bejelentést is tesz rákkutatással kapcsolatos eredményei alapján. Hihetetlen energiái sose merültek ki. Szent-Györgyi Albert 1986. október 22-én bekövetkezett halálával egy nagy tudósnemzedék egyik legnagyobb alakját veszítettük el; ennek a nemzedéknek karizmatikus egyéniségeit, legjobbjait hol politikai okok, hol a pénztelenség, külföldre kényszerítette. Halála után megvalósult az a régebben felmerült gondolat, hogy a Szegedi Orvostudományi Egyetemet világhírű volt professzoráról nevezzék el. 1987 decemberétől az egyetem neve Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem. Szent-Györgyi professzor példája a nagy humanista tudós példája, aki mindig megőrizte önmagát és saját útját a tudományban és a világban egyaránt. IRODALOM Swirbely, J. L — Szent-Györgyi, A.: Hexuronic acid as the antiscorbutic factor. Nature (London) 1932, 129. kötet, p. 576 Szent-Györgyi Albert: Válogatott tanulmányok, Gondolat, 1983. Szent-Györgyi Albert Szegeden és a Szent-Györgyi Gyűjtemény, Szeged, 1989. Essays and scientific papers of Albert Szent-Györgyi, Szeged, 1991. Szent-Györgyi Albert: Az élet jellege, Magvető, 1973. Szent-Györgyi Albert: Az őrült majom, Magvető, 1989. ifj. Horváth István: Örök színház, Madách Színház, Budapest, Új színház Kft., 1942. Tudósportrék, Kossuth, 1984. dr. Szentgyörgyi Albert magyar szabadalmai lajstromszám szerint: 107 882 118618 132 820 133 789 140 848 141 106 177 875 182 119 195 819