Iparjogvédelmi Szemle, 1991 (96. évfolyam, 1-6. szám)

1991 / 1. szám - Dr. Ficsor Mihály: A szolgálati találmányok és az újítások díjazásáról

A szolgálati találmányok és az újítások díjazásáról 33 s e korlátlan rendelkezési joguk alapján köthetnek szerződést a gazdálkodó szervezettel megoldásuk hasznosítására, illetve átruházásra. Az újító jog- és kellékszavatossággal nem tar­tozik, tekintettel arra, hogy az újítás hasznosítá­sáról vagy átadásáról a gazdálkodó szervezet dönt — a saját kockázatára. A gazdálkodó szervezetet illeti meg a munkaköri kötelesség körében, illetve az eszközeivel kidolgozott újítással való rendelke­zés joga (Úr. 5. § /1/ bek.). Minden más újítással rendelkezhet ugyan az újító, de csak azzal a korlá­tozással, hogy a gazdálkodó szervezet jogosult az újítást — nem kizárólagos jelleggel — hasznosí­tani (Úr. 5. § /2/ bek.). Az Úr. személyi hatályára vonatkozó korláto­zásnak nem az a rendeltetése, hogy mestersége­sen elkülönítse a szellemi alkotásokat alkotóik jogi (munkajogi) helyzete alapján. Erre egyrészt azért nincs szükség, mert az Úr. az újító díjazására vo­natkozó szerződés tartalmának megállapításában a feleknek lényegében ugyanazt a szerződési sza­badságot biztosítja, mint az Úr. hatályán kívül eső szellemi alkotásokkal kapcsolatos szerződések ese­tén a Ptk. Másrészt —jogszabályi tilalom hiányá-' ban — nincs akadálya annak, hogy a felek közös megegyezéssel akkor is az Úr. szabályaival össz­hangban állapítsák meg szerződésük tartalmát, ha nem tartoznak vagy valamelyikük nem tartozik az Úr. hatálya alá. Nincs szükség tehát „névleges” szerzőtársakra. S nemcsak nincs szükség rájuk, hanem jogellenes is az alkotók, a megoldást ténylegesen kidolgozók közé való felvételük, besorolásuk. Az Úr. 3. íj­ának /1 / bekezdése rögzíti, hogy újító az, aki a megoldást tartalmazó javaslatot kidolgozta. Az újítói minőség elismerésére való jog, a szerzőség személyhez fűződő jog, s mint ilyen érvényesen még részben sem ruházható át. Az olyan szerződésekre, amelyek a gazdálkodó szervezettel munkaviszonyban álló „névleges szer­zőtárs” révén vonják a jogviszonyt az újítási ren­delet hatálya alá, a bírósági gyakorlatban4) kifor­málódott az az elv lehet irányadó, amely szerint a vagyoni jogok tekintetében önmagában nem ered­ményez érvénytelenséget a szerzőségre, vagy an­nak részarányára vonatkozó megáilapodás, s ha a felek akarata voltaképpen nem a szerzőség elis­merésére, hanem más célra irányult, a szerződés színlelt, és azt a leplezett szerződés alapján kell megítélni (Ptk. 207. § /4/ bek.). A konkrét eset­ben ez azzal járhat, hogy a „névleges szerzőtársra” vonatkozó kikötés semmissége mellett a szerződés fennmarad, mint olyan megállapodás, amely az Úr. rendelkezéseinek a felek jogviszonyára való al­kalmazására irányul. Egy ilyen szerződés eredmé­nye lehet pl. az, hogy a jog- és kellékszavatosság alól a megoldást szolgáltató mentesül, erre tekin­tettel azonban csak alacsonyabb összegű díjazásra tarthat igényt. LÉPCSŐZETES DÍJIGÉNY Az előző gondolatmenet némiképpen azokra az ag­gályos panaszokra is választ ad, amelyek kifogá­solják, hogy a személyi hatályra vonatkozó ren­delkezés folytán különbözni fog az ún. „külsők” és az újítók díjigénye. A rendelet hatálya alá nem tartozók magasabb díjazásra tartanak, tarthatnak igényt, mint az újítók, és ez „aránytalanságra” ve­zet — állítják. Megítélésem szerint általában, ti­pikus esetben az Úr. hatálya alá nem sorolt sze­mélyek díjigénye okkal, alappal magasabb, mint az újítóké. Egyrészt ugyanis — a jog- és kellék­szavatosság folytán — ők kockázatot is viselnek a hasznosítás során, másrészt nekik a gazdálkodó szervezet a díjazáson kívül nem fizet havonta mun­kabért. Egyébként ez utóbbi szempontra, valamint a díj alkuban elfoglalt pozícióra figyelemmel az is természetesnek tűnik, hogy annak az újítónak a díjigénye, akit megillet az újítással való rendelke­zés joga, meghaladja az újítást munkaköri köteles­sége körében kidolgozó újító díjigényét. EGY RÓKÁRÓL KÉT BŐRT — KÉTSZERES DÍJAZÁS KÜLFÖLDI SZABADALOM ESETÉN? A reprezentatív véleménykutatás egyik csudabo­gara az a vélemény, amely szerint a Tr. 2. íj­ának /3/ bekezdése „ indokolatlan megkötést tar­talmaz”. Ez az indokolatlan megkötés nem más, mint az, hogy a külföldi szabadalom (más olta­lom) alapján történő értékesítés esetén a haszno­sítás után találmányi díj csak akkor jár, ha azért a feltaláló belföldi szabadalom alapján nem tarthat igényt a találmányi díjra. E rendelkezéssel kap­csolatban nem értik az „iparjogvédelmi szakem­berek..., hogy a — máskülönben minden kérdés­ben szabad kezet adó — rendelet miért pont ezt a kérdést korlátozza. Egyes vállalatok a rendelet ellenére élnek a kettős díjazás lehetőségével.” Sőt! „E megkötést a válaszadók a feltalálókra nézve sérelmesnek és a szabadalmak elterjesztését gátló, illetve területi függetlenségüket sértő jellegűnek érzik.” Őszintén szólva nem világos, mi is az a „kettős díjazás”. Ha a belföldön előállított terméket kül­földön forgalomba hozzák — akár oltalom alatt áll a találmány a külföldi államban, akár nem — természetesen a belföldi (!) szabadalom alapján találmányi díj jár a külföldi forgalombahozatalból származó előnyök után is. Arra természetesen — akárcsak a „tisztán” belföldi hasznosítás esetén — nincs lehetőség, hogy két hasznosítási cselekmény után külön- külön találmányi díjat fizessenek. Ha az előállítás előnyei után jár a talámányi díj, a for­­galombahozatallal nem keletkezik újabb díjigény — és ez megfordítva is igaz. Az nem kizárt, hogy —- ha az eset körülményei indokolják — akár idő­ben, akár termékmennyiségek szerint megosztva a találmányi díj egy részét az előállítás, másik részét a forgalombahozatal után fizessék. Ezt megerősíti

Next

/
Oldalképek
Tartalom