Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)

NYÍREGYHÁZA

Nyíregyháza ugyanis ezekben az évtizedekben - sőt még ma is - a legnagyobb természetes szaporodást mutató táj központja, így a város vonzóereje akadálytalanul érvényesülhetett. Ez meg is látszik a népesség rohamos gyarapodásán. 1857-1910 között a lakosság 120 százalékkal növekedett, de ez a spontán növekedés nem párosult tudatos városfejlesztéssel. A mezőgazdasági népességnek a város peremén beépült szőlőskertekbe és bokortanyákra való kiszorulása még többé kevésbé természetes folyamatnak tekinthető, csakhogy bizonyos sajátosan városi (a közlekedésből és a forgalomból élő) társadalmi kategóriák szintén a város peremén építették fel lakóházaikat, aminek következménye a lakótelepülés mértéktelen kiterjedése lett. Ezért a városi lét alapfeltételét jelentő közművesítés (úthálózat, vízvezeték, világítás) megoldhatatlanná vált. Nyíregyháza igazgatási, közlekedési és forgalmi központjellegét az 1910. évi népszámlálás tükrözi a legjobban: a kereskedelemből, forgalomból, közlekedésből élők száma jóval felülmúlta az iparból élőkét. Az 1600 iparvállalat 60 százaléka segéd nélkül tengődő kisiparos, 25 százaléka egy-két segéddel dolgozó kismester volt. Húsznál több (összesen 286) munkással dolgozó iparvállalat csupán nyolc volt a városban. Ellenben a lakosság egyötödét a mezőgazdasági cselédnek, napszámosnak, házi mindenesnek és egyéb közelebbről meg nem nevezett foglalkozásúaknak a csoportja tette. A két világháború között a város fejlődése - a városiasság külső formáinak elérésére tett költséges és hatalmas erőfeszítés ellenére - meglassúdott. Ez leginkább a lakosság számszerű gyarapodásának ellanyhulásán mérhető fel. 1910hez viszonyítva csupán 45 százalékkal nőtt a lakosság száma (33 ezerről 48 ezerre). Amikor a Nyírség jókora területein - nem csupán a nagybirtokon, hanem imitt-amott a paraszti gazdaságokban is - a belterjes gyümölcs- és szőlőkultúra már kibontakozóban volt, a nyíregyházi mezőgazdálkodás még mindig az évtizedekkel előbb vágott keréknyomban döcögött. Westsik Vilmos a várostól adományozott, juhlegelőnek is alig alkalmas futóhomok területén kézzel fogható módon bizonyította be a homoktalajnak sokágú termelésre alkalmas voltát, de nyíregyházi gazdák között talált a legkevesebb követőre. (Amiképpen a világ legkitűnőbb Jonathan kultúrájának megszervezője, Nagy Sándor sem a város határterületén alapozta meg a szabolcsi téli alma jó hírnevét!) Az ipar is megmaradt a korábbi, szegényes kézműipari keretben; 1930-ban a húsznál több munkást foglalkoztató ipari üzemek száma még mindig tíz volt, de jellemző módon az azelőtt legnagyobb üzem, a mezőgazdasági gépgyár már nem dolgozott. A nagyobb üzemekben foglalkoztatott munkások száma 1910-hez viszonyítva alig száz fővel emelkedett (1930-ban 385 fő). Csupán a kereskedelemből és a forgalomból élő népesség csoportja növekedett jelentékenyebben, bizonyítékául annak, hogy a város még az ilyen tengődő gazdasági körülmények között is egy nagy táj természetes forgalmi centruma.