Halmos Sándor: Szatmár vármegye zsidósága - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 16. (Nyíregyháza, 2008)

I. „A holtakért a madár énekel"

I. „A HOLTAKÉRT A MADÁR ÉNEKEL" vannak vidékek hova már utat csak romos templom s régi név mutat örmény-kert zsidó-sor magyar-telek örmények zsidók lakták székelyek s akad még itt-ott ki a néhai honosokról tud ezt-azt mondani vannak vidékek ahol csak a hant tudhatja már hogy ki nyugszik alant régen kikorhadt fejtől a kereszt a zsidó hamvát meg ne itt keresd s ki érti már a megmohosodott márványon az örmény föliratot vannak vidékek hol a s ír lapok négy sarkában finoman faragott négylevelű lóhere mélyed és századok óta nincs egy repedés esőcsöppöt és harmatcsöppöket gyűjtögetnek az örmény sírkövek vannak vidékek hol a madarak a temetőben oltják szomjukat ha szárazság van vagy éppen aszály a gaz-felverte mohos sírra száll iszik s hálából égre kel a holtakért a madár énekel Kányádi Sándor: Örmény sírkövek A Kányádi-vers az elmúlás, az elfeledés szomorú stációit, a szívbemarkoló múlt szomorú emlékét idézi. Úgy éreztem, az én munkám is egy ének, harangzúgás a múló emlékezet ébresztésére. Valamikor egy évtizeddel ezelőtt kezembe került Hatvány Lajos író 1820-as évekről írt Urak és emberek című könyve. Az öreg Bondy Hermann - a könyv szereplője - még Schiller és Heine könyvein nevelkedett, és csak törve tudott magyarul, de fia, Zsiga már a Nemzeti dalt szavalja neki, mint egy huszár, hogy aztán iparkodó magyarságát Karászi gróf gúnyos röhejjel utasítsa vissza, hiszen ,,mi kutyával és zsidóval németül szoktunk beszélni. "