Halmos Sándor: Szatmár vármegye zsidósága - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 16. (Nyíregyháza, 2008)

IV. A szatmári zsidóság - 6. Községi adattár

világháborúban részt vett Steiner Ferenc, hősi halott lett Steiner Dezső. Weisz Lajos 1928-ban szíkvízgyárat, Weisz Andor - aki 1921-ben részt vett a Nemzeti Hadsereg­ben - kocsmát és üzletet nyitott. Czinn Salamon 1929-ben telepedett le és termények kereskedésével foglalkozott. 1941-ben 112 zsidót írtak össze, akiket 1944-ben zoko­gó falu búcsúztatott és még a gettóba is vittek élelmet számukra. A holokausztot né­hány fiatal élte túl. 1947-ben a településen zsidó nem található. SZAMOSVERESMART 1938-ban 12 zsidó család élt itt az 500 román család mellett. A kisméretű zsina­gógában csak szombaton és ünnepen imádkoztak. Volt köztük cséplőgép- és traktortulajdonos, boltos, kocsmáros és több mesterember. 1941-ben 29 zsidót írtak össze. 1944-ben 41 főt vittek el a szatmárnémeti gettóba, majd Auschwitzba. Öten élték túl a borzalmakat. A településen 1947-ben 11 zsidó élt, de a hatvanas években már egy sem. SZANISZLÓ A XVIII. század végén a Károlyi grófok telepítették le a zsidókat, akik a kóser bort szállították a nagykárolyi zsidóknak szőlőbirtokukról. 1850-ben alakult meg a hitközség Nagykároly fiókhitközségeként. Zsinagóga, mikve épült. 1910-ben önál­lósult, és akkor megválasztják Ansil Krauszt rabbinak, aki a közösséggel a holokauszt áldozata lett. A zsidóság létszáma 1890-ben 244, 1900-ban 240, 1920-ban 184, 1930­ban 183 (151 ebből jiddis anyanyelvűnek tartja magát), 1941-ben 174 fő. A nagyká­rolyi körzeti gettóból kerültek Szatmárnémetibe, majd Auschwitzba. 1947-ben 45 zsi­dó élt a településen, 1970-ben egy sem. SZATMÁRCSEKE 1941-ben 68 zsidót írtak össze. 1944-ben a mátészalkai gettóból Auschwitzba de­portálták őket. 1945-ben zsidó nem élt a faluban. SZATMÁRÖKÖRITÓ Az 1848/49-es szabadságharcban Weisz Ábrahám haszonbérlő nemzetőr lett. Az I. világháborúban részt vett Noé Hermann, aki tizedesként szerelt le, 1921-ben ter­ménykereskedést nyitott. Blau Nátán terménykereskedő 1931-től élt a faluban. 1941­ben 113 főt írtak össze. 1944-ben őket - 16-18 család - Mátészalkára, majd Ausch­witzba vitték. 1945-ben zsidó nem található. SZATMÁRUDVARI A XVIII. század utolsó harmadában már földet vásárolhatnak zsidók (1870-től). De hogy már régebben is éltek itt, az bizonyítja, hogy 1850-ben elutasítják Izsák Jó­nás Szatmárnémetibe történő betelepülési kérelmét. A szinérváraljai, majd szatmár­németi hitközséghez tartoztak. Temetővel, mikvével, majd a XX. század elején

Next

/
Oldalképek
Tartalom