Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1989 (94. évfolyam, 1-4. melléklet)
1989 / 1. szám - Könyvismertetés: Lontai Endre: Jogegyesítés a nemzetközi iparjogvédelem területén
8 Melléklet 1989/3 - SzKV KÖNYVISMERTETÉS Lontai Endre: Jogegyesítés a nemzetközi iparjogvédelem területén Sajátos és elgondolkodtató ellentmondás, hogy míg a műszaki-tudományos fejlődés hétmérföldes léptei és a nemzetközi együttműködésnek a nemzeti jogi keretek kényszerzubbonyát egyre több helyen feszítő izmosodása bőséges ténybeli és elméleti anyagot szolgáltat a nemzetközi és nemzeti iparjogvédelmi problematika folyamatos újragondolásához, viszonylag kevés szerző vállalkozik arra a bátor tettre, hogy e kérdések kapcsán átfogó monográfiával lépjen a szakmai közösség elé. Nyilvánvalóan szerepet játszik ebben a téma nagyfokú műszaki-közgazdasági-jogi-nemzetközi komplexitása, képlékenysége, munkaigényessége, gyors változása, amely komoly „szerzőpróbáló'' helyzetet eredményez. Külön öröm ezért, hogy e kérdéskörben olyan avatott szerző, mint Lontai Endre vállalkozott az eddigi elméleti eredmények szintetizálására és a továbblépés irányainak, kényszerűségeinek és lehetőségeinek feltárására. A „Jogegységesítés a nemzetközi iparjogvédelem területén" eredeti szemléletmóddal és élvezetes stílusban nagyszerű panorámát nyújt a jogterület, valamint a ráépülő tevékenységi és intézményrendszer alapvető elméleti és gyakorlati feszültségpontjairól, elmélyülten és kritikusan feldolgozza és integrálja a megtett út eredményeit, felvillantja a továbbhaladás lehetséges ösvényeit, útelágazásait. A monográfia a nemzetközi gazdasági és tudományosműszaki együttműködés jelentőségnek és jellegének felvázolása után bemutatja az iparjogvédelem nemzetközi intézményrendszerét, az iparjogvédelem keretei között jelentkező érdekeket és érdekösszeütközéseket, a nemzetközi iparjogvédelem terén kirajzolódó aktuális ten• ódákat, valamint a jogegységesítés esélyeit, majd .^fogalmazza következtetéseit és javaslatait hazai jogunk továbbfejlesztésére. Egy ilyen gondolatgazdag, átfogó mű részletes ismertetésére egy rövid recenzió keretében természetesen nem vállalkozhatunk, ezért csak azokat az elemeit kívánjuk kiemelni helyeslőleg, néhol vitatkozva, amelyek különösen fontosnak és a jelenlegi modernizációs piacgazdaságépítő törekvések fényében méginkább időszerűnek tűnnek. A mű egyik izgalmas kérdéscsokorja az iparjogvédelem jogterületével összefüggő elméleti problémakör, különösen pedig az iparjogvédelmi intézmények egységes elvi alapjának kutatása. Nem kisebb kérdésről van itt szó, mint arról, hogy mi teremti meg ezeknek az intézményeknek a kohézióját. Helyesen utal a szerző (17. old. és kov.) arra, hogy az eddigiekben elfogadott „szellemi alkotások joga" minősítés erőteljesen megkérdőjelezhető és álláspontunk szerint ugyanez vonatkozik arra az elméletre is, hogy „a szellemi alkotásokkal összefüggő vagyoni viszonyok alapjában elosztási viszonyok". Ezek az elméletek szükségszerű következményei voltak a korábbi években a személyiségi aspektusok politikaiideológiai alapon való túlhangsúlyozásának és annak a ténynek, hogy a vállalati érdekeltség háttérbeszorulása mellett az egyéni motiváció vált dominánssá, a szabadalom piaci versenyeszközből a díjfizetések bizonylati eszközévé degradálódott. Ez fejeződött ki végletes formában a szerzői tanúsítvány intézményeiben, de ez jelenik meg a Ptk. 86. § azon megoldásában is, amely az egész szerzői jogot és iparjogvédelmet a személyhez fűződő jogok illetve a személyek polgári jogi védelme körében gyökerezteti és annak egyik nyúlványaként fogja fel. Ügy tűnik a gazdasági modellváltás mai korában megérett az idő arra, hogy ezt az összefüggést is a feje tetejéről a talpára állítsuk és a kérdéses jogterületet ne úgy tekintsük, mint elsődlegesen személyiségi jogi érdekek kifejezőjét, amelynek vagyoni mozzanatai is vannak, hanem fordítva: olyan vagyoni viszonyoknak, amelyeknek erős személyiségi vonzatai vannak. Ezért kell egyetérteni a szerzővel abban, hogy: ,,A vagyoni mozzanatok túlhangsúlyozása mindenesetre jobban megalapozza a kérdéses jogterület egységét, mint a személyiségi elemek elsődlegességét valló koncepciók" (18. old.). Kérdés azonban, hogy mi ezeknek a „vagyoni mozzanatoknak" az a specifikuma, amely a jogterület koherenciáját megteremti? A szellemi alkotások jogának koncepciója alapján ugyanis — mint arra a szerző rámutat — nem problémamentes a jogterület belső koherenciája. „Prima facie nyilvánvaló — írja a szerző (17. old.)—, hogy az iparjogvédelem fent hivatkozott részterületei erősen eltérő jellegűek, s — szemben a szerzői jog területével — nagyfokú heterogenitást mutatnak". A heterogén iparjogvédelmi részterületek jogterületi egységét — amely a szellemi alkotások koncepciója alapján nem értelmezhető — álláspontunk szerint az a körülmény teremti meg, hogy az iparjogvédelmi intézmények alapvetően a piaci áru szellemi értékkomponenseit védik. A szabadalom és a know-how oltalom az áru szellemi tartalmát adó találmányt és egyéb műszaki-gazdasági ismeretet, az ipari mintaoltalom az áru külső kialakítását, a védjegyek és egyéb árujelzők, mint „piaci kódok" oltalma pedig a hírnévhez, goodwillhez tapadó, az értékesítést előmozdító piaci bizalmat védik az ellen, hogy mások jogtalanul elsajátítsák és bitorolják. A jogterület alapvető vonatkoztatási pontja tehát a piaci áru, tárgyai pedig az annak különböző strukturális szintjein elhelyezkedő, az áru értékére és használati értékére
