Balogh István: Szabolcs vármegye terhei a 17. század végén - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 17. (Nyíregyháza, 2008)

II. Katonai megszállás Caprara és Caraffa idején (1685. szeptember - 1687. december)

lakosokat borzasztó módon kínozzák. Erről már a bizottságnak is sok helyről van tapasztalata, amelytől azt kérik, hogy találjon valami orvosságot, elsősorban a porció mérséklésével. Ha ezt saját hatáskörében nem teheti, tolmácsolja magasabb helyeken és támogassa kérésüket. Az is sérelme a vármegyéknek, hogy a királyi városokban lakó nemeseket - akik a polgárokat illető haszonvételekben nem részesülnek - a rájuk vetett porciófizetéshez való hozzájárulásra kötelezik. Azt sem hallgatják el, hogy a téli szálláson levő katonák (nemcsak a tisztek!), ugyanazt az ellátást követelik, a nemesi kúriába beszállásolják magukat, a nemeseket is ingyenes ellátással terhelik, fuvarra kényszerítik, tetszésük szerint messzi földre elhajtják, akadályozzák a jobbágyokat a földesuraikat illető szolgáltatások, ajándékok teljesítésében. Azt is szükségesnek látják megjegyezni, hogy a jobbágyokat terhelő fizetés elmaradása miatt egyes vármegyékben az alispánokat és más tisztségviselőket tömlöcbe vetik, bilincsbe verik. A jobbágyokat hadiszerek szállítására kényszerítik a szomszédos tartományokba, holott arra a törvény szerint a szabad városok kötelesek. Ezek azok a pontok, amelyek orvoslását általában kérik, részleges kérelmeiket pedig külön kívánják előadni. A bizottság a közösen összeállított kérések egyes pontjaira ugyancsak közös választ adott. Az első pontra: az amnesztia kiterjesztését a meghaltak örököseire nem áll módjában teljesíteni, ezt a kérést az udvarhoz kell felterjeszteni. Akik már kérésüket beadták, amennyiben kedvező véleményt kaptak, a határozatot megkapják. A királyi fiscussal perben állók ügyei vonatkozásában fennálló nehézséget annyiban enyhítik, hogy nem kell személyesen megjelenni, elég lesz a meghatalmazott vagy a prókátor jelenléte. A második pontra azt válaszolták, hogy az uralkodó legkomolyabb szándéka és legfőbb gondja az volt, hogy ezt követeli a haza gondja, ez az amnesztia értelme. A harmadik pontban foglalt kérésnek, a vármegyék folyamodásának őfelsége elé való terjesztését ismételten megígérik. A negyedikre pedig azt válaszolták, hogy a főparancsnok a beszállásolás kezdetén szigorú parancsot adott a katonaság károkozásának meggátlására, azért most és itt nem határoznak ennek a tiltásnak megismétléséről. Azt nem tudjuk, hogy a bizottság meddig ülésezett Kassán, ugyanis a jegyzőkönyvben dátum nélkül - de még decemberre tehetően - csupán az a bejegyzés található, hogy a két követ hazatért, „a tanácskozásról híven beszámolt". Utána néhány lapon - de már február 4-i keltezéssel - ugyanez megismételve: „a tanácskozásthíven előadták, azt a levéltárban elhelyeztük". Ezen a gyűlésen a négy szolgabíró mellé két-két tekintélyes személyt (Vay Ádám, Jósa Miklós, Jármy András,