Iparjogvédelmi Szemle, 1991 (96. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 2. szám - Dr. Bobrovszky Jenő: Az iparjogvédelem elvi-elméleti alapjai
Az iparjogvédelem elvi-elméleti alapjai 23 elv a szabad, korlátozás nélküli felhasználás, amely csak az iparjogvédelmi oltalomban részesíthető szellemi alkotások szűk körében korlátozható. Amíg tehát a szerzői jog tárgya „az idea kifejezése”, külső jelformában való megnyilvánulása, addig „ az idea hasznos áruhoz kötődő alkalmazásának”, gyakorlati eszközként való funkcionálásának védelme az iparjogvédelem körében kereshető, de csak a történelmileg kialakult, lényegében oltalmazhatósági numerus clausust jelentő kategóriákban (szabadalmazható találmány, használati minta, növényfajta, integrált áramkör, ipari minta). A szellemi tulajdon tehát a szellemi szubsztancia két strukturális szintjén jelenik meg: a szerzői jog az eredeti kifejezési forma oltalmát, „kifejezésvédelmet”, az iparjogvédelem a hasznos piaci áruhoz kötődő tudattartalom oltalmát, „áruideavédelmet” jelent. Az iparjogvédelem tárgyai közül a szabadalmi oltalomban részesülő találmány meghatározása a lényeg magas absztrakciós szintjén, konceptuális logikai definíciója révén valósul meg, a rá vonatkozó oltalom produktív ideahasznosítási jogot ad. Ezzel szemben a növényfajta, a használati minta, ipari minta, integrált áramkör esetében az oltalom tárgyát képező idea meghatározása jelenségszinten, az áru konkrét kiviteli alakján (annak fenomenológiai jellemzésén) keresztül, a szerzői jogi kifejezésformához hasonló konkrétsággal történik, ennek megfelelően az ezekre vonatkozó iparjogvédelmi és szerzői jogok reproduktív jogok. Az idea, az idea hasznos áruban összefüggő alkalmazásának elvont verbális-logikai definíciója és az idea konkrét megjelenési formája jogi analógiával olyan absztrakciós szinten jelenik meg, mint az alkotmány — szabadalmi jogi norma — egyedi szabadalmi jogeset. Érdemes megemlíteni, hogy a találmány esetében beszélnek az irodalomban a természeti törvény hasznosítását tételező találmányról, mint „lex inventionis”-ról, amely a természeti törvényt technikai törvénnyel konvertálja hasznos termékké vagy termelési eljárássá.22 Az oltalom tárgyának absztrakciós szintje elvileg meghatározza az oltalom terjedelmét is. A fogalom tartalma és terjedelme közötti fordított viszony logikai törvénye alapján minél kevesebb jellemzővel történik egy idea definiálása (pl. az igénypont esetében), annál nagyobb a definíció által felölelt tárgyak terjedelme és viszont: minél konkrétabb egy ipari terméket megjelenítő modellen vagy mintán, illetve általában valamely eredeti kifejezésformán keresztül való meghatározás, annál szükebb az oltalom terjedelme, annál redukáltabb a kizárólagosság köre. A szabadalmi oltalom ugyanis független attól a konkrét kiviteli alaktól, amelyben az áruidea testet ölt, a szerzői jogi oltalom viszont csak a konkrét kifejezésformára (és az egyediesült elemekre), a növényfajta, a használati minta, ipari minta és integrált áramköri védelem pedig csak a konkrét kiviteli alak által jellemzett ideára vonatkozik. 15. A szellemi tulajdon egy másik általánosan elfogadott doktrínája a szellemi javak különböző aspektusainak kumulatív oltalmi lehetősége, amelyről a kettős természetű funkcionális művek kapcsán már tettünk említést (pl. a találmány leírásának, a védjegy grafikai ábrájának szerzői jogi, gyakorlati hasznosításának iparjogvédelmi oltalma). A forma, mint statikus, strukturális alkotás hármas természetű: az esztétika, technika és a szemiotika keresztútján fekvő alkotás, amely elvileg lehet esztétikai jellegű művészi mű vagy ipari minta, technikai jellegű találmány vagy használati minta és szemiotikái jellegű védjegy. A forma oltalmának kumulációja tekintetében háromféle megoldás ismert: — az egyidejű, párhuzamos, teljes kumuláció (pl. Franciaországban, Angliában, ahol mind a szerzői jog, mind pedig az iparjogvédelem keretében védhetők az ipari formák), — az egyidejű, párhuzamos, részleges kumuláció (pl. az NSZK-ban, ahol a szerzői jogi védelem csak a vertikálisan magasabb szintű, kellő esztétikai eredetiséggel bíró alkotásokat illeti meg, míg ipari vagy ízlésminta esetén az esztétikai színvonal alacsonyabb),23 — a teljes, horizontális elválasztás pl. az USA- ban, Japánban a forma jellege, illetve a tartalom és a forma összefüggésének szorossága szerint (USA, 1959, in re Mazer/Stein). A fentieknek megfelelően a forma lehet szabadalmi vagy használati mintaoltalom tárgya, ha hasznos, technikai funkciója van (pl. a légellenállást csökkentő áramvonalas forma, csúszásgátló autógumi), lehet ipari mintaoltalom tárgya, ha esztétikai szerepe van (ennek próbája, hogy a termék a minta nélkül is működőképes-e), lehet művészeti műként szerzői jogi oltalom tárgya, ha a formának a terméktől elválasztható, független létezése van, végül lehet védjegyoltalom tárgya, ha a forma disztinktív, a használat során új szemantikai tartalmat, második jelentést („secondary meaning”) nyert, és nem funkcionális jellegű (pl. Coca-Colás üveg).24 16. A technikatörténet számos olyan esetet ismert, amikor ugyanazt a találmányt egymástól függetlenül, esetenként egyidejűleg többen megalkották. Ennek kapcsán hivatkoztunk a kínai nyomdagép és Gutenberg későbbi találmánya, a kínai porcelán és Böttger későbbi találmánya független megalkotására. A csaknem egyidejű független találmányra azonban még több példa van: a fényképészeti eljárást csaknem egyidőben, egymástól függetlenül találta fel a francia Daguerre és az angol Talbot (ennek megfelelően a franciák dagerrotípiának, az angolok talbotípiának nevezték), a dinamót Jedlik Ányos, a francia Pixii, illetve a német Siemens, a villanykörtét Edison és az angol Swan, a telefont Bell és Gray, a benzinporlasztót Bánki-Csonka és a német Maybach, a rádiót az olasz Marconi és az orosz Popov, a repülőgépet
