Iparjogvédelmi Szemle, 1991 (96. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 1. szám - Dr. Ficsor Mihály: A szolgálati találmányok és az újítások díjazásáról
A szolgálati találmányok és az újítások díjazásáról 35 a minőségjavítását), az exportnövelő és az importot kiváltó hatást, a találmány hatását a vállalat általános műszaki, technikai színvonalára, a találmány szerinti terméknek a vállalat által történő gyárthatóságát, illetve eljárás esetén annak alkalmazhatóságát, a feltaláló által rendelkezésre bocsátott találmányi szintű megoldás kidolgozottságát (ez talán a feltalálói hozzájárulás körében szerencsésebben lenne értékelhető, F.M.), valamint a találmány szerinti megoldás bevezetésének kísérleti és fejlesztési költségét, időigényét (szintén értékelhető az alkotói hozzájárulás körében, F.M.). E körülményeket a szerzők5) sajátos százalékpontrendszerbe sorolták be. E példa talán alkalmas annak alátámasztására, hogy az előny fogalma a gyakorlatban kibontható és értelmezhető. Annyira legalábbis biztosan alkalmazható, mint az 1983. évi rendeletek szerinti „ hasznos eredmény”, s a tetejébe még csak nem is magyartalan, nem is értelmetlen. MIHEZ JÁRUL HOZZÁ A FELTALÁLÓ, AZ ÚJÍTÓ? A találmányi, illetve az újítási díjnak nemcsak az előnnyel, hanem az annak eléréséhez nyújtott alkotói (feltalálói, újítói) hozzájárulással is arányban kell állnia (Tr. 3. § /l/ bek. és Úr. 6. § /1/ bek.). Az alkotói hozzájárulás fogalma alkalmas annak kifejezésére, hogy az előny részben a feltaláló (újító), részben a munkáltató tevékenységének eredményeként jelentkezik. Ebből következik, hogy az előnyt az eléréséhez való hozzájárulás arányában kell megosztani a munkáltató és az alkotó közt. A díjazás tehát a Tr. és az Úr. szemléletében nem más, mint az előny megosztása a két fél közt, az előnyön való osztozkodás. A feltaláló (újító) a szellemi alkotás létrehozásával, a munkáltató pedig a megoldás kidolgozásához szükséges feltételek megteremtésével és az alkotás bármely módon történő értékesítésével kapcsolatos vállalkozói tevékenységével és kockázatvállalásával járul hozzá az előny létrejöttéhez. Tehát az előny eléréséhez a feltaláló (újító) a megoldás kidolgozásáig terjedő időben végzett tevékenységével járulhat hozzá, ezzel szemben a munkáltató a megoldás létrejöttét követően is folytat olyan tevékenységet, amely befolyásolhatja a jelentkező előnyök körét és mértékét. Voltaképpen az előnyök jelentős részét éppen ez a vállalkozói tevékenység eredményezi. Ehhez képest indokolatlanul szűknek tűnik a reprezentatív felmérésre adott válaszokból, illetve egyes pályázati anyagokból kiolvasható értelmezés, amely szerint a feltalálói hozzájárulás csupán annyit fejez ki, hogy a megoldás (a találmány vagy az újítás) létrehozásában milyen szerepe van a feltalálónak (az újítónak) és mennyiben segítette a gazdálkodó szervezet a megoldás létrejöttét. E szükebb értelmezésen belül vezet csak pontos eredményre az alkotói hozzájárulás mértékére ható, s az egyik pályaműben6) százalékos skála alapján értékelt tényezőknek olyan csoportosítása, amely szerint az alkotói hozzájárulás mértéke a probléma felvetésében és a probléma megoldásában játszott feltalálói (újítói) szereptől, továbbá a feltalálói (újító) munkaköri kötelességeitől, beosztásától függ. A szóban forgó pályamű egyébként az alkotói hozzájárulás mértékét egy 0-tól 100%-ig terjedő skála szerint határozta meg, ami véleményem szerint túlságosan tág határok közé helyezi a konkrét díjalkut. Talán célszerűbb, ha a munkáltató sajátos körülményeire tekintettel meghatározzák, hogy általában az adott munkáltatónál milyennek tekintik a munkáltatói és az alkotói hozzájárulás átlagos, szokásos arányát, s az egyes díjazási szerződésekben e kiindulási alapon értékelik az alkotói hozzájárulás mértékére ható egyedi, speciális körülményeket. ANALÓGIA Az OTH és a MIÉ részéről kiírt pályázat figyelemre méltó tapasztalata volt, hogy olyan értelmezés is kialakult a gyakorlatban, amely szerint kétféle díjazási módszer van: az előny alapján történő díjazás, illetve a licencanalógia útján történő díjazás. A már hivatkozott útmutató szerint az ún. analógia- módszer annak megvizsgálását jelenti, hogy más, hasonló funkciójú megoldás megszerzése milyen ráfordítással járna. Ebből a szempontból figyelembe vehetők pl. a licencforgalomban szokásos díjviszonyok. A licencanalógia tehát nem az előnnyel arányos díjazás alternatívája, hanem az előnyre vonatkozó, a piaci, forgalmi viszonyokon alapuló globális becslés. Licencanalógiával az előny és nem a díj határozható meg. FEDÉSI HÁNYAD — ALKOTÓI HOZZÁJÁRULÁS A díj mértékére hatással van az ún. „fedési hányad” is. Ez a fogalom a találmány (újítás) részesedési arányát fejezi ki az előny keletkezésében, ha a találmány (újítás) eredményeként létrejött objektiválható termék (termékrész) csupán egy részét képezi egy nagyobb egységnek (berendezésnek), amelyből az előny származik. A „fedési hányad” mértéke a korábbi gyakorlat szerint sem volt azonos a találmány (újítás) szerinti résznek az egész termékben képviselt értékarányával, hanem kifejezte a találmány (újítás) szerinti rész műszaki- gazdasági jelentőségét is. Ez utóbbi pedig az alkotó tevékenység eredménye. Ezért ajánlható az a megoldás, hogy a fedési hányadot a feltalálói (újítói) hozzájárulás arányának meghatározása során vegyék figyelembe. Nem vezet pontosabb eredményre az sem, ha a vetítési alapot — amely mérhető — a lényegében nem mérhető
