Halmos Sándor: Szatmár vármegye zsidósága - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 16. (Nyíregyháza, 2008)

II. A betelepedéstől a vészkorszakig - 2. Az emancipáció rögös útján

újrateremtésében jelentős szerepet vállalt gr. Károlyi Sándor generális, aki híressé vált arról, hogy jelentős létszámú svábot és zsidót telepített be - főleg Nagykárolyba és környékére -, hogy fellendítsék a mezőgazdasági termékek adásvételét. Sőt, Károlyi Sándor még rabbit is hozott a betelepítetteknek Pozsonyból. Százötven év múlva Nagykárolyból tömegek települnek Szatmárnémetibe. A III. Károly által 1735-ben elrendelt zsidó összeírást annyiban kell komolyan venni, hogy fogalmat alkothatunk a zsidó jelenlétről Magyarországon. Az összeírás szerint 11 621 zsidó élt. Ebből 143 tanító (81 zsidó tanulóra esett egy tanító), 1139 kereskedő (ebből 814 házaló), 883 iparos (146 szabó, 59 mészáros, 203 pálinkafőző, 150 kocsmáros, 12 rabbi, 14 kántor, 36 sakter, muzsikusok, lakodalmi tréfacsinálók, bohócok). Az összeírás szerint Szatmárnémetiben 17 zsidó lakos volt. Szatmár megyében 100, Szabolcsban 30 zsidót írtak össze. Az 1815-ös összeírás szerint nem volt zsidó Szatmárnémetiben. 1857-ben összeírás szerint 13 502 lakosból egy sem izraelita! Ezt egyértelműen cáfolják a zsidó anyakönyvi adatok, melyek szerint 1851-1857 között 160 újszülöttel gazdagodott a zsidó közösség, akiknek természetesen két szülejük volt, és akkor még nincs beszámítva a hozzátartozó, vagy azok, akik nem voltak házasok, vagy házasok voltak, de még nem volt gyermekük. Cáfolja az összeírást az is, hogy az 1842-ben hivatalosan megalakult zsidó közösségnek 1858-ban zsinagógája, hamarosan rituális fürdője és 1864-ben önálló fiúiskolája lesz. 1844-től a szatmárnémeti zsidóság egyre szaporodik, és a betelepedések száma is nő. Zsidó kereskedők jiddis nyelvű cégtáblákat függesztettek ki, de hamar rájöttek, hogy ez nem jó, mert a lakosság nem érti. 1867-ben a kiegyezés hírére megszólaltak a harangok, ágyúdörgéssel ünnepelte a város a nagy eseményt, a zsidók is kinn voltak a piacon. Az eddigiekben láthattuk, hogy sem Szatmáron, sem Németiben, majd Szatmárnémetiben sem találni bizonyítékot a zsidók folyamatos jelenlétére. Nem is csoda. A történelem során mindkét város többször elpusztult (1536, 1562, 1675, 1703, 1816, 1817 stb.). Aztán ott voltak azok a mostoha körülmények, amikor nem telepedhettek le egyik városban sem. A zsidók jelenlétének adatszegénységét bizonyítja az is, hogy csak az 1850-es évek elejétől tették kötelezővé számukra a pontos anyakönyvi nyilvántartást. A város történetének kutatói is elhagyták a zsidóság szerepének elemzését, holott elválaszthatatlan tőle. 1783-ig kellett várni, amikor II. József feloldotta III. Károly

11 törvényét, s iskolalapításra, német vezetéknév felvételére és katonai szolgálatra kötelezte őket. II. József rendelete (1782) zsidó szempontból világtörténelmi jelentőségű. Ez volt az első gyakorlati erőfeszítés a zsidók emancipációjára, ugyanakkor az első jelentős, szinte baráti tett évszázadok óta, amelyben egy európai nagyhatalom a zsidókat részesítette. III. Károly (1685-1740) német-római császár, magyar király (1711-1740), 1714-ben csatlakozott az utrechti békéhez, amely megfosztotta a Habsburg-dinasztiát a spanyol koronától. Az öröklés megoldására adták ki a Pragmatica Sanctiót (1713), aminek alapján leányait illeti az örökség.