Iparjogvédelmi Szemle, 1991 (96. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 2. szám - Dr. Bobrovszky Jenő: Az iparjogvédelem elvi-elméleti alapjai
20 dr. Bobrovszky Jenő lett az állam csak a szabadság biztosítására avatkozik be. E filozófia szerint a monopólium versenytorzító hatású „economic conspiracy”, gazdasági összeesküvés, nem tét nélküli kérdés tehát a szabadalom tisztázása a monopólium Káin-bélyege alól. (A monopoltilalomnak történelmi rangot ad az a körülmény, hogy kimutathatóan római jogi eredetű: „ne quis...monopólium andeat exercere”, „senki ne merészeljen monopóliumot gyakorolni”.)16 A szabadalmi rendszer, mint szellemi tulajdon, mint — különböző elemeknek és jogi hatásoknak egészként működő egysége — a kizárólagos, a prokompetitív és kooperatív elemek piackonform ötvözete. A szabadalmi kizárólagosság sajátossága erkölcsi megalapozottsága és a privativ jelleg (a „privo” latin igének „megfosztani” értelmében) hiánya, továbbá a kizárólagosság kivételessége és sokirányú korlátozottsága. A szabadalmi kizárólagosság erkölcsi megalapozottsága és privativ jellegének hiánya azt jelenti, hogy a szabadalom — szemben pl. egy adminisztratív monopóliummal — nem megfosztó, a vállalkozási szabadságot korlátozó jellegű, mivel olyan újonnan alkotott termékre vagy eljárásra nyújt elkülönítő kizárólagosságot a feltalálónak vagy jogutódjának, amely addig sem volt senkinek a birtokában, és így nem is vállalkozhatott rá, és amelynek titkát a feltaláló a szabadalom ellenében feltárta. Ezzel szemben a privativ jellegű adminisztratív és kartelmonopólium egy-egy már létező, elvileg nyitott tevékenységi kör egészét vonja el a társadalomnak nyújtott ellenszolgáltatás nélkül a versenytársak elől. A szabadalmi kizárólagosság kivételességének biztosítéka a feltalálói tevékenység (nem-nyilvánvalóság, kézenfekvőség) kreativitáspszichológiai gyökerű, ezért viszonylag rugalmas, nyílt kritériuma, amelynek alapján a szabadalmi hatóságok szabályozzák az innovációs verseny versus kizárólagosság struktúra egyensúlyát. Az alapvetően negatív, preventív jellegű szabadalmi kizárólagosság sokirányú (időbeli, területi, terjedelmi, tartalmi stb.) korlátozásnak van alávetve, amelyek célja a jogosultat védő (protektiv) és másokat korlátozó (prohibitív) hatások egyensúlyának megteremtése. A szabadalom prokompetitív jellege következtében nem jellemezhető a monopólium = versenyhiány, a gazdasági verseny szabadságának kizárása képletével. A szabadalom prokompetitív eleme abban nyilvánul meg, hogy bárki számára nyitva áll a közzétett találmányból merített impulzusok révén a találmány továbbfejlesztésének vagy alternatív megoldások kifejlesztésének lehetősége. A szabadalom ily módon egy „önfeloldó”, gyorsan enyésző piacuralom, versenyerősítő kizárólagosság. A szabadalom kooperatív eleme a piaci szereplők összekapcsolását szolgálja azzal, hogy a licencia adása, illetve az átruházhatóság révén a szabadalmas lehetőséget kap a kizárólagosság teljes vagy részleges átengedésére, az együttműködési kapcsolatok széleskörű kiépítésére; a szabadalom tehát egyidejűleg versenyeszköz és kooperációs módszer („kotechnika”). A szabadalom „monopólium-paradoxona” azzal oldódik fel, hogy ez a jog a verseny gyermeke, a vállalkozási szabadság korlátozása a verseny erősítése érdekében, a prokompetitív és kooperatív elemekkel együtt kis mértékben „adagolt” kizárólagosság az innováció ösztönzése céljából. A fentiekben vázolt megfontolások alapján az USA, az EGK és Japán közjogi jellegű „antitrust” törvényeiben és gyakorlatában a szabadalmat, mint magánjogi szellemi tulajdont általában úgy tekintik, mint a monopoltilalom alóü kivételt, amely monopóliumnak csak az oltalommal való visszaélés esetén tekinthető.17 10. Mint ismeretes, az Amerikai Egyesült Államok monopolellenes törvénye, a „Sherman Antitrust Act” 1890-ben született. A törvény megtiltotta bármely ipari tevékenység monopolizálását. Ezek az árrögzítéssel vagy piacfelosztással járó kartellcselekmények ipso facto bírói eltiltással járnak, egyéb esetekben azonban a „rule of reason” doktrína alapján konkrétan mérlegelik a versenykorlátozó hatást. Már a Kongresszus előtti tárgyalások során maga Sherman szenátor kijelentette, hogy „a szabadalmi jogok által biztosított korlátozott monopólium elismert kivétel, mivel ez az egyetlen módja a feltaláló díjazásának”. Kezdetben a bíróságok a Sherman Act szűk értelmezésével lényegében azt az álláspontot foglalták el, hogy szabadalom esetén a monopolellenes törvény nem alkalmazható. Később ezt finomították és megkülönböztették a szabadalomban bennerejlő és kívüleső jogokat. A bíróság a „rule of reason” doktrína alkalmazásával esetenként mérlegelte egyrészt a szabadalomban bennerejlő jogokat, másrészt a monopolellenes törvényhozás elvei megsértésének konkrét fokát, pl. a cikk ára rögzítését a licenciaszerződésben, a piacok felosztását, a jövőbeli szabadalmakra keresztlicencia kikötését a piaci dominancia biztosítására, a hasznosítás területeinek korlátozását, a licenciavevővel kapcsolatos korlátozások kikötését (ún. „tying practices”), a szabadalom terjedelmén túli ellenőrzés kikötését, amely beléphet a „visszaélési zónába”. A Legfelsőbb Bíróság kidolgozta az ún. „tying” doktrínát, amely szerint a korlátozó kikötések általában versenykorlátozó célúak, kivéve azt az esetet, ha a minőségellenőrzést szolgálják. Az általános értelmezési elv pedig az „in dubio pro libertate”, kétség esetén a verseny szabadsága javára kell dönteni. (Ez a monopóliumértelmezési elv azonban nem vonatkozik a szabadalmi igénypontra, amelyre társadalmi szerződés jellege miatt az ekvivalencia elvvel kiegészített szerződési értelmezési szabályok irányadók.)
