Iparjogvédelmi Szemle, 1993 (98. évfolyam, 1-6. szám)
1993 / 4. szám - A találmány megszületésétől az oltalomig. A Magyar Iparjogvédelmi Egyesület Konferenciája - Dr. Völgyesi Lászlóné: Az újdonság hiánya miatt elutasított szabadalmi bejelentésekkel kapcsolatos tapasztalatok a fellebbezési eljárásban
Az újdonság hiánya miatt elutasított bejelentések 21 közérdekből bárki élhetett felszólalással. A felszólalás előterjesztésének határideje ugyancsak a szabadalmi bejelentés közzétételétől számított két hónap volt. Az OTH a szabadalmi bejelentő és a felszólaló részvételével lefolytatott eljárásban szükség esetén bizonyítást vett fel és ennek alapján hozta meg határozatát. Határozata ellen a Budapesti Fővárosi Bírósághoz lehetett fellebbezni. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a szabadalmi bejelentés közzétételére is csak akkor került sor, ha az OTH nem látta fennállni a szabadalmaztatás akadályát. Ha már az OTH a hivatalbóli vizsgálódáskor újdonságrontó körülményt észlelt, akkor a szabadalom közzétételére sem került sor, a bejelentést hivatalból elutasította. A felszólalás jogintézménye tovább élt az 1969. évi II. tv-ben is, melynek 51. §-a biztosította a szabadalmi bejelentés közzétételét követően a felszólalás előterjesztését. Amennyiben azonban a felszólalás elutasításra került, az OTH az eljárást hivatalból folytathatta. A felszólalás jogintézményét az 1983. évi 5. számú tvr. iktatta ki jogrendszerünkből és ezáltal az újdonság vizsgálata kizárólag a hivatalbóli kötelessége maradt az Országos Találmányi Hivatalnak. III. Arra tekintettel, hogy a szabadalmi bejelentési eljárásban már csak egyetlen fél vesz részt, ezért az OTH határozata ellen a bírósághoz megváltoztatási kérelemmel is csak a bejelentő élhet. Ez a jogorvoslat pedig értelemszerűen az elutasító, vagy pedig a szabadalmi bejelentéshez képest korlátozott oltalmat adó határozat ellen kerül előterjesztésre. Az OTH határozatának indokolásából, de magából az OTH előtti eljárásból is rendszerint nyomon követhető, hogy milyen újdonságrontó körülményeket talált a Hivatal, amelyre tekintettel a szabadalom megadását megtagadta. Amikor a bejelentő a számára kedvezőtlen döntés megváltoztatását kérve a bírósági utat igénybe veszi, a bírósági vizsgálódásnak kizárólag arra a körre kell szorítkoznia, amelyben az OTH elutasítása mozgott. Ez következik abból, hogy maga a bíróság nem újdonságvizsgáló szerv, hanem az OTH határozatának a felülvizsgálata tartozik a feladatai közé. Ugyanígy a Legfelsőbb Bíróság, amely mint másodfokú bíróság jár el az ilyen ügyekben, nem általában vizsgálja a szabadalmi bejelentés újdonságát, hanem kizárólag arra terjed a vizsgálódása, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan bírálta-e el a feltalálónak az OTH határozat megváltoztatása iránt előterjesztett kérelmét. Ebből következik, hogy a feltaláló mind a megváltoztatás iránti kérelmében, mind pedig a számára kedvezőtlen elsőfokú bírói döntés ellen benyújtott fellebbezésében és az annak alapján indult eljárásban azt köteles bizonyítani, hogy az OTH határozatában terhére rótt újdonságrontó körülmények nem állnak fenn. A találmányának egyébkénti újszerűségét azonban a feltalálónak a bírói eljárásban sem kell bizonyítania. Ebből a gondolatmenetből következik: ha a feltaláló a bírói eljárásban eredményesen igazolja, hogy az OTH tévedett, amikor az általa hivatkozott újdonságrontó körülmények miatt a szabadalmi bejelentését elutasította, a bíróság általában hatályon kívül helyezi az OTH határozatát, és a Hivatalt új eljárásra utasítja. Az OTH feladata ugyanis, hogy megvizsgálja a szabadalmazhatóság egyéb feltételeit, és ha ennek keretében egyéb újdonságrontó körülményt észlel, úgy nem kizárt, hogy emiatt újabb elutasító határozatot hozzon. A Legfelsőbb Bíróság (ellentétben az elsőfokon eljáró Fővárosi Bírósággal) nem különleges, hanem általános összetételű tanácsban jár el, ezért ahhoz, hogy az eléje kerülő és rendszerint műszaki problémákat felvető kérdésekben állást tudjon foglalni, rendszerint szakértői bizonyításra van szükség. Ilyenkor is érvényesülnek ugyanis a polgári eljárásnak azok az általános rendelkezései, hogy ha különleges szakértelmet igénylő kérdésben kell a bíróságnak döntenie, és a szükséges szakértelemmel a bíróság nem rendelkezik, akkor a Pp. 177 . §-a értelmében szakértőt rendel ki. Az esetek nagy részében azonban szakértői bizonyításra csak a másodfokú eljárásban kerül sor. Ennek oka, hogy az elsőfokú bíróság rendelkezett olyan különleges szakértelemmel, amely az ügy eldöntéséhez szükséges volt. Az elsőfokon eljáró szaktanácsnak az elbírált ügyre vonatkozó szakértelme nem vonható kétségbe, felvetődik azonban, hogy a kérelmező az elsőfokú eljárásban rendszerint nem ismeri meg azt a szakértői álláspontot, amely ügyének ebben az elbírálási szakában döntő jelentőségű lesz, kizárólag az elsőfokú bíróság határozata tükrözi, hogy milyen felfogása van az eljáró tanácsnak az adott szakkérdésben. Emiatt a szabadalmi bejelentőnek (kérelmezőnek) csak arra van lehetősége, hogy a fellebbezésben fejtse ki ellenvetéseit és fogalmazza meg a szakkérdésre vonatkozó cáfolatait. Amíg tehát a szabadalmi bejelentések elbírálása során a bíróságok ilyen szervezeti felépítésben és szakmai összetételben működnek, a szakszerűség követelménye indokolja, hogy a Legfelsőbb Bíróság előtti eljárásban általában szakértő bevonására kerüljön sor, és a Legfelsőbb Bíróság a szakértői vélemény, valamint az arra adott észrevételek alapján alakítsa ki az elsőfokú bírói döntésről az álláspontját. Miután a szabadalmi bejelentések megalapozott elbírálásához jelentős magánérdek és fontos közérdek is fűződik, ezért az eljárásban félként résztvevő személy és a bíróság együttműködését igényli a szakértő személyének a megválasztása. Az iparjogvédelmi ügyek sajátos természete pedig régóta felvetette azt az igényt, hogy sokoldalúan képzett elméleti és gyakorlati ismeretekkel, valamint iparjogvédelemben való jártassággal rendelkező
