Iparjogvédelmi Szemle, 1991 (96. évfolyam, 1-6. szám)

1991 / 2. szám - Szemelvények az újítási és találmányi szakértői testület gyakorlatából I. rész

64 Szemelvények az Újítási és Találmányi Szakértői Testület gyakorlatából nyi díjat fizetni, hanem a díjfizetési kötelezettség kü­lön átvállalása és az ehhez szükséges feltalálói hozzá­járulás nélkül — a hasznositó szabadalmastárs. Ettől eltérő megállapodás is lehetséges, s ez alapján képzelhető el a másik — általában kevésbé célszerű — megoldás: a munkáltató szabadalmastárs fizeti a találmányi díjat a vele munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló feltalálóknak az Szt. 16. §-ának (2) bekezdésében biztosított, törvényből folyó hasznosítási engedély fejében fizetett — részesedési hányadának megfelelő — díj alapján nála jelentkező hasznos eredmény alapulvételével. E két megoldás azonban együttesen nem alkal­mazható, e lehetőségek ugyanis kizárják egymást: ugyanazért a hasznositási cselekményért találmányi díj csak egy jogcímen járhat. Ebből a szempont­ból pedig az is közömbös, hogy a szabadalmastárs iemond-e az Szt. 16. §-ának (2) bekezdése alapján őt megillető díjazásról. E díjazási megoldások közül a Kombinát és a Vál­lalat az elsőként ismertetettet választották. Szándé­kuk feltehetően a találmányi díj kétszeres elszámolá­sának kiiktatására irányult, annál is inkább, mivel az R. 2. §. (2) bekezdésébe nem külön díjazási jogcímet teremt, hanem lényegében „egy helyre telepíti” vala­mennyi feltaláló találmányi díjigényét, nevezetesen a társjogosult hasznosítóhoz. Ebben az esetben egyet­len (a gyártási jog alapján fennálló) díjazási jogcím létezik, a jogszabály tehát mindegyik feltaláló vonat­kozásában egyformán rendezi a díjazási igény kérdé­sét. A díjfizetési kötelezettség egy helyre, nevezetesen a Kombináthoz összpontosult. A feltalálóknak tehát újabb díjkövetelésük nem lehet, mert — az iratokból kitűnően — a Kombinát e kötelezettségének eleget is tett, a hasznosítás utáni díjazással, amely egyben az Szt. 16. §-ának (2) bekezdése szerinti licencia alapján befolyt hasznos eredményből származó részesedés után járt. Az előzőekben kifejtett álláspont a jelenleg hatályos 77/1989. (VII.10.) MT rendeletnek is megfelel. [SZT-8/1990.] A találmányi díj fizetésére való kötelezett­ség megállapításánál irányadó szempontok [(11/1983. V.12.) MT r. 2. § (2) bek.]. Az Sz. Kutatóintézet (a továbbiakban: Kutatóin­tézet) szakértői véleményt kért az „Eljárás.. .szárma­zék előállítására” című találmány feltalálóinak díja­zásával kapcsolatosan. Előadta a Kutatóintézet, hogy előzőleg az Országos Találmányi Hivataltól kért és kapott jogi tájékoztatást; hivatkozott az 1990. jú­nius 4-i levelében és annak mellékletében összefog­lalt tényállásra és utalt az azokban megfogalmazott kérdéseire. A Kutatóintézet megkereséséhez csatolták az E. gyárral kötött hasznosítási szerződését az azzal kapcsolatos véleményeltérési nyilatkozattal együtt. Benyújtották továbbá az E. gyár és a feltalálók közötti találmányi díjazási szerződést. A Szakértői Testülethez intézett megkeresésből, az abban hivatkozott és a mellékelt iratokból megállapítható tényállás lényege szerint a találmányt a Kutatóintézeten belüli, saját kockázatú témaként dolgozták ki, az E. gyár által gyártott allopurinol előállításához. Az E. gyár fejlesztői az üzemesítésben vettek részt, feltalálói részarányuk 60 %. Az E. gyár által aláírt és megküldött haszno­sítási szerződést a Kutatóintézet véleményeltéréssel fogadta el 1989. március 23-án. A véleményeltérés lényege az volt, hogy míg az E. gyár a szerződés 1. pontjában a gyártási eljárás közös kifejlesztését hangsúlyozta, addig a Kutatóintézet a 2. pont kie­gészítésével azt emelte ki, hogy a kísérleteket saját költségén és kockázatára végezte el; a Kutatóintézet továbbá a szabadalmi igényét átruházta az E. gyárra. Ennek megfelelően az E. gyár saját szolgálati ta­lálmányaként tett az előállítási eljárásra szabadalmi bejelentést 1989. július 21-én; a szabadalomengedé­lyezési eljárás folyamatban van, soron kívüli vizsgá­lattal és a közzététel mellőzésével. A hasznosítási szerződés 5. pontja szerint a felta­lálók és a közreműködők díjazása az E. gyár feladata. A szerződés 6. pontja pedig a hasznosítás teljes idő­tartamára az anyagköltség-megtakarítás 30 %-át ki­tevő licencdíjat állapít meg a Kutatóintézet javára; a megtakarítás számítása során a feltalálók és a köz­reműködők díját levonják. Az E. gyár és az összes feltaláló között kötött ta­lálmányi díjszerződés 2. pontja a szerződés alapja­ként hivatkozik az E. gyár-Kutatóintézet hasznosí­tási szerződésre; a 3. pont pedig a hasznosítás kezdő időpontját 1989. január 1. napjában rögzíti. A díj­­szerződés 4. pontja a találmány alkalmazásának je­lentőségét a lényeges anyagköltség-csökkenésben és import-megtakarításban jelöli meg. Az 5. pont a szabadalom megadásáig, a haszno­sítás első két évére újítási díjklént köti ki az anyag­­megtakarítás 5 %-át; a szabadalom megadása ese­tén pedig 1993. december 31-ig az anyagköltség­megtakarítás 9 %-a kerül találmányi díjként kifize­tésre, s a különbözetet is elszámolják az újítási díjhoz képest. A feltalálók díjazásával kapcsolatban felmerült kérdések abban foglalhatók össze, hogy az E. gyár által a Kutatóintézetnek folyósított licenciadíj alap­ján jár-e, illetőleg fizethető-e további találmányi díj a feltalálóknak azon kívül, amit az E. gyártól közvet­lenül kapnak? Lehetséges-e, hogy a licenciadíjból csak a Kutató­­intézet feltalálói részesüljenek? Ha nem találmányi jogcímen, van-e mód valamely más jogalapon történő díjazásra?

Next

/
Oldalképek
Tartalom